5 570 000 találat (0.21 másodperc)

Ha a terhesség szót ütöd be, ennek csak mintegy a kétharmadát találod. Mai bejegyzésünk témája a legnagyobb business a babák történetében, a babakocsi.

Amikor teherbe estem, sok minden eszembe jutott őszintén szólva, dehogy nekem valaha is bolygókerekekkel kell foglalkozzam, na az nem. Terhességem derekán, úgy nyolc hetes koromban kérdezték meg először: 

"Na, és babakocsit néztetek már?". Hogy mi? Miért kellene babakocsit NÉZNI? 

"Nem, majd szerzünk* egyet"- válaszoltam magabiztosan, erre hülyének néztek nyilván. 

Én tényleg azt hittem, hogy a babakocsi arra való, hogy betegyük a babát, ha már túl sokat etettük ahhoz, hogy magunk tudjuk cipelni. Körülbelül az alábbi elvárásokkal rendelkeztem a babakocsikkal szemben:

Aztán kiderült, hogy a babakocsi egy életstílus. Választásával egyértelműen ki kell nyilvánítanunk politikai és társadalmi hovatartozásunkat, jóllétünk mértékét, nem rejthetjük tovább véka alá, biopiac vagy Tesco, BKV vagy autó, ötperces városi séta vagy kétórás margitszigeti futás, gettó vagy szuburbanizáció. Mindezt úgy fogod kitálalni egy három másodperce ismert műkörmös eladónak, hogy fogalmad nem lehet róla, a lekicsinylő mosoly annak szól, hogy nagykerekű modellt keresel, ergó kocsihoz ragadt elkényelmesedett külvárosi vagy, vagy annak, hogy most vallottad be véletlenül, hogy nem izgat mekkora a tárolója, mert tízéves korod óta nem voltál gyalog vásárolni. 

A legolcsóbb babakocsi alig tízezer forint, míg a legdrágább nyolcszázezerre rúg. Ez utóbbi egyébként merinói gyapjúval van bélelve, ami szerintem egy juhfajta. Csak összehasonlításképpen Apuci az öreg Mitshubishit hatvanezer forintért adta el és nagyon jó üzletet csinált ezzel. Abban volt öt kényelmes szék, egy óriási tároló, tetőablak, elektromos ablakemelő, ja és MOTOR. Ehhez képest ugyanennyiért akciósan kaphatsz egy babakocsi vázat, amihez van három icipici szék, egy háromliteres zacskó az aljára, és egy másik nylon, amit rászerelhetsz a tetejére, ha esik az eső. Napfénytető vagy amit akartok. 

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy van benne egy olyan feature, amit a Mitchu sajnos nem tudott, a babakocsira - de csak a nagyon profi babakocsira - rá lehet szerelni fordítva az ülést. Oda ne rohanjak komolyan, magyarán a két kis bütyköt így az első űrutazás után ötven évvel sikerült úgy megépíteni, hogy mindkét irányba rá tudod szerelni a kerekekre a kartondobozt a sportkocsit, a mózest vagy a hordozót. Ja várj, a sportkocsit nem, azt már nem sikerült megoldani. Talán még pár év, letelepszünk a Marson és lesz ilyen opció is. Most nincs, de ezekhez a fentiekhez is már egész mélyen a zsebedbe kell nyúljál. Hasonló mutatványként egy huszassal biztos szegényebb leszel, ha olyan kocsit választasz, aminek bolygósítani lehet az első kerekét. Fogalmam nem volt mit jelenthet ez, mígnem valaki el nem magyarázta, tudod bolyongani fog a kereke, mint egy bevásárlókocsinak. Oooh. Azóta is el-elmorzsolom a hála egy könnycseppjét, mikor rájövök, milyen szerencsés vagyok, hogy bolyong a tescos kocsim kereke. De nem fizetek érte helló, sőt még a százast is visszakapom a kör végén.

Hozzá kell tegyem, legalább a látogatott boltokban az eladók értették a dolgukat, igazi körmönfont porszívó ügynökként viselkedve villogtatták a szebbnél szebb kocsikat, pár másodperc alatt rommá szedték a fél szintet, majd további akciók reményében lenyúlták az adataidat. Azt sem hittem volna, hogy harmincéves potenciális babakocsi-vásárlóként többen kérik el a számomat egy óra alatt, mint anno húszéves szingli egyetemistaként egy jobb hónapban. 

Az egyetlen dolog ami tényleg megkapott, már persze nem tudom melyik bolt nem tudom melyik babakocsijában az az volt, hogy van rajta pohártartó. Megjelent előttem, ahogy a vénasszonyok nyarán tologatom a kis kölköt a naplementében, néha kortyolok egyet a sárgadinnyés shake-ből, ez igen, ez valami, ez végre tényleg életérzés. 

Azt hittem naivitásom utolsó morzsáját az EKG-val vesztettem el. Tévedtem. Ma Anyuciéktól indultunk hazafele, kezdtem felfele tolni az utcában Lédát és az ő kis kocsiját, mígnem hugica homlokára nem csapott:

"Induljatok csak, mindjárt jövök utánad! Otthagytam a cumisüveget!".

És elrohant, míg én ottmaradtam földbe gyökerezett lábbal, a rémült felismeréstől üveges tekintettel meredve - az üres pohártartóra.

*egy nagyon régi megfigyelés szerint a Józsák nem veszik, hanem szerzik a dolgokat. Ez nem jelent lopást, mégcsak nem is utal arra, hogy maga a beszerzés ellenérték adása nélkül történne. Más lehet, hogy veszi, de mi befele a céghez szerezzük a tejet a kávéba, hazafele pedig szerzünk kenyeret a vacsorához.

