http://the1styearslesson.blogspot.hu/

az első két hét után levegőt véve, köszönhetően a sok felvigyázómnak, akiknek hála sem főznöm, sem takarítanom nem kell, így már most van időm ilyesmire is:) 

http://the1styearslesson.blogspot.hu/

ahogy írtam az előzőben, a belépéshez meghívóra van szükség, úgyhogy kérlek, ha szeretnéd olvasni, írj nekem a dorka.jozsa@gmail.com-ra arról az e-mail címedről, amivel regisztrálni szeretnél és hozzáadlak az olvasó listához - ha ismerlek:)

enjoy, én meg megyek felhívom nagynénit még pont annyi időm elvileg van a következő ébredésig:)

40 hetesen - THE END OF THE STORY

A ma reggeli hírlevelem szerint 40 hetes terhes vagyok:) Úgyhogy mint egy szép keretes szerkezetes művet, ezzel úgy döntöttem, le is zárom a blogot, hiszen teljesítettem a célkitűzést és becsülettel beszámoltam a terhesség minden áldott hetéről. Jöjjön tehát a szokványos heti beszámoló és a good bye:)

40 hetesen 52.8 kg vagyok Johannával. Ebből Johanna 3 kg én meg 49.8, úgyhogy a visszafogyással kapcsolatos félelmek több mint indokolatlannak bizonyultak. A kórházból kijőve pénteken 51.8 kg voltam, azóta eltűnt a maradék kettő is. Ez feltehetően annak köszönhető, hogy az elmúlt két napban mindent megettem ami szembe jött, és a napi két-három szatmári szilva tortaszelet, 1-2 melegétel, 1-2 tálka gyümölcs, pár darab melegszendvics mellett az igazán fejlődőképes szervezetem úgy döntött inkább elkezdi felhasználni a terhesség alatt "felhalmozott":) felesleget. Okos.

Jo egyébként maga a tökély. Nem igazán tudok rá más szót találni, elképesztően gyönyörű, nagyon aranyos, nagyon jó kislány, és ezt apukája és az összes nagyszülője is így látja, úgyhogy szó nincsen elfogultságról. A szülésre még emlékszem, hogy fájdalmas volt, de a hat hét gyermekágy után miattam jöhet is a következő. Legalább nem kellene összedolgoztatni a hasizmomat, rögtön lehetne látni, hogy ez a csinos vékony kis nő, legalább 3 hónapos terhes:). Még magyarázkodni sem kellene sem a ráncos kis pocak, sem az ormótlan méretűre nőtt mellek miatt. Bár most sem mert még senki sem rákérdezni, vajon milyen megfontolásból döntöttem a három számmal nagyobb szilikon mellett, mint az az alkatomhoz ildomos lenne. De talán azért, mert nem voltam még az utcán.

A napjaink kiválóan telnek, volt itt már a háziorvos és a védőnő is, előbbi rögtön szimpatikus volt, imádom a katonás öreg hölgyeket, akik bejelentkezés nélkül törnek rám a nap közepén - mekkora szerencse, hogy egyelőre tartom a fogadalmamat és nemcsak, hogy zuhanyoztam is, de még nem foltos ruha is volt rajtam!! Sőt a védőnővel is határozottan kezdek megbékélni, egész okos dolgokat mondott. Például, hogy óvatosan olvassak cikkeket, mert az elmúlt öt évben annyit fejlődtek az újszülöttek, hogy anno egy-két hónapostól elvárható teljesítményre már a mai törpék magzatkorukban képesek, kár, hogy aggódjak, hogy az enyém nem alszik eleget vagy túl sokat alszik, túl sokat nézelődik vagy túl keveset nézelődik, nappal játsszak vele (ezt sem tudom hogy írják, de már mindegy is:) ), éjjel meg hagyjam aludni, és sok boldogságot. Full igaza van.

