40 hetesen - THE END OF THE STORY

A ma reggeli hírlevelem szerint 40 hetes terhes vagyok:) Úgyhogy mint egy szép keretes szerkezetes művet, ezzel úgy döntöttem, le is zárom a blogot, hiszen teljesítettem a célkitűzést és becsülettel beszámoltam a terhesség minden áldott hetéről. Jöjjön tehát a szokványos heti beszámoló és a good bye:)

40 hetesen 52.8 kg vagyok Johannával. Ebből Johanna 3 kg én meg 49.8, úgyhogy a visszafogyással kapcsolatos félelmek több mint indokolatlannak bizonyultak. A kórházból kijőve pénteken 51.8 kg voltam, azóta eltűnt a maradék kettő is. Ez feltehetően annak köszönhető, hogy az elmúlt két napban mindent megettem ami szembe jött, és a napi két-három szatmári szilva tortaszelet, 1-2 melegétel, 1-2 tálka gyümölcs, pár darab melegszendvics mellett az igazán fejlődőképes szervezetem úgy döntött inkább elkezdi felhasználni a terhesség alatt "felhalmozott":) felesleget. Okos.

Jo egyébként maga a tökély. Nem igazán tudok rá más szót találni, elképesztően gyönyörű, nagyon aranyos, nagyon jó kislány, és ezt apukája és az összes nagyszülője is így látja, úgyhogy szó nincsen elfogultságról. A szülésre még emlékszem, hogy fájdalmas volt, de a hat hét gyermekágy után miattam jöhet is a következő. Legalább nem kellene összedolgoztatni a hasizmomat, rögtön lehetne látni, hogy ez a csinos vékony kis nő, legalább 3 hónapos terhes:). Még magyarázkodni sem kellene sem a ráncos kis pocak, sem az ormótlan méretűre nőtt mellek miatt. Bár most sem mert még senki sem rákérdezni, vajon milyen megfontolásból döntöttem a három számmal nagyobb szilikon mellett, mint az az alkatomhoz ildomos lenne. De talán azért, mert nem voltam még az utcán.

A napjaink kiválóan telnek, volt itt már a háziorvos és a védőnő is, előbbi rögtön szimpatikus volt, imádom a katonás öreg hölgyeket, akik bejelentkezés nélkül törnek rám a nap közepén - mekkora szerencse, hogy egyelőre tartom a fogadalmamat és nemcsak, hogy zuhanyoztam is, de még nem foltos ruha is volt rajtam!! Sőt a védőnővel is határozottan kezdek megbékélni, egész okos dolgokat mondott. Például, hogy óvatosan olvassak cikkeket, mert az elmúlt öt évben annyit fejlődtek az újszülöttek, hogy anno egy-két hónapostól elvárható teljesítményre már a mai törpék magzatkorukban képesek, kár, hogy aggódjak, hogy az enyém nem alszik eleget vagy túl sokat alszik, túl sokat nézelődik vagy túl keveset nézelődik, nappal játsszak vele (ezt sem tudom hogy írják, de már mindegy is:) ), éjjel meg hagyjam aludni, és sok boldogságot. Full igaza van.

És mivel a terhességnek mint olyannak vége van, ezennel vége a blognak is. Hogy lesz-e következő, még mindig nem döntöttem el, egyelőre a NEMre hajlok, de majd meglátjuk. HA lesz, mindenképp be fogom linkelni, vagy majd elterjed magától, ahogy tette ez is. Egy viszont lehetséges, hogy meghívásos alapon fog működni. Nem azért, mert paranoid vagyok, vagy mert egyetlen olyan szót is tartalmazott volna, akár ez a blog is, amelyet nem vállalnék. Hanem azért, mert nekem is meglepetésképpen akadt olyan Nem Tudom Rendszeres-e, de Regisztráltnak Egész Biztos Nem Regisztrált Olvasó (NTRREBNRO), akivel volt szerencsém eddigi életemben Nulla (0) szót váltani, de ez már elégnek is bizonyult ahhoz, hogy egy életre leírjon, ami engem őszintén szólva bánt. Úgyhogy akár lesz blog, akár nem lesz blog, de az olvashatja el, aki amúgy is ismer, mert tökéletesen reprezentatív felmérésem eredményeképpen büszkén jelenthetem ki, hogy minden ismerősöm határozott tetszését fejezte ki és folytatásra biztat. Szóval a folytatást meglátjuk, a Nem Regisztrált Olvasóktól meg ezennel búcsúzom.

A legvégére pedig három pontnyi statisztika, egy ráadás-betegség és persze a kishölgy jól megérdemelt fényképe:

A végeredmény:

• A blogot az elmúlt 40 hét folyamán 11.089-szer nyitotta meg a Kedves Olvasó, ebből 2.631 az utolsó hónapban zajlott, a kórházi történések ezek szerint igen sok Olvasó figyelmét felkeltették. 
• A blog legnépszerűbb bejegyzése maga a szüléstörténet volt, ami igazán jól esett a kis Jo-nak:), ezt 115-en olvasták.
• A legtöbb Olvasó a google-n keresztül érkezett közénk, keresési kulcsszavaik közül érdekességképpen említeném, hogy 7-en a húgom teljes nevének beütésével találtak rám, köszi Matyek a váratlan toborzást és ha eddig nem tudtad volna, nyomoznak utánad a neten!!!!!!:)))

A ráadás betegség:

neve clostridium difficile, hat nappal a szülés után ezzel oldódott meg a rejtély, ez a nagyszerű betegség az okozója minden emésztési problémámnak. Őméltósága egyébként fertőző is, úgyhogy azóta békés karanténban töltjük napjainkat a kis Jo-val és fülig szerelmes Apukájával. És mily meglepő, 99%, hogy a terhespatológián való emlékezetes négy napom szerzeménye, Olvasó szíves figyelmébe ajánlanám a Kórház vs Sziget bejegyzést a higiéniás viszonyokról.