22 hetesen

kész a henger!!!!!!

89-89-89, a tökéletes henger. Mint a 2.5 literes colás palack, ahogy a régi vicc mondja, remélem még egyszer viszontlátom a tükörben a hagyományos két decis contour formát is. 54 kg vagyok mindehhez, ez a bertengo.com súlykalkulátora szerint kicsit az ajánlott minimális gyarapodás alatt van, de aki lát, ezt azért rögtön kétségbe vonja, úgyhogy aggodalomra semmiképp sem ad okot.

A keményedések teljesen kerülnek, amíg tökéletesen békés vagyok. Ha hagyom magam vagy Jo-t felbosszantani bármi által, akkor őnagysága tokja azonnal keményedik. Úgyhogy próbálom tökéletesen kerülni a stresszt, sokat pihenek felpakolt lábbal, marokszámra eszem a magnéziumot és a B6 vitamint, na meg napi kétszer kávézom. Ez így együtt egyelőre működőképesnek tűnik, jövő héten megyek dokihoz, ő majd megmondja belül is minden okay-e.

Mindeközben előjöttek az első kételyek is. Orsika megszült, minden rendben volt, a kislány gyönyörű és kisimult, szép munka. De Orsinak fájt. Nem volt halálfélelme, szerinte túl lehet élni, de azt mondta, hogy nagyon fájt. Nagyon-nagyon fájt, tényleg jobban, mint eddig bármi. Ezeket azért írtam ide, hogy majd ha kijön és visszatér közénk, akkor idekommentálhassa, hogy kamuzok, nem is ezt mondta. Hát ezt mondta, és korrekt volt a hölgy, mert felhívott még a szülés után három órával, hogy az eredeti verzióhoz legyen szerencsém, lila köd nélkül.

Míg Orsika kikínlódta Vivient, én kiolvastam a Mongan-módszeres könyvet. Jelentem, a könyv jó, nekem bejött teljesen, DE fogalmam nincs, hogy fogom megvalósítani. Van benne háromezer olyan elvárás, amit szerintem nincs kórház Magyarországon, amelyik teljesíteni tud. Például a relaxált nyugodt, teljesen csendben levő légkört a szülőszobában, ahol senki (!) nem ejt egy hangos hangot sem, nehogy megzavarja a kismamát a relaxációban. Senki nem szól rád, hogy toljál, nem pattan a hasadra, hogy könyökével gyorsabb tempóra ösztökélje a tökmagot, és nem hiszi, hogy a Barca-Real-on balközepesként nyugodtan drukkolhat 120 decibellel. Mert bármilyen erőszakos tolás, jöjjön az az anyuka részéről, befeszíti az izmokat és meggátolja a babát abban, hogy kijöjjön. Tehát hagyni kell a kismamát olyan mély relaxációban, ahogy csak bírja, hogy megpróbáljon ne tolni, csak szépen "kilélegezni" a babát. Láttam ilyen szülésvideót, egészen fantasztikus őszintén szólva, a kismama alvást tettet egy ágyon, mialatt szépen kibújik belőle egy baba. Na ez nincs előttem, ahogy bármilyen szülésorvos szépen hanyatt dőlve várja ahogy mi ott magunkban lélegzünk.

Mindehhez egyébként a kismama kísérője fogja biztosítani a nyugodt légkört, ő fogja csitítani a többieket és elérni, hogy mindenki vérnyomása az én jelenlegi szintemen legyen. Hmm. Krisztiánnak említettem mindezt, azt mondta válasszak másik kísérőt. Ritkán felbukkanó, de kétségkívül indokolt önkritika a részéről. Úgyhogy kénytelen vagyok belátni, hogy a módszer jónak tűnik, csak személyre kell szabni, a relaxációkat ellessük, a saját vérnyomásunkat megpróbáljuk külön szabályozni a többiekétől, de hogy mit fogunk kezdeni a lelkes szülészekkel, orvosokkal, apukákkal, azt még nem tudjuk. Viszont semmiről nem vagyunk lekésve egyelőre, mire hengerből orsóvá változunk, ki fogjuk fundálni.

Segítség!!!!! Koffeinfüggő a kislányom.

Ez lehetne akár egy újabb kismama-magazin főcíme, de nem az. Ez kérem a színtiszta valóság.

Említettem, hogy pénteken rosszul lettem, mert csak egy kávét ittam reggel és rohantam is el. A csöppnyi agyamnak csak az a kis apróság nem szúrt szemet, hogy automatikusan koffeinmentes kávét ittam. Benn aztán megittam mindent ugye, ami szembejött, híztam másfél kilót egy nap alatt, de jobban nem lettem.

Vasárnap ugyanez még egyszer. Megiszom a koffeinmentes kávémat, pakolgatok, szöszmötölök, véletlen zajokkal megpróbálom felverni az álomszuszék lakótársamat, majd azt veszem észre, hogy akad fenn a szemem, jönnek a csillagok, kívül homályos, a szokásos. Leülök, folytatódik, hanyatt fekszem, kicsit jobb lesz. Betankolok fél tábla vaníliás ritter sportot (bourbon vaníliás, limited edition, ha éltél már rosszat), semmi. Eközben Krisztián rákérdez, ittam-e kávét. Ittam. Koffeineset? ÖÖÖ.... Na ehhez kell a három diploma úgy tűnik. Szóval kaptam egy koffeines kávét és tíz percen belül kutya bajom nem volt. De olyan szinten nem, hogy egész nap kertészkedtünk, autóztunk, vásároltunk, pörögtünk és semmi.