És mivel a terhességnek mint olyannak vége van, ezennel vége a blognak is. Hogy lesz-e következő, még mindig nem döntöttem el, egyelőre a NEMre hajlok, de majd meglátjuk. HA lesz, mindenképp be fogom linkelni, vagy majd elterjed magától, ahogy tette ez is. Egy viszont lehetséges, hogy meghívásos alapon fog működni. Nem azért, mert paranoid vagyok, vagy mert egyetlen olyan szót is tartalmazott volna, akár ez a blog is, amelyet nem vállalnék. Hanem azért, mert nekem is meglepetésképpen akadt olyan Nem Tudom Rendszeres-e, de Regisztráltnak Egész Biztos Nem Regisztrált Olvasó (NTRREBNRO), akivel volt szerencsém eddigi életemben Nulla (0) szót váltani, de ez már elégnek is bizonyult ahhoz, hogy egy életre leírjon, ami engem őszintén szólva bánt. Úgyhogy akár lesz blog, akár nem lesz blog, de az olvashatja el, aki amúgy is ismer, mert tökéletesen reprezentatív felmérésem eredményeképpen büszkén jelenthetem ki, hogy minden ismerősöm határozott tetszését fejezte ki és folytatásra biztat. Szóval a folytatást meglátjuk, a Nem Regisztrált Olvasóktól meg ezennel búcsúzom.

A legvégére pedig három pontnyi statisztika, egy ráadás-betegség és persze a kishölgy jól megérdemelt fényképe:

A végeredmény:

• A blogot az elmúlt 40 hét folyamán 11.089-szer nyitotta meg a Kedves Olvasó, ebből 2.631 az utolsó hónapban zajlott, a kórházi történések ezek szerint igen sok Olvasó figyelmét felkeltették. 
• A blog legnépszerűbb bejegyzése maga a szüléstörténet volt, ami igazán jól esett a kis Jo-nak:), ezt 115-en olvasták.
• A legtöbb Olvasó a google-n keresztül érkezett közénk, keresési kulcsszavaik közül érdekességképpen említeném, hogy 7-en a húgom teljes nevének beütésével találtak rám, köszi Matyek a váratlan toborzást és ha eddig nem tudtad volna, nyomoznak utánad a neten!!!!!!:)))

A ráadás betegség:

neve clostridium difficile, hat nappal a szülés után ezzel oldódott meg a rejtély, ez a nagyszerű betegség az okozója minden emésztési problémámnak. Őméltósága egyébként fertőző is, úgyhogy azóta békés karanténban töltjük napjainkat a kis Jo-val és fülig szerelmes Apukájával. És mily meglepő, 99%, hogy a terhespatológián való emlékezetes négy napom szerzeménye, Olvasó szíves figyelmébe ajánlanám a Kórház vs Sziget bejegyzést a higiéniás viszonyokról.


És íme a 40 (vagy inkább 39) hét eredménye, a túlzás, szerénytelenség és szubjektivitás teljes mellőzésével is tökéletes kis Johanna egy imádott Apucira huncutul kacsintós fotójával búcsúzom, jók legyetek, vagy ahogy Hugh Grant mondta a Nothing Hill-ben: "Élmény volt. Hihetetlen, de élmény." :)

39 hetesek már nem lettünk

Johannával. Kedden a tervek szerint háromra érkeztem CTG-re. Előtte az elmúlt egy hónap legnagyobb előre megfontolt rosszasága keretében Júlia barátnőmmel ebédeltem az Arénában. Úgy döntöttem baloldalt fekvés, vesetágulat, vén méhlepény ide vagy oda, ha a héten ígyis-úgyis szülünk, hát ez a kis utolsó kiruccanás már igazán nem árthat. Igazam volt.

A valószínűleg pár hétre most az utolsó starbucks-os moccachino után 3h előtt 10 perccel befutottam CTG-re, ott még a folyosón levadászott a dokim, hogy nyomjunk egy gyors ultrahangot meg vizsgálatot, aztán ő rohan a városba. Ultrahang rendben, áramlás tökéletes, méhszáj szépen elkezdett nyílni, meg rövidült is már, jól van, "most kicsit megpiszkáltam, segítünk neki kicsit" (nem fájt picit sem, nem is éreztem semmit), befekszem a CTG-re, ha az is rendben, pénteken reggel jövök legközelebb, megnézzük hogy állunk, aztán megindítjuk a szülést, szép hetet.