És íme a 40 (vagy inkább 39) hét eredménye, a túlzás, szerénytelenség és szubjektivitás teljes mellőzésével is tökéletes kis Johanna egy imádott Apucira huncutul kacsintós fotójával búcsúzom, jók legyetek, vagy ahogy Hugh Grant mondta a Nothing Hill-ben: "Élmény volt. Hihetetlen, de élmény." :)

39 hetesek már nem lettünk

Johannával. Kedden a tervek szerint háromra érkeztem CTG-re. Előtte az elmúlt egy hónap legnagyobb előre megfontolt rosszasága keretében Júlia barátnőmmel ebédeltem az Arénában. Úgy döntöttem baloldalt fekvés, vesetágulat, vén méhlepény ide vagy oda, ha a héten ígyis-úgyis szülünk, hát ez a kis utolsó kiruccanás már igazán nem árthat. Igazam volt.

A valószínűleg pár hétre most az utolsó starbucks-os moccachino után 3h előtt 10 perccel befutottam CTG-re, ott még a folyosón levadászott a dokim, hogy nyomjunk egy gyors ultrahangot meg vizsgálatot, aztán ő rohan a városba. Ultrahang rendben, áramlás tökéletes, méhszáj szépen elkezdett nyílni, meg rövidült is már, jól van, "most kicsit megpiszkáltam, segítünk neki kicsit" (nem fájt picit sem, nem is éreztem semmit), befekszem a CTG-re, ha az is rendben, pénteken reggel jövök legközelebb, megnézzük hogy állunk, aztán megindítjuk a szülést, szép hetet.

CTG-znek első körben 4h-ig, Jo rugdos mint a nyavalya, érzékelő csúszkál balra-jobbra, eredmény jó, néha kicsit elmozdult, azt ráírják. Beviszem a szülőszobára láttamozni (mint a gyerek az intőt, anélkül nincs hazamenetel, hogy valaki rá ne nézne doktor, aki szembe jön), RandomDoki-nak nem tetszik, mi van ha az nem elmozdulás, hanem kimaradt a szívhang, menjek vissza ismétlésre. Visszasétálok a CTG-re, CTGznek tovább, pocak keményedik néha, érzékelő mozog, Jo már alszik. Kijövök, közben befutott Krisztián, beugrott még megvette a szülészet könyvet, van hozzá CD is, szuper, hátha hasznos lesz még. Vissza a szülőszobára együtt, RandomSzülésznő-nek megint nem tetszik, mi van ha nem elmozdulás, na jöjjek be, rátesznek itt is, majd nekik nem fog elmozdulni, hülye CTG-sek.

Bemegyek a vajúdóba, lefekszem az ágyba. Kicsit csörögnek a karpereceim és a térdig érő szűkszoknya sem a legkényelmesebb CTG-viselet, de a sminkem még rendben. Körülöttem kiskacsás hálóingben vajúdnak a lányok, ahogy illik, kicsit furán érzem magam. Fekszem a CTG-n, Jo rugdos, hasam keményedik párszor, érzékelő mozog, csúszkál, sehol senki, van már hat óra, jön Krisztián, megunta, bekopogott, mondták neki, hogy nem jó a CTG-m, felvesznek terhespatológiára 3 napos megfigyelésre. ÁÁÁÁÁÁÁHHHHH!!!!!!!!!! Menjek ultrahangra, megnézik az áramlást. Mondom neki, háromkor nézték, nem baj, megnézzük megint.

Lemegyünk az ultrahangra, amíg várunk Krisztián rám szól, hogy egy csomót keményedik a hasam, nem kéne már ezeket mérni? Baba, neked 5 perces fájásaid vannak, közli a várakozás alatt, "hülye vagy kicsim, nem elég baj nekem a terhespatológia, ezek sima keményedések, nem fáj semmim", be a vizsgálatra. Hanyatt az asztalra, szívhang sehol, két ultrahangos csaj halálra rémül, feküdjek oldalra, na ott már van. Így aztán tuti nem mehetek haza, ultrahangoznak, atyaég hogy néz ki ez a lepény, tiszta mész, de tökéletes az áramlása. A pocakom normális, hogy ilyen kocka formájú? Hányszor keményedik? Honnét tudjam, négy órája CTG-znek, számolják meg a görbén... Azért beírják, szerintük ezek rendes keményedések, nézzek a pocakomra, fájnia kellene. Vissza a CTG-re, elmegyek WC-re, Krisztián köszönt. Visszaért a dokim, üzent, hogy ne egyek, ne igyak semmit, megyünk a műtőbe, császár. Szívhang hülyéskedik, a baba készen van, nem kockáztatunk itt semmit, kiveszik. Igaza van, visszafekszem a CTG-re. A karpereceket leveszem most már, meg a gyűrűket is, Krisztián hívja Apukáékat, hogy menjenek már el a kórházi cuccomért, csak az Arénába igyekeztem ugye, nem akar már elmenni, inkább marad velem. Doki hívja a szülésznőt, én szomjas vagyok, vizet már nem ihatok, feküdjek szépen a CTG-n, pár órán belül műtünk.

Krisztián megint megméri a keményedéseket, szerinte két perces fájásaim vannak. Ha takonyplacsninak képzelem magam, még mindig nem fáj semmim, csak bírja ki mindenki azt a tizenkét másodpercet, hogy nem beszéltetnek közben. Negyed 8h-kor érzem, hogy valami folyik, szűkszoknya kipattan, ömlik a magzatvíz. Orvosnő odafut, hívja a dokimat, mindenki meglepődik, kezdem elhinni Krisztiánnak, hogy azok fájások voltak. Keményedéskor doki megvizsgál, na az ilyesmit mellőzhetné, néz rám nagy szemekkel, örül, "Dorottya, nagyon belehúzott, több mint 3 ujjnyira kinyílt, nem lesz itt császár, mindjárt szülünk!!!" Kapok egy mutatós Semmelweis Egyetem feliratú lepedőt, azt a derekam köré tekerem, igyekszem pisilni menni. Keményedéskor megállok, szuszogok, hányingerem van. Viszont most már ihatnék vizet. Csomagok sehol, Apukának valószínűleg rossz kertkapu-kulcsot adtam, épp mászik át budafokon a kerítésen, betörésből jeles. Szerzünk egy műanyagpoharat. Rábeszélem Krisztiánt, hogy legalább egy pár percet hadd sétáljak, jó, de figyelni akarják a szívhangot, picit sétálunk. Másfél perces fájások, nem tudom már simán kilélegezni. Olyan mintha satuba lennék szorítva, ami magában elviselhető lenne, ha nem lenne az irtózatos hányinger, meg olyan érzés, mintha nagyWC-re kellene rohanni. Fújtatok mint egy víziló, hogy nézne már ki, ha itt harminc év szocializáció után elől-hátul jönne ki belőlem minden. Vissza közben a vajúdóba, néznek rám a kiskacsások furcsán, közben kisdokinő rám néz, Krisztián említi neki a furcsa ingert. Atyaég, lehet, hogy már tényleg szülnek, hívja a dokimat.