Szóval Johanna bizonyítottan koffeinfüggő és nem mellékesen utálja, ha a leesett vérnyomását kiló csokikkal próbálják orvosolni, amitől aztán alig lehet belegyömöszölni a dolgozós nadrágjába.

Öröm az ürömben, hogy a kiscsaj elérte azt az apjánál, amit nekem négy hónap masszív könyörgéssel, rimánkodással, észérvékkel, hisztivel sem sikerült. Úgyhogy délután megyek és veszek koffeines kapszulákat a karácsonyra fű alatt szerzett nespresso gépbe. Nem, a kapszulák ára nem ment lejjebb, mindösszesen most már nem nekem van rá szükségem, hanem Johannának.

Nekem túl drága volt, de Johanna kaphat. Ügyes kislány.

Kockás gömb?

Itt üt meg a guta. Mivel tegnap rosszul voltam ugye, és jópárszor kemenyédett is a pocakom, ezért ma Krisztián ágynyugalomra kényszerített. Ez két okból is fantasztikus, egyrészt nem takaríthatok, tehát továbbra is szennyeskupacok lepik el az amúgy is két hete nem takarított lakást, másrészt megöl az unalom a kanapén, ezért felkerestem a hetek óta nem látogatott kismama-honlapokat.

Kár volt.

Egyetlen dolog volt, amit a terhesség kezdetén a lelkemre kötött mindenki, hasizomgyakorlatokat terhesség alatt csinálni tilos. Hasi sérvem van ráadásul, ahogy írtam is ezt anno, tehát az ukáz az volt, minden létező hasizomgyakorlatot azonnal be kell szüntetni.

Erre mit találok most? A babaszoba.hu szerint a hasizomgyakorlatok az egyik legfontosabbak a terhesség folyamán, különösen azoknak, akik hasi sérvvel rendelkeznek, segíti a szülést és jobb eséllyel áll vissza valaha is az eredeti felállás a hasad környékén. A guta megüt, Johannát is. Rákerestem megint a témára, a fittmama.hu-n ugyanezt találtam - sajnos kivételesen nem szó szerint, tehát még más is írta a cikket, ez a honlap mondjuk elmebajosoknak készült, nem beszámíthatóak egyáltalán. Itt teszem hozzá ez utóbbi szerint például az a normális, hogy ha a kismama 6 héttel a szülés után eléri a versenysúlyát. Ez elképzelhető persze, például úgy, a 40. hét környékén úgy döntök, hogy a versenysúlyomat így közel a harminchoz 50-ről 55-re emelem és téma lezárva.

Az irodalmazás hasonló eredménnyel járt, mint a gyomorégés esetében. Tízezer cikk és bejegyzés jelzi, hogy a hasizomgyakorlatokat már a terhesség legelejétől kezdve be kell szüntetni és hasonlóan tízezer cikk jelzi, hogy ha könnyű szülést és bármi sanszot szeretnél rá, hogy valaha ismét kockásra gyúrd a gömbödet, a hasizomgyakorlatokra különös figyelmet fektess a terhességed alatt.

Én nemcsak könnyű szülést szeretnék, hanem könnyű szülésem LESZ.

A kérdés már csak az, hogy most ehhez végezzünk hasizomgyakorlatokat Jo-val vagy ne?
Kifejezetten árt vagy kifejezetten használ?

Ja, és 35 éves nős orvosok a válaszukkal kíméljenek, az ő véleményüket már mind ismerjük :)

21 hetesen

megvolt az első rosszullétem. Na semmi komoly, csak az elmúlt pár hónappal ellentétben kivételesen reggeli nélkül, csak egyetlen kávét öntve Johanna fölé rohantam el otthonról. A cégnél már a parkolóban éreztem, hogy valami nem százas, kicsit lassabban gurultam, mint szoktam. Aztán az irodám fele tartó 850 méteren már kezdtek jönni a csillagok és csak reméltem, hogy elérek az első hűtőig.

Nagy szerencse, hogy üdítőgyárban dolgozom akárhogy is nézzük. Különösen nagy szerencse, hogy a hűtőben a sok egészséges, mesterséges színezéket nem tartalmazó, magas gyümölcstartalmú ital között ráleltem azért egy-két ízre, ami egy kevés hozzáadott cukrot is tartalmazott. Így megittam másfél liter szörpit, ezzel így legalább le is tudtam a kismamáknak terhességük kilenc hónapja alatt plusszban bevivendő 80 000 kalóriát. Úgyhogy többet legalább ennem sem kell, egy gonddal kevesebb.

Mindenesetre azóta Johanna ha ülök és szörpöt iszom, boldogan lubickál, ha felállok és elrohanok valamerre, megint lenyomja a vércukrom, vérnyomásom, akármim is, amitől rosszul leszek. Úgyhogy azóta feltett lábbal üldögélek, iszom a sok finom gumibogyószörpöt és remélem, hogy ezzel a sztorival most nem azt idézem elő, hogy egy túl lelkes olvasóm már laborbeutalóval fog otthon várni, ha egyszer hazaérek.

Te nyugodt típus vagy?

- kérdezte a védőnő a múltkori látogatásomnál. Igen, válaszoltam, gondolkozás nélkül, magabiztosan. Ó, az jó, mondta erre ő, akik nagyon pörgősek, azoknál a baba már a terhesség alatt megérzi a pörgést és később is nehezebb őket lenyugtatni.