CTG-znek első körben 4h-ig, Jo rugdos mint a nyavalya, érzékelő csúszkál balra-jobbra, eredmény jó, néha kicsit elmozdult, azt ráírják. Beviszem a szülőszobára láttamozni (mint a gyerek az intőt, anélkül nincs hazamenetel, hogy valaki rá ne nézne doktor, aki szembe jön), RandomDoki-nak nem tetszik, mi van ha az nem elmozdulás, hanem kimaradt a szívhang, menjek vissza ismétlésre. Visszasétálok a CTG-re, CTGznek tovább, pocak keményedik néha, érzékelő mozog, Jo már alszik. Kijövök, közben befutott Krisztián, beugrott még megvette a szülészet könyvet, van hozzá CD is, szuper, hátha hasznos lesz még. Vissza a szülőszobára együtt, RandomSzülésznő-nek megint nem tetszik, mi van ha nem elmozdulás, na jöjjek be, rátesznek itt is, majd nekik nem fog elmozdulni, hülye CTG-sek.

Bemegyek a vajúdóba, lefekszem az ágyba. Kicsit csörögnek a karpereceim és a térdig érő szűkszoknya sem a legkényelmesebb CTG-viselet, de a sminkem még rendben. Körülöttem kiskacsás hálóingben vajúdnak a lányok, ahogy illik, kicsit furán érzem magam. Fekszem a CTG-n, Jo rugdos, hasam keményedik párszor, érzékelő mozog, csúszkál, sehol senki, van már hat óra, jön Krisztián, megunta, bekopogott, mondták neki, hogy nem jó a CTG-m, felvesznek terhespatológiára 3 napos megfigyelésre. ÁÁÁÁÁÁÁHHHHH!!!!!!!!!! Menjek ultrahangra, megnézik az áramlást. Mondom neki, háromkor nézték, nem baj, megnézzük megint.

Lemegyünk az ultrahangra, amíg várunk Krisztián rám szól, hogy egy csomót keményedik a hasam, nem kéne már ezeket mérni? Baba, neked 5 perces fájásaid vannak, közli a várakozás alatt, "hülye vagy kicsim, nem elég baj nekem a terhespatológia, ezek sima keményedések, nem fáj semmim", be a vizsgálatra. Hanyatt az asztalra, szívhang sehol, két ultrahangos csaj halálra rémül, feküdjek oldalra, na ott már van. Így aztán tuti nem mehetek haza, ultrahangoznak, atyaég hogy néz ki ez a lepény, tiszta mész, de tökéletes az áramlása. A pocakom normális, hogy ilyen kocka formájú? Hányszor keményedik? Honnét tudjam, négy órája CTG-znek, számolják meg a görbén... Azért beírják, szerintük ezek rendes keményedések, nézzek a pocakomra, fájnia kellene. Vissza a CTG-re, elmegyek WC-re, Krisztián köszönt. Visszaért a dokim, üzent, hogy ne egyek, ne igyak semmit, megyünk a műtőbe, császár. Szívhang hülyéskedik, a baba készen van, nem kockáztatunk itt semmit, kiveszik. Igaza van, visszafekszem a CTG-re. A karpereceket leveszem most már, meg a gyűrűket is, Krisztián hívja Apukáékat, hogy menjenek már el a kórházi cuccomért, csak az Arénába igyekeztem ugye, nem akar már elmenni, inkább marad velem. Doki hívja a szülésznőt, én szomjas vagyok, vizet már nem ihatok, feküdjek szépen a CTG-n, pár órán belül műtünk.