Megint megvizsgál, méhszáj majdnem teljesen eltűnt, csak egy kis perem van, irány a szülőszoba. Szülésznő sehol, cuccok sehol, előbbi 110-el száguldott az Üllőin, utóbbi hajigálta át a kerítésen a hetek óta gondosan összecsomagolva várakozó saját kacsás hálóingeket. Én mindeközben hercig sötétkék pólóban szépen sminkelve rugózom a Semmelweis tógában egy labdán és próbálok győzködni mindenkit, hogy a hányingerrel kezdjünk valamit, mert a többi még egész szokható. A hormonok miatt van, ne izguljak, befut a szülésznő, folyik róla a víz. Egy halom drukker érkezik közben, szóltak nekik, hogy a tempó miatt ezt érdemes végignézni, engem lapátolnak fel az asztalra, jönnek a tológörcsök, ennek már a fele sem tréfa.

Alig emlékszem valamire, utólag kiderül, hogy görcsök közben már tegezem a dokimat, szólok neki, hogy kiesett a hajcsat a hajamból, valamint a hasizmaim állapota is különösen izgat. Tolás közben próbálom csinálni amit mondanak, a belégzés sem mindig sikerül, nemhogy a ki, nyomok ahogy bírok, doki felszáll az ágyra segíteni. Sári lerúgta a sajátját, Timinek a lábát szíjazták le, úgy rugkapált, én hálisten örülök a dokinak, ugyanazt csinálja amit én, csak van vagy 70kg fölénye hozzá és láthatóan neki a levegővétellel sincs gondja, bár az izzadtság csurog róla is, ahogy rólam a smink.

Tolok, jön ott minden, fogalmam sincs mi történik, rettenetesen fáj, de félamnéziásan beugrik, hogy ezt el fogom felejteni ha jön a hormonsokk, ez még megnyugtat kicsit, csak a görcsök között már nincs szünet sem. Valaki kiabál a bal fülemen, hogy a feje már kinn van, de a többi babarész még odabenn, hát nem tudom ez a baba-e, de eldönthetné valaki, hogy mit kezdjünk vele, mert egyikünk itt fog maradni az fix. Krisztiánt látom, hogy sápad, nézi a szívhangot, dokival nyomunk, félszemmel látom, hogy doki visszanyúl, lecsapja a szívhangfigyelőt, nyomjuk meg, egyszer csak valami kicsusszan. Pánikba esem közben, kap-e levegőt, most sem sír, szép színe van!!! Nyöszörög, közben jön belőlem még valami, már nem is fáj, levegőt is kapok, persze ebben segít, hogy leszáll rólam a doki is, forgatják a pöttömöt, olyan mint a nyúl a hentesnél. Kicsit hangosabb már hálisten, rám teszik. Még mindig az arénás póló van rajtam??? Baba meleg és vesz levegőt is, hosszabb a feje, mint ET-nek, de a mienk:) Hormonsokk kezdődik érzem, összehúzódások még mintha lennének, meg kegyetlenül sajog a hátsóm, de a baba kinn, úgyhogy fájni nem fáj már semmi.

Ránéznek az órára negyed 10h. Ez igen, szülésznő dicsér, babát ápolgatják, megmérik, 2400g, nem maradhat, hozat egy másik mérleget, 2940g, na az már tetszik neki, 55 centi, bepólyálják, Krisztián már hozza is vissza. Közben lámpa még jobban fel, na ez nem lesz még kellemes, villan be az előtanulmányokból. Doki körülnéz odabenn, ez rettenetes, aztán injekció, ez még rosszabb, picit visszatér az amnézia és remegni is kezdenek az izmaim. Szülésznő megnyugtat, hogy ez izomfáradtság, rémlik ilyesmi, mikor sprinter létemre 3km-t kellett futnom pontszerzésért még suliban, hát 1.5km után is pont így néztem ki a mentőautóban, mikor próbáltak életet verni belém. Szóltak ott is, hogy nem 60m lesz, de ki hiszi ezt el előre. Varrnak, az már nem fáj, de izgek-mozgok, sajog mindenem, remegek. Krisztián táncol a babával a fejem mellett, látom a cuccokat a háttérben a fal mellett. Na, időközben megjött a kacsás? Szólhattak volna, de legalább most lesz mibe átöltözzek. Valaki nem adna vizet? De persze, de szülésznő pakolgat, doki varr, Krisztián meg úgy néz ki, pár évig még le nem teszi a babát, hogy nekem bármit hozzon, hát várok.

Szurkolók, dokik, szülésznő elszivárog, én kapok valamit vénásan, remélem erős. Remegés lassan szűnik, baba a mellemen, Krisztián már telefonál. Pár órát is talán hagynak lebzselni, majd szép lassan felkelünk, rám szólnak, hogy ne pattanjak fel, igazuk van, jut eszembe, hát dől belőlem a vér, szülésznő segít átvedleni, végre itt a kacsás, papucsom is van, még bugyim is, komfortzóna a köbön. Közben telefonáltam én is, szülők a váróban, behozták a cuccot és itt maradtak, igazuk van, csak kényelmesebb itt bőgni, mint otthon:) Kicaplatunk szépen lassan, jól esik állni, végre mozgathatom a hátsómat, tiszta görcs a lábam. Van egyágyas, szuper, költözünk fel, nagyszülők is megfoghatják a bébit, szülésznő jófej és igaza van, ha én sem öltöztem át, nekik már tényleg mindegy.