UPSZ.

Inkább hanyagoltam ezután a témát, de azért egy gondolatmenetet elindított Szilvia barátnőnk. Én komolyan gondoltam, hogy nyugodt típus vagyok. Nagyon nehezen jövök ki a sodromból (igazából csak Anyuci, Sári és Krisztián képes kihozni az egész földkerekségen:))) ), nem szoktam felkapni a vizet, jól tűröm a stresszt. Igazából ez utóbbit kifejezetten igénylem. Pár kolleganő fog tudni azonosulni azzal, amit most írok, mert mindannyiunkra ez igaz a környéken, persze nem mindenki igényli ezt egyformán:)

Egyszer megmértem és egy nap 270-300 e-mailt kapok. Ennek a felét válaszolom meg, ennek a felének legalább a 85%-át tíz percen belül, hogy elolvastam. Amit nem válaszolok meg aznap, azt általában már soha nem teszem, tisztelet a kevés kivételnek. A magánlevelek ebben nincsenek benne, ez csak a céges e-mail.

Emellett 45-60 fogadott hívásom van egy nap a mobilomon, a vezetékest a cégnél nem számolom. Tény, hogy a tegnapelőtti 57-ben benne van például Jules és Veronika, akiket nem tudtam visszahívni két napja, mert csak éjjel egy után értem rá, akkor meg normális ember alszik. Én épp blogot írtam egyébként. 4.3 leütés/másodperc sebességgel gépelek és szinte soha nem olvasom végig amit írtam, azonnal küldöm, a vázlatok között nincs semmi - ami mégis ott van, azt januárban nyitottam meg és már soha többet nem fogom elküldeni.

VISZONT ez nekem így jó. Egyszer egy céges stresszszint-felmérésen döbbenten nyugtázták, hogy az egyik legstresszessebbnek nyilvánított részlegben dolgozva 100-ból 13-as az akkori stresszszintem (de szép szó). Hozzáteszem, ez majd két éve volt, éppen új munkakörbe kerülve, rutin nélkül. Érzésre ez azóta jelentősen lejjebb ment. Egy csapatépítésen tavaly meg kellett mondani egymásnak, mit szeretsz a legjobban a másikban. Én ilyeneket kaptam a többi supply chain-es vezetőtől: a humorát, azt, hogy hihetetlen vág az esze, hogy a legdurvább szituációkban is magabiztos, hogy a pániknak nyomát sem lehet látni rajta, hogy képes megnyugtatni a többieket ha gond van, hogy a legreménytelenebb helyzetben is feltalálja magát, hogy bármilyen szituban diplomatikus tud maradni. Mert nyugodt típus vagyok.

Egyszer megérkeztem Anyuciékhoz, bementem a nappaliba köszönni a többieknek, kimentem, levettem a kabátom, visszajöttem, leültem. Anyuci szólt, hogy szerinte puha lehet már a hús, nézzem már meg és ha kész, kapcsoljam le. Mondtam neki, hogy már lekapcsoltam. Mire döbbenten néztek Jankával, hisz nem voltam náluk kerek egy perce, Janka röhögött is kegyetlen, hogy szerinte lehet már meg is vacsoráztam. Nekem természetes, hogy ha befele menet látom, hogy rotyog valami a tűzhelyen, akkor kifele jövet a másik boltíven jövök ki, hogy útba essen a tűzhely, megkóstoltam, tényleg kész volt, lekapcsoltam, levettem a kabátom. Ettől valaki pörgős? Száz emberből százat megkérdezel, azt fogja mondani igen, Te pörgős vagy, iszonyatosan pörgős. Izgága, sajtkukac, Pörgőmókus, ahogy Krisztián szokott hívni. Vagy kolibri a cipősdobozban, ahogy Janka :)

Szerintem meg nyugodt vagyok. Sőt azt is gondolom, hogy a nyugodt nem a pörgős ellentéte.

Ha viszont mégis, akkor bajban vagyunk. Mert minimális biológiai ismereteim alapján azért azt állíthatom, hogy a kolibrinek a kislánya is kolibri. (Még talán akkor is ha apukája távolabb áll a kolibri nemzetségtől, mint Makó Jeruzsálemtől :) És akkor hogy lesz Johannából jó kislány? Hogy fogja átaludni az éjszakát? Hogy fogok én mellette mindenre ráírni, minden receptet megfőzni, amit elmentettem az elmúlt pár évben ráérősebb időszakokra? Hogy fogok elolvasni minden könyvet, amit el akartam?

Nem, nem lehet pörgős. Nem ez volt a terv.

20 hetesen

két tünetem is van!!!

az első a kellemesebb, igen sokat fáj a fejem. Nem a túlalvástól, mert továbbra sem alszom - teljesen visszaálltam a napi hat-hét órára -, hanem fogalmam sincs mitől. A védőnő megmérte tegnap reggel a vérnyomásom, 80/55 volt az érték. Kétszer is megmérte és oda nyilatkozott, hogy ennél alacsonyabbat nem igazán lehet kimutatni, úgyhogy kávézzak többet. Kezdem megkedvelni ezt a némbert. A kapcsolatunk pár perccel később egyébként különösen szorosra fűződött, amikor megmérte a pocakkörfogatomat és közben a következőket motyogta maga elé: "Mikor volt nekem ilyen derekam.... általánosban...". Majd beírta, hogy a derekam 78 centiméter, egészen szuper. 62-ről indultam, magyarán a rajtam levő plussz négy kiló 16 centit jelent, ezt csinálja utánam valaki. Hízz egyetlen kilót úgy, hogy ez 4 centivel növeli a körfogatodat. Gyakorlatilag luftballonná változtam. Szóval és tettel, fejfájás ellen kávézzak többet - legyen.