Krisztián megint megméri a keményedéseket, szerinte két perces fájásaim vannak. Ha takonyplacsninak képzelem magam, még mindig nem fáj semmim, csak bírja ki mindenki azt a tizenkét másodpercet, hogy nem beszéltetnek közben. Negyed 8h-kor érzem, hogy valami folyik, szűkszoknya kipattan, ömlik a magzatvíz. Orvosnő odafut, hívja a dokimat, mindenki meglepődik, kezdem elhinni Krisztiánnak, hogy azok fájások voltak. Keményedéskor doki megvizsgál, na az ilyesmit mellőzhetné, néz rám nagy szemekkel, örül, "Dorottya, nagyon belehúzott, több mint 3 ujjnyira kinyílt, nem lesz itt császár, mindjárt szülünk!!!" Kapok egy mutatós Semmelweis Egyetem feliratú lepedőt, azt a derekam köré tekerem, igyekszem pisilni menni. Keményedéskor megállok, szuszogok, hányingerem van. Viszont most már ihatnék vizet. Csomagok sehol, Apukának valószínűleg rossz kertkapu-kulcsot adtam, épp mászik át budafokon a kerítésen, betörésből jeles. Szerzünk egy műanyagpoharat. Rábeszélem Krisztiánt, hogy legalább egy pár percet hadd sétáljak, jó, de figyelni akarják a szívhangot, picit sétálunk. Másfél perces fájások, nem tudom már simán kilélegezni. Olyan mintha satuba lennék szorítva, ami magában elviselhető lenne, ha nem lenne az irtózatos hányinger, meg olyan érzés, mintha nagyWC-re kellene rohanni. Fújtatok mint egy víziló, hogy nézne már ki, ha itt harminc év szocializáció után elől-hátul jönne ki belőlem minden. Vissza közben a vajúdóba, néznek rám a kiskacsások furcsán, közben kisdokinő rám néz, Krisztián említi neki a furcsa ingert. Atyaég, lehet, hogy már tényleg szülnek, hívja a dokimat.

Megint megvizsgál, méhszáj majdnem teljesen eltűnt, csak egy kis perem van, irány a szülőszoba. Szülésznő sehol, cuccok sehol, előbbi 110-el száguldott az Üllőin, utóbbi hajigálta át a kerítésen a hetek óta gondosan összecsomagolva várakozó saját kacsás hálóingeket. Én mindeközben hercig sötétkék pólóban szépen sminkelve rugózom a Semmelweis tógában egy labdán és próbálok győzködni mindenkit, hogy a hányingerrel kezdjünk valamit, mert a többi még egész szokható. A hormonok miatt van, ne izguljak, befut a szülésznő, folyik róla a víz. Egy halom drukker érkezik közben, szóltak nekik, hogy a tempó miatt ezt érdemes végignézni, engem lapátolnak fel az asztalra, jönnek a tológörcsök, ennek már a fele sem tréfa.

Alig emlékszem valamire, utólag kiderül, hogy görcsök közben már tegezem a dokimat, szólok neki, hogy kiesett a hajcsat a hajamból, valamint a hasizmaim állapota is különösen izgat. Tolás közben próbálom csinálni amit mondanak, a belégzés sem mindig sikerül, nemhogy a ki, nyomok ahogy bírok, doki felszáll az ágyra segíteni. Sári lerúgta a sajátját, Timinek a lábát szíjazták le, úgy rugkapált, én hálisten örülök a dokinak, ugyanazt csinálja amit én, csak van vagy 70kg fölénye hozzá és láthatóan neki a levegővétellel sincs gondja, bár az izzadtság csurog róla is, ahogy rólam a smink.

Tolok, jön ott minden, fogalmam sincs mi történik, rettenetesen fáj, de félamnéziásan beugrik, hogy ezt el fogom felejteni ha jön a hormonsokk, ez még megnyugtat kicsit, csak a görcsök között már nincs szünet sem. Valaki kiabál a bal fülemen, hogy a feje már kinn van, de a többi babarész még odabenn, hát nem tudom ez a baba-e, de eldönthetné valaki, hogy mit kezdjünk vele, mert egyikünk itt fog maradni az fix. Krisztiánt látom, hogy sápad, nézi a szívhangot, dokival nyomunk, félszemmel látom, hogy doki visszanyúl, lecsapja a szívhangfigyelőt, nyomjuk meg, egyszer csak valami kicsusszan. Pánikba esem közben, kap-e levegőt, most sem sír, szép színe van!!! Nyöszörög, közben jön belőlem még valami, már nem is fáj, levegőt is kapok, persze ebben segít, hogy leszáll rólam a doki is, forgatják a pöttömöt, olyan mint a nyúl a hentesnél. Kicsit hangosabb már hálisten, rám teszik. Még mindig az arénás póló van rajtam??? Baba meleg és vesz levegőt is, hosszabb a feje, mint ET-nek, de a mienk:) Hormonsokk kezdődik érzem, összehúzódások még mintha lennének, meg kegyetlenül sajog a hátsóm, de a baba kinn, úgyhogy fájni nem fáj már semmi.