Szobában még lebzselünk kicsit, Anyuka pakol, mit vigyen el, mondom ezt a zacskót itt. Ez meg mi? Hát ezzel érkeztem, vágom rá, el kellene vinni kimosni. De mi van benne, néz rám nagy szemekkel és húzza elő a cuccokat.

Egy magzatvizes farmerszoknya és hozzá színben passzentos tangabugyi, Kristóf névnapi ajándéka és egy kenyai olajfestmény. Ezzel érkeztem szülni. És hiányzott valami? Igazából semmi.

Na, ennyit a listákról.

Johanna szülinapjának hete

kezdődött ma reggel. Tegnap t.i. a dokim oda nyilatkozott, hogy a jövő héten szeretne szülni. Férfi létére szorulhat némi segítségre a projekthez, amit jelen esetben Jo-tól vár úgy tűnik. Úgyhogy a terv az, hogy ha nem jön magától, akkor meg lesz nógatva kicsit. A nógatás módszertanát még nem veséztük ki, de ennek szükségét sem éreztem őszintén szólva.

Őnagyságát azért kell noszogatni, mert remekül érzi magát odabenn - bár gondolom ha rosszul lenne, akkor is piszkálnánk, szóval a modern orvostudománynak köszönhetően semmiképp sem maradna békiben. Szívhangja tökéletes, az aggastyán méhlepény áramlása még mindig kiváló, csak lassan kilóg a baba feje a vízből. Köszönhetően többek között annak is, hogy jelenleg 3 kg-ra becsült tömege nagy részét ott hordja, de a többi testrész méretéhez hasonlítva igen méretes fej sokunk sajátja a Józsa család vonalán, szóval aggodalomra én itt sem látok okot. Úgyhogy a napi 5l víz mégsem segít a magzatvízen, bár salaktalanításra továbbra is remek, ezt a szót fundáltam ki, a gyomrom viselkedésének nyomdafesték-tűrő további jellemzésére. Valamint arra is, hogy a laborom is rendben volt, a vesegyulladás egyelőre felszívódott, most már ezt a hetet csak kibírja szegény megfáradt kiválasztószervem, aztán fellélegezhet végre, ha leszállt róla a gyermek.

Hogy melyik lesz a szülinapja, azt még persze nem tudjuk, tippeket nálam lehet megtenni, én ugye továbbra is a vasárnapra tippelek, ahogy az eredeti terv volt, de ha aznapra már itthon kapja ajándékba Krisztián a kislányt, az is jó nekem. Holnap délután megint CTG, aztán megint randi a dokival és így tovább a héten gondolom 2 naponta, míg egy belső hang vagy egy külső jel azt nem súgja Jo-nak vagy a dokinak, hogy hajrá. Aztán szülünk. Erre segítségül egy szép zárt méhszájunk van még elérhető, ami viszont legalább már szépen fel van puhulva, akármit is jelentsen ez. Gondolom azt, hogy ha Jo megunta a kérdést, akkor elkezdheti feszegetni.

Addig mi meg szépen lassan kinagytakarítjuk a házat (én persze közben baloldalon fekszem), elvégezzük az utolsó simításokat, megint átvesszük Johanna frissen elkészült gyönyörűen félrevarrt és visszavitt függönyét, aztán all-in, ahogy Zsófi barátnőm mondaná.

Ja, az adatok, mert ki tudja melyik lesz az utolsó előtti bejegyzés:) - szerdán töltve a 39. hetet 59 kg vagyok továbbra is, ami haladás, mert voltam már 58.2 is a múlt héten, köszönhetően a személyre szabott léböjt-kúrának amire a szervezetem kárhoztatta magát. Illetve magukat.

Breaking: csak azért sem szülök:)

A fentiek is az én pártomon vannak. Reggeli CTG tökéletes, a laborokat megcsináltuk, annak eredménye majd, de az otthon használatos (mert kinek nincs ilyen a háztartásában ugye) medencevíz minőségmérő lapocskák* szerint a vesém is teljesen jól van köszöni szépen. Plusz a kis Jo-nak van akkora mázlija (ő is magozott meggyes típus lesz mint én, ez már tisztán látszik), hogy a doki rohant a műtőbe, úgyhogy ultrahang majd vasárnap délelőtt lesz. Szóval nyertünk még két napot a gyarapodásra, ami nagy szerencse, mert szinte minden itthon ami hizlal, sós vagy nem akarom megenni. Tegnap például megkívántam a snickers-t - az is mindig van itthon, nem csak tesztcsíkok -, de döbbentem realizáltam, hogy a nátriumtartalma 5%, ez 10x annyi, mint a tonhalkonzervé, remek. Tényleg nem könnyű így gyereket pumpálni.

Ma csak ennyi, mert nagyon elfoglaltak vagyunk, délre jön kedvenc védőnőm családlátogatóba, addig gondoltam megszámolom a szobanövényeket, meg hogy hány konnektorból hiányzik a gyermekvédő kütyü, hátha így gyorsabban végzünk. És lemosom magamról a natúr sminket, hogy betegebbnek tűnjek, akkor is biztos megszán és távozik gyorsan, hogy tudjak pihenni.

Sári kedvéért még két pont:

1.
csak mert ki fog akadni, hogy miért vagyok sminkelve -> azért, mert dokinál voltunk és ha az ember dokihoz megy, akkor kisminkel. Ez a trükk mindig bejön, a férfiak egyáltalán nem veszik észre, hogy a smink teszi vagy sem, de ha jól nézel ki, nem piszkálnak, hazaengednek a kórházból, nem akarnak rögtön szülni, stb. Ezért sem szabad női dokihoz menni soha, őket nehezebb átverni - hacsak nem olyan antinők mint fentebbi barátnőnk.