A második tünetem azonban kellemetlenebb, ég a gyomrom. Még nem tudom pontosan mikor, eddig azt vettem észre random jön elő, megemlítettem egy csomó embernek, valamint egy egész napos meeting legalább negyven percét irodalmazásra fordítottam, összesen tehát az elmúlt egy (1) nap alatt a következő tanácsokat kaptam vagy olvastam:

- ne egyek almát (cikkek, kollegák, anyuci)
- ne egyek zöldpaprikát (anyuci)
- ne egyek uborkát (anyuci)
- ne egyek nyers zöldséget-gyümölcsöt (cikkek)
- ne igyak koffeint (cikkek)
- ne egyek fűszereset, sósat, szénhidrátot (cikkek)
- legalább ötször-hatszor étkezzek egy nap (cikkek)
- naponta többször egyek rizst, burgonyát, kenyeret (cikkek)
- egyek lassan (cikkek)
- igyak tejet (apuci, cikkek)
- ne igyak tejet (cikkek)

Ezek alapján tehát úgy kellene rizst, burgonyát és kenyeret egyek naponta ötször-hatszor, hogy közben nem eszem szénhidrátot. Úgy kellene tejet innom, hogy közben nem iszom tejet. Kismamaként úgy kellene sok friss zöldséget és gyümölcsöt ennem, hogy közben kerülöm a nyers zöldséget-gyümölcsöt. Izgi. Ráadásul nem ehetek almát. Ez persze átlagembernek nem tűnik egy hatalmas lemondásnak, de én sajnos rengeteg almát eszem. Napi 3 mindig elfogy, de van hogy több is. A magas almafogyasztásnak nem a rajongás az oka természetesen, hanem az, hogy ez az egyetlen olyan gyümölcs, amit el tudok fogyasztani úgy, hogy ne legyek bokáig gyümölcsös, valamint hogy ezeket mindig délután eszem, tehát reggel behajítom a laptop táskámba és délután megeszem ha megéheztem. Nincs előttem, ahogy ezentúl a 3 alma helyett 247 darab áfonyát öntök be a táskámba, vagy esetleg 1 ananászt dugok bele, amivel majd itt nekiállok hadakozni. De igazából ugye egyáltalán nem kellene friss gyümölcsöket ennem, hiszen azok mind savat csinálnak.

A lista végigtanulmányozása egyetlen ételt enged át úgy-ahogy, hisz szénhidrát azért van benne, ha nem is annyi, mint a rizsben vagy a kenyérben - ez a sótlan főtt krumpli. Ez zöldség, tehát kismamaként ennem kellene. Nem fűszeres, javasolt viszont ötször-hatszor fogyasztani egy nap, azt is lassan. Tehát ezentúl öt perccel korábban kelek, mindennap megfőzök zuhanyzás közben hat krumplit, majd behajítom őket a laptop mellé és jöhetek is dolgozni. Ha meg megkérdezi valaki, ugyan mi a radai rossebbet majszolok órákon át a zsebemből minden áldott meetingen, hát megmondom neki főtt krumplit. Csak azért mert a kultúránkban csokit vagy ropit vagy kekszet, neadjisten almát szokás enni, én miért ne ehetnék krumplit?

VAGY inkább hagyom, hogy néha égjen a gyomrom, jó az úgy. Végre érzem legalább, hogy tényleg történik benn valami.

FÉLIDŐŐŐŐ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Félidő van kérem szépen. Ilyenkor elmegyünk pisilni, hozunk még egy sört a hűtőből, pattogtatunk még egy zacskó kukoricát, felrázzuk a párnákat a fejünk alatt, megnézzük történt-e valami facebookon, majd visszaülünk a tv elé és kibeszéljük az első félidőt. Hagyománytisztelő ember révén (tesók!!! Mark Twain?? -> "a régi idők hagyományai arra valók, hogy...?":))) ) akkor jöjjön az első 45 perc avagy 20 hét rapid áttekintése.

A csapat felkészültsége egyértelműen hagy maga után kivánnivalót. Sok támadás vallott kudarcot az alaposan kidolgozott stratégia és az összehangolt csapatmunka elmaradása okán. Jusson eszünkbe miért ismételtünk vérvételt vagy dobáltuk feleslegesen koldusnak okkal nem adományozott aprópénzünket a parkolóautomatákba, hogy aztán vert hadként lelet nélkül kulloghassunk vissza a kocsinkhoz.

Jelzem viszont, hogy a felkészültség hiányát lélekjelenléttel és magabiztos improvizációs képességekkel pótoltuk, a hibákat ismétlés a tudás anyja jeligével következetesen javítottuk.

Egész biztosan állíthatjuk, hogy a 2. félidőben már el fogjuk kerülni a játszma kezdetének buktatóit, semmilyen körülmények között nem megyünk éhgyomorra vérvételre, nem hisszük, hogy bárhol lehet kártyával fizetni, nem érkezünk nyitásra a rendelőbe abban a híú reményben, hogy a minket megelőző negyven haldokló még az utolsó kenetért áll sorba valahol máshol, nem gondoljuk, hogy öt perc vattaszorítástól nem fog hatvanszorosára dagadni a karunk és nem hisszük, hogy összetételbeli különbség van a mellfeszesítő zselé és a stria elleni krém között.