Ránéznek az órára negyed 10h. Ez igen, szülésznő dicsér, babát ápolgatják, megmérik, 2400g, nem maradhat, hozat egy másik mérleget, 2940g, na az már tetszik neki, 55 centi, bepólyálják, Krisztián már hozza is vissza. Közben lámpa még jobban fel, na ez nem lesz még kellemes, villan be az előtanulmányokból. Doki körülnéz odabenn, ez rettenetes, aztán injekció, ez még rosszabb, picit visszatér az amnézia és remegni is kezdenek az izmaim. Szülésznő megnyugtat, hogy ez izomfáradtság, rémlik ilyesmi, mikor sprinter létemre 3km-t kellett futnom pontszerzésért még suliban, hát 1.5km után is pont így néztem ki a mentőautóban, mikor próbáltak életet verni belém. Szóltak ott is, hogy nem 60m lesz, de ki hiszi ezt el előre. Varrnak, az már nem fáj, de izgek-mozgok, sajog mindenem, remegek. Krisztián táncol a babával a fejem mellett, látom a cuccokat a háttérben a fal mellett. Na, időközben megjött a kacsás? Szólhattak volna, de legalább most lesz mibe átöltözzek. Valaki nem adna vizet? De persze, de szülésznő pakolgat, doki varr, Krisztián meg úgy néz ki, pár évig még le nem teszi a babát, hogy nekem bármit hozzon, hát várok.

Szurkolók, dokik, szülésznő elszivárog, én kapok valamit vénásan, remélem erős. Remegés lassan szűnik, baba a mellemen, Krisztián már telefonál. Pár órát is talán hagynak lebzselni, majd szép lassan felkelünk, rám szólnak, hogy ne pattanjak fel, igazuk van, jut eszembe, hát dől belőlem a vér, szülésznő segít átvedleni, végre itt a kacsás, papucsom is van, még bugyim is, komfortzóna a köbön. Közben telefonáltam én is, szülők a váróban, behozták a cuccot és itt maradtak, igazuk van, csak kényelmesebb itt bőgni, mint otthon:) Kicaplatunk szépen lassan, jól esik állni, végre mozgathatom a hátsómat, tiszta görcs a lábam. Van egyágyas, szuper, költözünk fel, nagyszülők is megfoghatják a bébit, szülésznő jófej és igaza van, ha én sem öltöztem át, nekik már tényleg mindegy.

Szobában még lebzselünk kicsit, Anyuka pakol, mit vigyen el, mondom ezt a zacskót itt. Ez meg mi? Hát ezzel érkeztem, vágom rá, el kellene vinni kimosni. De mi van benne, néz rám nagy szemekkel és húzza elő a cuccokat.

Egy magzatvizes farmerszoknya és hozzá színben passzentos tangabugyi, Kristóf névnapi ajándéka és egy kenyai olajfestmény. Ezzel érkeztem szülni. És hiányzott valami? Igazából semmi.

Na, ennyit a listákról.

Johanna szülinapjának hete

kezdődött ma reggel. Tegnap t.i. a dokim oda nyilatkozott, hogy a jövő héten szeretne szülni. Férfi létére szorulhat némi segítségre a projekthez, amit jelen esetben Jo-tól vár úgy tűnik. Úgyhogy a terv az, hogy ha nem jön magától, akkor meg lesz nógatva kicsit. A nógatás módszertanát még nem veséztük ki, de ennek szükségét sem éreztem őszintén szólva.