2.
most írta meg sms-ben, hogy pregyerekes létem utolsó tetteként (ez is folyton szülni akar, rettenetes) még mindenképp hozzam nyilvánosságra azt a megfigyelést, hogy minél hosszabb egy öregasszony körme, annál nagyobb eséllyel próbálja meg megsimogatni a gyereked arcát a mozgó járműveken. Na ezért sem BKVzom, Miss Poppy után majd loholhatnak a banyák a körmeikkel bátran.


*na jó, ezek igazából gyógyszertári vizeletteszt-csíkok, de ez annyira gáz, hogy ilyenekkel vagyunk felszerelve és ráadásul tényleg ugyanúgy néz ki, mint a PH-csík Apuci medencéjéhez, hogy inkább azt írtam.

Visszatért a mánia

Tegnap éjjel az uram megkérdezte, szeretnék-e áfonyalekvárt rendelni. A félálomban amúgy is jelentősebbnek mondható nyálkiválasztódásom olyan mértékűvé fokozódott a kérdés által, hogy magam is megdöbbentem. De csak mert nem szeretem a lekvárt. Sütiben, meg fánkhoz, palacsintához persze megeszem, na de megörülni egy ilyen kérdésnek, hogy szeretnék-e lekvárt? Életemben nem ettem meg a lekváros kenyeret és soha nem ennék lekvárt kanállal. Eddig. Órákig a lekvár járt a fejemben, nyilván közben kiderült, hogy nem is áfonya, hanem szeder, de szerintem ha tök lett volna az is mindegy. Csak lekvár legyen!!!

Persze a hűtőben van rengeteg lekvár, de mára nem kellett már. A lekvárról viszont eszembe jutottak a fánkok, arról a kelt tészta, arról meg hogy kenyeret akarok sütni! Megint! Tegnap amúgy is nézegettünk kenyérrecepteket Anyósommal, sőt tegnap Sárit is faggattam, milyet sütött múltkor, hát ma tuti megsütöm az egyiket. Dehogy nem fogok hozzá lekvárt enni, az is egészen fix, ki az az ökör, aki lekvárt eszik, az nem étel!

Soha nem hallottam még senkit, aki a harmadik trimeszterben lett volna kívánós. Bár most hogy végiggondolom, egy hetet majdnem aludtam, nem tudtam enni és hánytam is ugye. Lehet, hogy a zseniális agyamnak csak most tűnt fel, hogy terhes vagyok? 38 hét kellett hozzá, hogy realizálja? Vagy a sószegény diéta szimplán olyan szinten kinyírta már az ízlésemet is, hogy hülyeségeket fogok kívánni? Végülis mindegy, legalább elütöm valamivel ezt az utolsó másfél hetet, ha már menni nem mehetek sehova.

Hacsak a doki és Johanna közös erővel keresztbe nem tesz és holnap reggel meg nem állapítják az UH az ultrahangon, hogy Őnagysága nem nőtt eleget vagy hogy esetleg kevesebbet nőtt, mint a vesetágulatom, mert ha ez utóbbi jobban áll, akkor győztest hirdetnek és a vesetágulat marad, a baba kijön. De ezt nem hiszem, augusztus 26-án akarok szülni, már 9 hónapja erről beszélünk a kislánnyal, ezalatt csak megértette. Még akkor is ha ebből egy részében nem igazán volt füle vagy ilyesmi. De most már van, láttuk a 4D képen.

Úgyhogy holnap a baba meg lesz mérve. Cél nélkül viszont nehéz azt elérni ugye, hát töretlen naivitásommal csak megnéztem mekkorának kell lennie holnapra a babának. Magyarul, németül, angolul.

g	38. hét
2700	kismama-babaparna.hu
2800	ciklus.hu
3000	pregnancy.baby-gaga.com
3083	babycenter.com
3100	netmoms.de
3100	suite101.com
3100	szuloklapja.hu
3101	schwangerschaft.erdbeerlounge.de
3150	swissmom.ch
3150	baby4love.de
3200	csaladivilag.hu
3400	baby2see.com

Na Johanna, tudod mit, holnapra legyél akkora, mint egy jó nagy zsák zöldcitrom. Ebbe a potom 70 dekás tartományba csak sikerül majd beletalálnod így és akkor senki nem szólhat semmit.

Lenni vagy nem lenni?

Ahogy nőtt a pocakom, egyre több és több kérdést kaptam, folytatom-e a blogot, majd ha megszültem. Nem, volt mindig a válasz, és ezt tartom most is, ezt a blogot egész biztos nem folytatom, célja az volt, bemutassam vele a terhességet magamnak és a legközelebbi barátnőimnek - ez biztos sikerült. Igen nagy igyekezettel, remek sprinttel a végén, de sikerült még egy-két különlegesebb tünetet is produkálnunk Jo-val, szóval panaszra igazán nem lehet ok. Ha megnézed az első bejegyzést, az is cél volt, hogy ne untassam őket halálra a folytonos terhességgel kapcsolatos infóáradattal, ami nyilván annyira érdekli őket, mint engem, vajon hány évet él egy medúza. Vagy hogy mi az. A második célt nem tudom elértem-e, de az biztos, a blogot olvassa mindegyik, sőt beszélőviszonyban is maradtak velem, tehát annyira nem mehettünk az agyunkra Jo-val.

Ami viszont engem is meglepett őszintén szólva, hogy nem csak őket érdekli. Amikor elkészült az első bejegyzés, a blog címét átküldtem a kishúgomnak, a sógornőmnek és négy barátnőmnek, erről a hat emberről tudtam t.i. elképzelni, hogy tényleg izgathatja őket, mik foglalkoztatnak 9 hónapon át valakit, akinek életében először (de nem utoljára!!!) nő egy kölök a hasában. Nem mondtam nekik, hogy a blog nem publikus, bár a kezdő e-mailben benne volt, hogy "egyelore csak nektek kuldom mert mas nem tudja meg a hirt es mert amugy sincs pasi a vilagon akinek erdekes lehet:)"

A hírt azóta bizonyos rajtam mutatkozó kültakaróbeli elváltozások okán páran még megtudták a világon, de küldeni azóta sem küldtem senkinek, csak aki rákérdezett, sőt a facebook-on sincs fenn és még a blogger profilom sincs publikálva. Úgyhogy kizárólag a hat leányzó szorgalmas titoktartása eredményeképpen azóta a blogot 10 országból összesen több, mint 10.000-szer nyitották meg.