Veszteségként elkönyveltük féltve őrzött naivitásunk utolsó morzsáit, amelyek azzal a reménnyel hullottak porba, hogy van ember a világegyetemen, aki tud és akar értelmezni egy EKG-t.

Ezzel a veszteséggel viszont együtt tudunk élni és mind a 157 centiméterünket és most már lassan 54 kilogrammunkat kihúzva kijelenthetjük, hogy az ellenfél minden erejét bevetve sem talált rajtunk fogást.

Van orvosunk, tudjuk hol fogunk szülni, kifizettük egy átlag magyar család féléves bevételét ultrahang vizsgálatokra, integrált tesztekre, vér- és vizeletvizsgálatra, de minden igyekezet ellenére a most már centisre duzzadó leletgyűjtő mappánk egyetlen papírosának egyetlen mezőjének eredményében sem talált az ellenfél egyetlen orvosa vagy nővére (vagy férje:) ) semmi kivetnivalót. Egyetlen árva kapufát tudnak felmutatni, de a Wilson-kór kizárásával ők maguk is bevallották, hogy ez sajnos vajmi kevés.

Az első félidőt tehát minimális labdabirtoklás mellett és az irányító szerepkör tudatos és folyamatos mellőzésével ugyan, de megnyertük.

Tényleg, Te fogsz kérni fájdalomcsillapítót?

kérdezte ma hazafele a kocsiban az uram. Döbbenten fogtuk fel a kérdést Johannával, "NEM, hát nem fog fájni mondom, mire kérjek csillapítást???", válaszoltuk, mire csak nevetett és bólogatott. Nyilván elhitte, hogy nekünk nem fog fájni, ezzel együtt a kérdése elindított egy gondolatmenetet.

A fenti kérdést minden kismamának felteszik ezerszer, és várom azokat, akik már félidősen igent válaszoltak. Ilyen kismama kb. annyi lehet, mint ahány Anyák Lapját vásárol úgy, hogy nem terhes. Magyarán nincs. A kérdés már csak a miért. Hát nem tudom, mert nem!, válaszolják a legtöbben, esetleg még egy hasonló nézést azért mellélő az ember, mint amit a "teténylegnemmészbabaelsősegélytanfolyamra?" mellé szokás kapni.

A kismamák körében ugyanis nem dívik fájdalomcsillapítót kérni, aki ilyet csinál az gyenge, fél a szüléstől, fél a fájdalomtól, rosszat akar a gyerekének vagy egyszerűen egy aktuális hasonlattal élve gyáva, mint a nyúl. További faggatódzás eredményeképpen pár érdekes okfejtést azért kaphatsz bárkitől a témában, ezeknek a lényege, hogy a babád nyilván keni-vágja beszorulva egy tízcentis résbe, hogy anyának most ez jó vagy rossz és szerez némi kineziológus által évtizedeken keresztül oldandó lelki sérülést mikor két órás korában rádöbben, hogy anya egész jól van, lehet, hogy nem is fájt neki!

De miért, miért nem akarunk csillapítást? Fogalmazódott meg bennem a következő kérdés. Ha hazajönnék a fogorvostól és elmesélném egy barátnőmnek, hogy gyökérkezelésen voltam és el nem hiszed, hogy fájt atyaisten, majd meghaltam, nem lehet rá felkészülni, mi lenne a kérdése? De miért??? Nem kértél fájdalomcsillapítót, noormális vagy? Ugye, hogy fel sem merül? Sőt, nincs az a fogorvos, aki megkérdezné, kérsz-e fájdalomcsillapítást, holott annak is vannak veszélyei. Ha utánaolvasol, nem is lényegesen kevesebb vagy veszélyesebb, mint az epidurális. Ez utóbbi következménye lehet például az, ha soha többet nem fogod érezni, mikor kell WCre menni. Igencsak ijesztő. Nem elhanyagolandó az sem viszont, hogy ennek pontosan annyi sansza van, minthogy beléd csapjon a villám, ha kimész az utcára - nem viharban, bármikor! Ez is ijesztő mondjuk, a rák szeretne hirtelen szénné égni a járda szélén.

Jöhet erre még egy halom érv, minthogy "van, aki szerint meghosszabbítja a kitolási szakaszt". No és? De őszintén, NO ÉS? Bizonyítékok amúgy sincsenek rá, de azok szerint, akik szerint igaz, ez kérem szépen rossz a babának. Ugyanezek szerint az is rossz a babának, ha NEM természetes módon születik, hiszen a császármetszés által nem esik át a szülés élményén, ami pedig kell a kis lelkének és blablabla.

Tehát a babának
- rossz, ha a szülés hosszú
- rossz, ha a szülés műtéti segítséggel történik
- rossz, ha a mama be van kábítózva, mert akkor lélekben nincs teljesen vele, hiszen csak 10%-ban fáj neki, ami nem túl fair egy szülőtől, ha már nem lőtte be a picit is.

A babák kérem szépen a rövid, természetes és fájdalmas szülés hívei. Nem tudom hány babát és milyen mintavételezési eljárással vontak be a panelbe, de ez így van és kész.