Őnagyságát azért kell noszogatni, mert remekül érzi magát odabenn - bár gondolom ha rosszul lenne, akkor is piszkálnánk, szóval a modern orvostudománynak köszönhetően semmiképp sem maradna békiben. Szívhangja tökéletes, az aggastyán méhlepény áramlása még mindig kiváló, csak lassan kilóg a baba feje a vízből. Köszönhetően többek között annak is, hogy jelenleg 3 kg-ra becsült tömege nagy részét ott hordja, de a többi testrész méretéhez hasonlítva igen méretes fej sokunk sajátja a Józsa család vonalán, szóval aggodalomra én itt sem látok okot. Úgyhogy a napi 5l víz mégsem segít a magzatvízen, bár salaktalanításra továbbra is remek, ezt a szót fundáltam ki, a gyomrom viselkedésének nyomdafesték-tűrő további jellemzésére. Valamint arra is, hogy a laborom is rendben volt, a vesegyulladás egyelőre felszívódott, most már ezt a hetet csak kibírja szegény megfáradt kiválasztószervem, aztán fellélegezhet végre, ha leszállt róla a gyermek.

Hogy melyik lesz a szülinapja, azt még persze nem tudjuk, tippeket nálam lehet megtenni, én ugye továbbra is a vasárnapra tippelek, ahogy az eredeti terv volt, de ha aznapra már itthon kapja ajándékba Krisztián a kislányt, az is jó nekem. Holnap délután megint CTG, aztán megint randi a dokival és így tovább a héten gondolom 2 naponta, míg egy belső hang vagy egy külső jel azt nem súgja Jo-nak vagy a dokinak, hogy hajrá. Aztán szülünk. Erre segítségül egy szép zárt méhszájunk van még elérhető, ami viszont legalább már szépen fel van puhulva, akármit is jelentsen ez. Gondolom azt, hogy ha Jo megunta a kérdést, akkor elkezdheti feszegetni.

Addig mi meg szépen lassan kinagytakarítjuk a házat (én persze közben baloldalon fekszem), elvégezzük az utolsó simításokat, megint átvesszük Johanna frissen elkészült gyönyörűen félrevarrt és visszavitt függönyét, aztán all-in, ahogy Zsófi barátnőm mondaná.

Ja, az adatok, mert ki tudja melyik lesz az utolsó előtti bejegyzés:) - szerdán töltve a 39. hetet 59 kg vagyok továbbra is, ami haladás, mert voltam már 58.2 is a múlt héten, köszönhetően a személyre szabott léböjt-kúrának amire a szervezetem kárhoztatta magát. Illetve magukat.

Breaking: csak azért sem szülök:)

A fentiek is az én pártomon vannak. Reggeli CTG tökéletes, a laborokat megcsináltuk, annak eredménye majd, de az otthon használatos (mert kinek nincs ilyen a háztartásában ugye) medencevíz minőségmérő lapocskák* szerint a vesém is teljesen jól van köszöni szépen. Plusz a kis Jo-nak van akkora mázlija (ő is magozott meggyes típus lesz mint én, ez már tisztán látszik), hogy a doki rohant a műtőbe, úgyhogy ultrahang majd vasárnap délelőtt lesz. Szóval nyertünk még két napot a gyarapodásra, ami nagy szerencse, mert szinte minden itthon ami hizlal, sós vagy nem akarom megenni. Tegnap például megkívántam a snickers-t - az is mindig van itthon, nem csak tesztcsíkok -, de döbbentem realizáltam, hogy a nátriumtartalma 5%, ez 10x annyi, mint a tonhalkonzervé, remek. Tényleg nem könnyű így gyereket pumpálni.

Ma csak ennyi, mert nagyon elfoglaltak vagyunk, délre jön kedvenc védőnőm családlátogatóba, addig gondoltam megszámolom a szobanövényeket, meg hogy hány konnektorból hiányzik a gyermekvédő kütyü, hátha így gyorsabban végzünk. És lemosom magamról a natúr sminket, hogy betegebbnek tűnjek, akkor is biztos megszán és távozik gyorsan, hogy tudjak pihenni.