A kérdés már csak az, folytassam-e a szülés után. Egyrészt blogolni atomjó, másrészt viszont a Reszkessetek betörők II-nél, a Bridget Jones II-nél vagy a Birodalom Visszavágnál rosszabb filmet nem sokat sikerült produkálni a világegyetemen. Bár ez utóbbi még mindig jobb volt, mint az első vagy a harmadik rész. Neadjisten a legújabbak, amitől minden normális embernek bicska nyílik a zsebében*. Úgyhogy a folytatások rettenetesek. Ráadásul el ne felejtsük, hogy Jo jó gyerek lesz, "játszik és pihen", ahogy Apukája is megmondta, tehát elvileg nem adhat témát a blogolásra. Elvileg.

Úgyhogy Lándzsarázó barátunk nyomdokain: Lenni vagy nem lenni? Ez itt a kérdés. De a válasszal még ráérünk persze, előtte még egy gyorsított kilégzés is ránk vár valamikor:)


*napi kvíz: "Mi van a zsebemben?" Ki kérdezte kitől milyen könyvben? Első e-mailes vagy kommentben válaszoló házi készített zsenális sómentes probiotikus túrókrémet kap ajándékba. 

38 hetesen

többet állok négykézláb, mint hároméves koromban. Johanna későbbi megfelelő szórakoztatása egyáltalán nem fog gondot okozni, az már biztos. Miután kipusztítottam az emésztőrendszerem de úgy, hogy elértem odáig, hogy még a reszelt almát sem tudtam megemészteni, hétfőn a dokim engedélyezte az antibiotikum elhagyását. Tette mindezt azután, hogy konstatálta, a vesegyulladás meggyógyult, a baba szívhangja valamint a köldökzsinór áramlása a vénséges méhlepény ellenére tökéletes. Mindemellett a magzatvíz mennyisége is tovább nőtt, nem meglepő, ha egyszer a baba egy hete csak vizet fogyaszt. Úgyhogy nincs több antibiotikum, marad helyett a probiotikum és prebiotikum, az 5 liter víz valamint a sóhiány, de ezzel kapcsolatban az összes félelmem beigazolódni látszik. Hétfőn nálam volt Veronika, az ebédhez köretnek főztünk neki sós, magamnak sótlan krumplit. Délután doki, jövök haza, pár darab krumpli ott figyel az asztalon, egy hete bármit meg tudnék enni, hát bekaptam. Komolyan majdnem kiköptem, rettenetesen, borzalmasan sós volt. Hálisten maradt a sajátomból is, úgyhogy gyorsan megettem azt. Egyetlen hét és ízlelőbimbóknak kampec. Mondjuk van még három íz, amit érzek, az arány nem rossz.

Ami nagyon jó hír, hogy az egész kicsit több mint 1 hetes nulla evés alatt sikerült tartani a súlyomat (még akkor is ha a testem egy része főtt krumplivá változott) és még mindig 59 kg vagyok. Tény, hogy ezzel már 1.7 kg távolságra kerültem a javasolt minimálistól, de még nincs vége a versenynek, be fogom hozni. Egyébként Andi dokija szerint például a maximum ajánlott hízás terhesség alatt mindösszesen 8 kg, tehát tutira találok olyan álláspontot, ami szerint még mindig elhízott vagyok, remélem Johanna is.

Négykézláb állni pedig azért kell, hogy Jo kedves ne üldögéljen az egyébként is pangó vesémen, hanem szépen lógjon. Így van rá egy kis sanszom, hogy nem gyullad vissza a vesém. Krisztián és a dokim - bár egyébként mindketten a természetes szülés hívei - láthatóan bármit megadnának érte, ha Jo-t legálisan kiszedhetnék már lerobbant tokjából, de egyelőre erre még nem találtak maguknak igazán sürgető indokot. Ha így folytatják, szerintem leleteket is fognak hamisítani:) Persze az utolsó laboron már a májfunkcióm is elkezdett romlani (miután a vese már jó), szóval a szervezetemnek szemmel láthatóan elege van a betolakodóból. Jo viszont olyannyira jól van, hogy a dokit a heti háromszor feltett "Fájások???" bizakodó kérdésre egyetlen árva szóval sem tudom megnyugtatni, még a jóslófájások is teljesen elmúltak. Várja Apuci szülinapját, ahogy megbeszéltük, rendes kislány.

Akárhogy is döntene viszont Johanna, lássuk be, ahhoz még kicsi, hogy beleszóljon a dolgokba, na meg amúgy is világéletemben tartottam, hogy a demokrácia két fő felett működésképtelen, úgyhogy ha a doki azt mondja szülünk, hát szülünk. Nyilván a mesterségesen adagolt oxitocin nem az az indulás, amit egy kilégzéses szüléshez elképzel az ember, dehát ez van. Még mindig jobb, mint bennhagyni addig Jo-t, míg totál ki nem purcantja a vesémet, csak mert már előre féltékeny a leendő kistestvéreire. Persze állítólag én is megpofoztam Sárit, mikor hazahozták a kórházból, szóval volt kitől örökölnie a természetét.

A 38. hetet holnap fogom betölteni, de ezt most felteszem, biztos ami biztos. Holnap reggel 7h-re megyünk dokihoz, és ha egyszer is nem lesz tökéletes a CTG, egész biztos szülni fogunk, nem vállalhatom a kockázatot, hogy elveszik a bejegyzés, lássuk be.