Olvasva a pro-kat és a kontrákat a fájdalomcsillapítás témájában arra jutottam, hogy az előző bejegyzésemben tévedtem. Ez most biztos sok feminista (nálam nem nehéz persze feministábbnak lenni:))) ) zokon veszi majd, de azt kell mondjam, ezen a projekten kérem szépen dolgoztak. Nem is keveset. A gond az, hogy szerintem mi nők, ennek nem örülünk. T.i. a szülés a világon az egyetlen olyan dolog, amit CSAK mi tudunk, hogy milyen. Hogy, hogy fáj. Csak mi mondhatjuk, hogy belehalsz, úgy fáj, nem lehet rá felkészülni. Hősök vagyunk, átesünk ezen egyszer-kétszer, szenvedünk mint a kutya, de megcsináljuk. Ha elfogadnánk, hogy van módszer, ami által ez az egész dolog nem is fáj, mikor lehetnénk hősök? Pelenkát cserélni napi tizenkétszer, szoptatni, mellet fertőtleníteni, cumisüveget melegíteni napi nyolcszor, vérző térdeken mikiegeres ragtapaszokat cserélgetni 24 órában éveken keresztül - na, ez nem túl hősies kérem szépen. Úgyhogy inkább szülünk előtte és mindehhez nem, nem kérünk fájdalomcsillapítót, minek az nekünk? HŐSÖK vagyunk.

Breaking news: van új doki!

Rövid életjel: voltunk az új dokinál, _nagyon_szimpatikus, alaposan végigultrahangozta Jo-t, tökéletesen egészségesnek nyilvánított mindkettőnket. Megnyugtatott, hogy a következő vizsgálatig (1 hónap múlva) SEHOVA nem kell mennem, ez volt a legjobb hír, amit Jo érkezése óta kaptam:)) Gátvédelem párti, ameddig ésszel jónak látja persze, halál normális, úgyhogy remélem megtartjuk most már és nincs több doki-kálvária. Mivel a rendelője a moszkva térnél van, ezért a Mammutban parkolva hazafele bementem a libribe, hogy megszerezzem a Mongan-módszeres könyvet (na meg a suttogót meg persze egy Good Food-ot, ha már ott jártam), aminek most nekifekszem pár liter teával imádkozva közben, hogy kiduguljon az orrom egyszer és egy hét után kapjak némi levegőt. Ja és elkezdek magnéziumot szedni, mert este Jo bekeményített - nem hosszan és nem fájdalmasan - gondolom nem tetszett neki, hogy betegen kocsmába vittem, de a főnökömet el kellett búcsúztatni, ezt megérthetné őnagysága is:)

Örömteli szülés?

Emlékszem, az egyik utolsó edzésen Orsikával az egy óra taposás közben végig arról dumáltunk, hogy kiváncsiak vagyunk, milyen lesz szülni. Semmilyen minimális félelemérzet nincsen (még) egyikünknél sem, csak színtiszta - de nagyon erős - kiváncsiság. Ráadásul egyikünk sem hiszi el, hogy ennyire fájhat, mint ahogy mondják. Benne van az emberben, hogy "ugyaaaan, túl van reagálva, NEKEM tuti nem fog fájni". Mert mint minden kihívás az életben, azt hozza elő az emberben (legalábbis bennem, de legalább Orsiban is:)) ), hogy ő neki simán fog menni. Lehet, hogy a többi millió szenved, de nekem meg sem fog kottyanni. Orsinak már csak pár hete van, szóval kiváncsian várom, hogy mi lesz, ha utána ugyanazt fogja ő is mondani mint Sári vagy Janka vagy bárki, akinek a szülését eddig meghallgattam, "iszonyatos, rettenetes, el sem tudod képzelni mennyire fáj, halál".

Mikor Sári borzalmas részleteit hallgattuk fél-egy nappal Léda megszületése után, akkor úgy mentünk ki a kórházból Jankával, hogy van még jó pár hónapunk, hogy ehelyett kitaláljunk valami működőképeset. Mert ez tuti nem az. Amikor aztán Janka megszült az említett jó pár hónappal később, jóval gyorsabban és könnyebben egyébként mint Matyek, és utána ugyanazt mondta brutál bevérzett szemekkel, hogy iszonyatos, borzalmas, stb, akkor talán épp Kuffyval beszéltük, hogy ezt a szülés-dolgot  na ezt még mindig nem találta ki senki, hogy kell rendesen csinálni. Sőt, ami a legrosszabb, hogy mint az úgy-ahogy működő dolgok legtöbbségénél - ezen a projekten sem dolgozik senki. Pár ezer éve remekül működik, azóta sem fejlődött semmit sem. Néha belenyúlnak egy kis szikével és vágnak picit, valaki ellenzi, valaki nem, de nagyjából ugyanúgy megy minden, max kevesebben halnak bele, mint korábban. De hogy nem jó, az egész biztos. Legalábbis ha a kedves anyákat meghallgatod aznap, hogy szültek. Másnap már enyhülnek, harmadnap meg jön a szokásos PR-duma, hogy nem is fájt. Nyilván nem, ha irdatlanul belerúgsz az ágy sarkába a kislábujjaddal, az fáj. Akkor és ott, később már nem emlékszem rá, sőt hetek múlva túlzott információ-értéke sincsen, ha elmeséled valakinek, belerúgtál az ágy sarkába. Hiszen nem emlékszel, hogy mennyire fájt, se te, se akinek meséled - hiába történt már veled ezerszer. 

Szóval úgy kell szülni, hogy ne fájjon, illetve ne fájjon jobban, mint az ágy sarkába rúgás. A feladat egyszerű, a megvalósítás még hátravan, de van rá 21 hetem. Legyen 18 inkább, hátha korábban jön a tökmag. Ezzel nem kellene úgy járni, mint az egyetemi vizsgák 100%-ával - "csak eeeegy nap kellett volna még, hogy tuti meglegyen". 