Sári kedvéért még két pont:

1.
csak mert ki fog akadni, hogy miért vagyok sminkelve -> azért, mert dokinál voltunk és ha az ember dokihoz megy, akkor kisminkel. Ez a trükk mindig bejön, a férfiak egyáltalán nem veszik észre, hogy a smink teszi vagy sem, de ha jól nézel ki, nem piszkálnak, hazaengednek a kórházból, nem akarnak rögtön szülni, stb. Ezért sem szabad női dokihoz menni soha, őket nehezebb átverni - hacsak nem olyan antinők mint fentebbi barátnőnk.

2.
most írta meg sms-ben, hogy pregyerekes létem utolsó tetteként (ez is folyton szülni akar, rettenetes) még mindenképp hozzam nyilvánosságra azt a megfigyelést, hogy minél hosszabb egy öregasszony körme, annál nagyobb eséllyel próbálja meg megsimogatni a gyereked arcát a mozgó járműveken. Na ezért sem BKVzom, Miss Poppy után majd loholhatnak a banyák a körmeikkel bátran.


*na jó, ezek igazából gyógyszertári vizeletteszt-csíkok, de ez annyira gáz, hogy ilyenekkel vagyunk felszerelve és ráadásul tényleg ugyanúgy néz ki, mint a PH-csík Apuci medencéjéhez, hogy inkább azt írtam.

Visszatért a mánia

Tegnap éjjel az uram megkérdezte, szeretnék-e áfonyalekvárt rendelni. A félálomban amúgy is jelentősebbnek mondható nyálkiválasztódásom olyan mértékűvé fokozódott a kérdés által, hogy magam is megdöbbentem. De csak mert nem szeretem a lekvárt. Sütiben, meg fánkhoz, palacsintához persze megeszem, na de megörülni egy ilyen kérdésnek, hogy szeretnék-e lekvárt? Életemben nem ettem meg a lekváros kenyeret és soha nem ennék lekvárt kanállal. Eddig. Órákig a lekvár járt a fejemben, nyilván közben kiderült, hogy nem is áfonya, hanem szeder, de szerintem ha tök lett volna az is mindegy. Csak lekvár legyen!!!

Persze a hűtőben van rengeteg lekvár, de mára nem kellett már. A lekvárról viszont eszembe jutottak a fánkok, arról a kelt tészta, arról meg hogy kenyeret akarok sütni! Megint! Tegnap amúgy is nézegettünk kenyérrecepteket Anyósommal, sőt tegnap Sárit is faggattam, milyet sütött múltkor, hát ma tuti megsütöm az egyiket. Dehogy nem fogok hozzá lekvárt enni, az is egészen fix, ki az az ökör, aki lekvárt eszik, az nem étel!

Soha nem hallottam még senkit, aki a harmadik trimeszterben lett volna kívánós. Bár most hogy végiggondolom, egy hetet majdnem aludtam, nem tudtam enni és hánytam is ugye. Lehet, hogy a zseniális agyamnak csak most tűnt fel, hogy terhes vagyok? 38 hét kellett hozzá, hogy realizálja? Vagy a sószegény diéta szimplán olyan szinten kinyírta már az ízlésemet is, hogy hülyeségeket fogok kívánni? Végülis mindegy, legalább elütöm valamivel ezt az utolsó másfél hetet, ha már menni nem mehetek sehova.

Hacsak a doki és Johanna közös erővel keresztbe nem tesz és holnap reggel meg nem állapítják az UH az ultrahangon, hogy Őnagysága nem nőtt eleget vagy hogy esetleg kevesebbet nőtt, mint a vesetágulatom, mert ha ez utóbbi jobban áll, akkor győztest hirdetnek és a vesetágulat marad, a baba kijön. De ezt nem hiszem, augusztus 26-án akarok szülni, már 9 hónapja erről beszélünk a kislánnyal, ezalatt csak megértette. Még akkor is ha ebből egy részében nem igazán volt füle vagy ilyesmi. De most már van, láttuk a 4D képen.