A nyilatkozat

Még januárban, az egyik első bejegyzésben megígértem Mikinek, hogy írni fogok egy nyilatkozatot, hogy ha majd a szülés általi hormonsokknak köszönhetően átváltozom idióta anyukává, fel tudja nekem mutatni, hogy hülye vagyok, mit művelek, térjek már észhez. Mégsem kézzel írva, mert ha e módon nyilvánosságra hozom, akkor többen vissza tudnak vele élni, ami nekem hasznos, és időben közbe tudnak lépni valahogy úgy, ahogy az a barátoktól elvárható (http://www.youtube.com/watch?v=yTVsnK8RGvs sorry azoktól, akik nem tudnak angolul, nem találtam meg magyar felirattal, magyar szinkronnal viszont nézhetetlen a sorozat, tehát úgy nem is érdemes keresni).

Úgyhogy jöjjön aminek jönnie kell, a nyilatkozat, mit nem fogok csinálni anyukaként.

1. Nem hiszem el, hogy ha a pár hónapos babámat öt órára egyedül hagyom, az aktuális bébiszitterek ki fogják purcantani. Hogy ez tényleg ne történhessen meg, ezért mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy Jo cumisüvegből is tudjon táplálkozni (hogy sikerül-e az már más kérdés:) ).

2. Nem fogok rászólni senkire, akinek valaha is volt már kisbaba a kezében, hogy Johannát így vagy úgy vagy amúgy kell tartani, különben ilyen meg olyan meg amolyan baja lesz.

3. Nem fogok kizárólagosan Johanna-posztokat tenni facebook-ra, három státuszomból max egy szólhat csak a babáról.

4. Nem kényszerítem lábujjhegyen járásra sem a férjemet, sem egyetlen vendégemet a földszinten, csak mert Jo fenn alszik, akkor sem ha rossz alvó lesz (amire minden esély megvan, lássuk be:) ).

5. Nem szabom meg egyetlen vendégemnek sem a nap pontosan melyik órájában érkezzen, tájékoztatni fogom őket a baba szokásairól, ha akkor jönnek amikor alszik, ők nem tudnak vele játszani, az ő bajuk, nem az enyém:)

6. Nem fogom azt hinni, hogy bármekkora gyermekem lelki fejlődését gátolja, ha sokszor szólok rá valamiért, amit nem illik/nem szabad csinálni, akkor sem, ha még kicsi hozzá, hogy biztosan megértse.

7. Nem fogom megváltoztatni az eddig bevált nagy családi szokásokat Johanna kedvéért, én fogok alkalmazkodni hozzájuk. Tehát például ezentúl sem fogunk sehova időben odaérni, hiszen Krisztiánt is vinni fogom, akit továbbra is lehetetlen lesz időre felöltöztetni:)))

8. Nem fogom hagyni, hogy az orvos férjem tizennyolc éves koráig sterilen tartsa a gyereket abban a hitben, hogy akkor kevesebb dologra lesz allergiás.

9. Nem őrjítem meg a barátaimat azzal, hogy hónapokig lemondok minden programot, csak mert kisbabám van. Jo szocializálódását elősegítendő, amint lehet mobilizálom magunkat.

10. Amint akkorára is zsugorodik a pocakom, hogy belefér bármilyen rendes saját pólómba, hát bele fogom gyömöszölni, és amellett, hogy mindent megteszek érte, hogy szétvált hasizmaim egyszer még egymásra találjanak, nem fogom tréningruhában és foltos pólóban tölteni az év hátralevő részét sem.


És utoljára, de nem utolsósorban ezúttal a blog összes rendszeres és nem rendszeres olvasóját feljogosítom rá, hogy AZONNALI beavatkozást tegyen avagy megfelelő személyes bátorság hiányában megbízotton keresztül intézkedjen, amint a fenti tíz pont bármelyikével szembesül.

A-terv, B-terv, C-terv, ...?

Lassan dietetika bloggá fogok alakulni, de a táplálkozásom egyre érdekesebb irányokat vesz. A terhesség egész a 8. hónapjáig jól elvoltunk a napi sokszor eszem rengetegfélét, sok zöldség, gyümölcs, tejtermék (ami nem volt az erősségem sose), édesség ha még Jonathán nassolni kívánt. Némi gyomorégés útközben megjelent ugye, de ez hamarabb elmúlt, minthogy valóban működő módszert találjak ellene. Aztán a 9. hónapra jött a vesebetegség, és hogy kerüljem a sót. Úgyhogy most nincs só. Helyette probiotikum, prebiotikum az antibiotikum ellen, rengeteg rost, csak teljeskiőrlésű cuccok, de kenyérből is minimális a nátriumtartalma miatt, müzlik, zabpelyhek, mindenből csak natúr mert az összes többi tele van sóval. És továbbra is sok zöldség, gyümölcs, hiszen azokban nincsen (hozzáadott) só.

Kedden elindult a hasam negatív reakciója az életében nem látott antibiotikum mennyiségre, ezt bírtam türelmesen a fenti p*biotikumok fogyasztása mellett egész szombat reggelig. Addig bármit megettem (értsd BÁRMIT), legyen az pre- vagy probiotikum, teljeskiőrlésű vagy éppen görögdinnye, az azonnal távozott belőlem. Krisztián aggódik, hogy nem hízik a baba, hát van benne ráció, én sem bírom átlépni a 60-as álomhatárt jelenleg, de hogy kellene hízzak, ha semmi nem marad a gyomromban? 

Úgyhogy tegnap megpróbáltam félretenni a fentebbi módszert későbbre és gyerünk a házipraktikákkal. Reggeli sótlan barnarizs, ebédre sótlan barnarizs és siker, egyik sem ment sehova. A tápértéke szerintem még mindig hagy maga után kívánnivalót, de legalább tényleg megettem. Délutánra ezen felbátorodva héjában sült sótlan krumpli. Igen, a krumpli héja nehezen emészthető, de ez az apróság bizony kiment a fejemből, szerettem volna valami nem teljesen ehetetlent fogyasztani. Hát a szervezetemnek beugrott viszont, úgyhogy a krumpli is távozott, ezúttal felül. Úgy kell nekünk, megúsztuk az első trimesztert efféle rosszullétek nélkül, hát most két hét alatt behozunk mindent:). Utána persze kutya bajom* nem volt, este üres barna kifli, az is távozott. 