Ennek tükrében elkezdtem irodalmazni. Orgazmikus szülés, örömteli szülés, hipnoszülés, stb. Van tanfolyam (59 000 HUF kettőnknek, hátha később Krisztián is szeretne szülni...?) meg van könyv. A tanfolyamot inkább skippelem, egyszer drágállom (5 kismama-farmer!!! :)))) ), másszor meg még mindig nem szabadok a délelőttjeim (már ha nem vagyok beteg mint most, de betegen meg nincs kedvem tanfolyamra menni...), úgyhogy marad a könyv. 

Előtte persze fórumozok ezerrel és már találtam vagy ötven szimpatikus szüléstörténetet, szó nincsen bennük halálfélelemről meg irtózatról meg nemtudodelképzelnihogyfájhiddelnemtudod érzésekről, meg semmi hasonlóról. Bementem, megszültem, kijöttem. Na ez már tetszik. Még olyan is volt, aki vicceket mesélt közben. Na nem az orvos, a szülő hölgy. Ez is jó, bár viccmesélésben nem vagyok nyerő, de valami egyéb pörformansszal készülhetek azért :). 

Úgyhogy örömteli szülés, Mongan-módszer vagy mi, ez tetszik végre, megyek veszek könyvet és elkezdek felkészülni, aztán meglátjuk. 2805 HUF-ot megér a kérdés. Hátha olvasás közben még jobb módszert fundálok ki, és mégis ebből fogok meggazdagodni. Bár Zenttel még gimi alatt kitaláltuk, hogy miből (elmondom szívesen, mert úgyse valósítjátok meg, sehol egy vállalkozó szellemű olvasó!!:))) ) leszünk milliárdosak: akkora papírzacskót fogunk eladni az áruházaknak, amibe belefér egy kenyér! Na mit szóltok, ez tuti nem jutott még eszébe senkinek. Vagy ha igen, nem volt elég bátor, mert az fix, hogy a mai napig szétreped a papír, ha szép dagadt kenyeret gyömöszölsz bele.

A témával kapcsolatban eddig egyetlen kételyem merült fel: a szüléstörténeteket nem aznap írják a kedves kismamák. Márpedig - és erre most már rengeteg bizonyítékom van - később hazudoznak. Nem direkt persze, hanem hormonálisan, de ettől még mást állítanak pár nappal később, mint aznap. Szóval mi van, ha ezek a szüléstörténetek nem igazak. Bár végülis mindegy, ettől nekünk még nem kell fájjon Jo-val. 

19 hetesen

megfáztam, DE NAGYON. Már szombat óta nem kapok levegőt az orromon, próbáltam már mindent, bár infralámpám még nincs, valamint az egyik kollegám azt javasolta álljak fejen, neki az szokott segíteni - na ennek sem álltam még neki. Nem tudom Jo mit szólna hozzá (többen kérdeztétek, hogy ejtik a Jo-t, hát nyilván Dzsónak:) ), bár annak idején nagyon sokat gyakoroltam és így sokáig és szép egyenesen tudok fejen állni fal nélkül. Ha holnapra nem múlik el, mindenesetre megpróbálom ezt is. Ezt leszámítva egész jól lennék, csak mivel be van állva az arcom, úgy fáj a fejem napok óta, hogy csak átmenetileg 1-2 órára hagyja abba, ráadásul nem vehetek be semmit. Sokan javasolták a homeopátiás bogyókat, na most én nem hiszek a homeopátiában. Ettől persze még hathat, viszont kérdezem én, HA hat, honnan tudjuk, hogy nem ugyanúgy káros a babának, mint bármi más? A tengervizes orrspray-t meg a ráolvasást már próbáltam, előbbinek érdekes tulajdonsága, hogy akkorát bírok vele lőni, hogy az egész (2x1 méter!) fürdőszoba-tükrön megmarad a nyoma, ezt még semmivel nem sikerült reprodukálni.

Jo egyébként full jól van, sőt megfigyeltem, hogy ha fáj a fejem, többet mozog. Lehet, hogy szimpátia, vagy épp a kamaszkori anya-lánya konfliktusok első jele, mindenesetre az elmúlt két-három napban nagyon sokat ficánkolt, este már Krisztián is érezte. Az is lehet, szólni szeretne csak, hogy még egyetlen főzőműsor és inkább süketen jön világra.

Ami még újság, hogy felhívtam ma Krisz Britta barátnőjének orvosát, aki nagyon szimpatikus volt telefonban, sőt szabadságon sem lesz augusztusban, úgyhogy nála fogunk szülni. Azt nem tudom, ilyenkor a leleteimet hogy kell elhozzam az előző dokitól, persze nem úgy értem, NYILVÁN meg van minden leletem szép kis rózsaszín mappába lefűzve időrendben... Genetikai ultrahangra (kötelező? - I) is bejelentkeztem hozzá. Az asszisztensnőjéről már olvastam kedveseket neten, most felhívtam, mondtam a nevemet és hogy szeretnék bejelentkezni genetikai ultrahangra, azt mondta májusra van időpontja. Mondtam, hogy értem, most beszéltem a doktor úrral telefonon, mire azt mondta holnap reggel jöjjek tízre. Érdekes. Lényeg, hogy a doki tutinak tűnik, szóval a II. Bel-en fogok szülni és Sára Leventénél.