Úgyhogy holnap a baba meg lesz mérve. Cél nélkül viszont nehéz azt elérni ugye, hát töretlen naivitásommal csak megnéztem mekkorának kell lennie holnapra a babának. Magyarul, németül, angolul.

g	38. hét
2700	kismama-babaparna.hu
2800	ciklus.hu
3000	pregnancy.baby-gaga.com
3083	babycenter.com
3100	netmoms.de
3100	suite101.com
3100	szuloklapja.hu
3101	schwangerschaft.erdbeerlounge.de
3150	swissmom.ch
3150	baby4love.de
3200	csaladivilag.hu
3400	baby2see.com

Na Johanna, tudod mit, holnapra legyél akkora, mint egy jó nagy zsák zöldcitrom. Ebbe a potom 70 dekás tartományba csak sikerül majd beletalálnod így és akkor senki nem szólhat semmit.

Lenni vagy nem lenni?

Ahogy nőtt a pocakom, egyre több és több kérdést kaptam, folytatom-e a blogot, majd ha megszültem. Nem, volt mindig a válasz, és ezt tartom most is, ezt a blogot egész biztos nem folytatom, célja az volt, bemutassam vele a terhességet magamnak és a legközelebbi barátnőimnek - ez biztos sikerült. Igen nagy igyekezettel, remek sprinttel a végén, de sikerült még egy-két különlegesebb tünetet is produkálnunk Jo-val, szóval panaszra igazán nem lehet ok. Ha megnézed az első bejegyzést, az is cél volt, hogy ne untassam őket halálra a folytonos terhességgel kapcsolatos infóáradattal, ami nyilván annyira érdekli őket, mint engem, vajon hány évet él egy medúza. Vagy hogy mi az. A második célt nem tudom elértem-e, de az biztos, a blogot olvassa mindegyik, sőt beszélőviszonyban is maradtak velem, tehát annyira nem mehettünk az agyunkra Jo-val.

Ami viszont engem is meglepett őszintén szólva, hogy nem csak őket érdekli. Amikor elkészült az első bejegyzés, a blog címét átküldtem a kishúgomnak, a sógornőmnek és négy barátnőmnek, erről a hat emberről tudtam t.i. elképzelni, hogy tényleg izgathatja őket, mik foglalkoztatnak 9 hónapon át valakit, akinek életében először (de nem utoljára!!!) nő egy kölök a hasában. Nem mondtam nekik, hogy a blog nem publikus, bár a kezdő e-mailben benne volt, hogy "egyelore csak nektek kuldom mert mas nem tudja meg a hirt es mert amugy sincs pasi a vilagon akinek erdekes lehet:)"

A hírt azóta bizonyos rajtam mutatkozó kültakaróbeli elváltozások okán páran még megtudták a világon, de küldeni azóta sem küldtem senkinek, csak aki rákérdezett, sőt a facebook-on sincs fenn és még a blogger profilom sincs publikálva. Úgyhogy kizárólag a hat leányzó szorgalmas titoktartása eredményeképpen azóta a blogot 10 országból összesen több, mint 10.000-szer nyitották meg.

A kérdés már csak az, folytassam-e a szülés után. Egyrészt blogolni atomjó, másrészt viszont a Reszkessetek betörők II-nél, a Bridget Jones II-nél vagy a Birodalom Visszavágnál rosszabb filmet nem sokat sikerült produkálni a világegyetemen. Bár ez utóbbi még mindig jobb volt, mint az első vagy a harmadik rész. Neadjisten a legújabbak, amitől minden normális embernek bicska nyílik a zsebében*. Úgyhogy a folytatások rettenetesek. Ráadásul el ne felejtsük, hogy Jo jó gyerek lesz, "játszik és pihen", ahogy Apukája is megmondta, tehát elvileg nem adhat témát a blogolásra. Elvileg.

Úgyhogy Lándzsarázó barátunk nyomdokain: Lenni vagy nem lenni? Ez itt a kérdés. De a válasszal még ráérünk persze, előtte még egy gyorsított kilégzés is ránk vár valamikor:)


*napi kvíz: "Mi van a zsebemben?" Ki kérdezte kitől milyen könyvben? Első e-mailes vagy kommentben válaszoló házi készített zsenális sómentes probiotikus túrókrémet kap ajándékba.