Szóval eddig a sótlan rizs az egyetlen, ami maradt, tehát most éppen eszegetem az első adagot, mint reggelit, aztán ebédre héj- és sómentes főtt krumplit fogok enni Anyukánál, aki ezzel a kiváló étekkel várja a kislányát vasárnap ebédre:))), este meg megint rizst. És ha esetleg ma minden marad és holnap is, akkor mondjuk keddtől újraindítjuk a B-tervet, ha nem, akkor jön a D-terv. Mindeközben nassolok is, Anyósom javaslatára 86%-os étcsokit, 1 kockát egyelőre alkalmanként, ezt még nem vette észre a gyomrom se pro se kontra. Anyuci javaslata volt még a reszelt alma, talán ahhoz is összeszedem a bátorságomat, csak nem akarom felborítani szegény szervezetemet a rengeteg fajta étellel.

Végülis az egyetlen, ami minden terhesnek egységesen javasolt, a kiegyensúlyozott táplálkozás. Ha valaki csak rizst eszik, az mi ha nem kiegyensúlyozott, nem dől se balra, se jobbra. De hogy Johannának ferde szeme lesz, mire kibújik, az fix.

*Kristóf felhívta a szíves figyelmemet rá, az előző blogbejegyzés után, hogy tényleg nem vagyok jól, "iszonyatosan" nézek ki, ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom, mindenesetre szerintem lényegesen jobban vagyok, mint mondjuk egy hete voltam és klasszisokkal jobban, mint tíz éve amikor makkegészségesen, baba nélkül volt vesegyulladásom, szóval minden relatív. 

Vesemedence-tágulat

ez az új szerzemény kérem szépen. Emiatt volt/van a vesegyulladás és emiatt fáj a vesém. Ha ülök, vagy ha jobb oldalt fekszem. A megoldás pont olyan kézenfekvő, ahogy hangzik, nem kell ülni és jobb oldalt feküdni. Emellett marad a napi 5 liter víz és az antibiotikum, amíg a "kiváltó ok"-ot meg nem szülöm.

A kiváltó ok egyébként jól érzi magát benn, remek a szívhangja, jó az egyébként azóta teljesen megöregedett méhlepény áramlása is (öreg lepény, nem vén lepény, hahaha...:)) ), sőt a magzatvíz mennyisége is több lett, köszönhetően a vízivásnak. Ezt egyébként mondta a szülésznő is, de ki lett röhögve - mindkettőnk által összhangban egyébként. Úgyhogy a hivatalos javaslat, hogy úgy pihenjek, hogy közben nem nagyon fekszem, illetve fekvés közben tehetek-vehetek, de tevés-vevés közben azért feküdjek. Álljak még négykézláb is sokat, mert az a legjobb a bébinek, éjjel alvás és minden tevés-vevés közbeni fekvés szigorúan baloldalon. Szerintem sokan zokon vették, amikor majd mindenkinek azt javasoltam, ne jöjjenek látogatni, mert tényleg beteg vagyok. Hát most már nem érzem magam betegnek, de ezután sem szeretnék sok vendéget fogadni négykézláb. Igazából ha szereznék pár szívószálat, akkor meg sem kellene mozdulnom egész nap, szépen négykézláb iszogatom az öt liter vizemet, aztán lefekszem a baloldalamra és pihenek kicsit.

Amúgy tényleg meggyógyultam, még az étvágyam is visszajött, bár persze enni felesleges, mert
a) minden kijön belőlem, viszont erre további teendő nem nagyon van és az antibiotikum mellékhatása
b) nem ehetek sót

A sómentes étkezés egyébként meglepően jól megy. Olyannyira, hogy az egyetlen félelmem, hogy a bébi még sokáig nem kíváncsi az időközben elkészült és gyönyörű szobájára, akkor elfelejtek majd főzni. Ami hiba lenne, mert feccöltem a kérdésbe eddig 16 évet, de ha nem fog hiányozni a sós íz, hát nehéz lesz normális embernek valót összeütni. De komolyan, még csak talán három napja nem eszem sót, de máris olyannyira nem hiányzik, hogy az egyébként sótlan sült krumpliról is elsőre megkóstolva azt hittem, hogy sós. Úgyhogy só nincs, van helyette sok joghurt, meg müzli meg zabkorpa meg zöldség meg gyümölcs meg hús mindenféle fűszerrel. Érdekességképp egyébként, még a nestle fitness natúr gabonapehelyben is van só, nem is kevés egyébként, több mint a sima kenyérben. A túrórudiban viszont nincs, van benne helyette 0.4% hamu. De hamut ehetek szerintem.

Úgyhogy így állunk. Az energiám visszatérőben, bár Kristóf épp tegnap állapította meg, hogy úgy le vagyok lassulva, mintha be lennék drogozva. A kórházban kaphattam bármit, ki tudja, de az adagolást tuti benézték, hogy még három napig érződik a hatása. Szerintem jól vagyok és a lényeg hogy a tökmag is jól van, úgyhogy hétfőn megint kontroll, jövő pénteken meg szintén, de akkor azt is megnézzük, tágult-e tovább a vesém. Mert ha a poronty tovább tágítja, akkor a vesém érdekében lehet, az lesz a döntés, nőjön tovább idekinn, mert amúgy kész van, csak még lehetne kicsit dagibb. Lehet jobban is járna egyébként, ha idekinn hízna, akkor mindketten kaphatnánk sót is:)

Dr. House

Kicsi koromban szerettem volna sportriporter lenni, aztán lemondtam róla. A frász tud percenként képbe kerülni mindenről, mondasz valamit, kiderül, hogy tegnap éjjel tőled huszonháromezer kilométerre valaki, akiről sosem hallottál vett egy nagy levegőt és kéttized másodpercet javított a világcsúcson. Úgyhogy amit te mondtál a tévében reggel, az sültbaromságnak bizonyul utólag. Na a terhes-blogolás kicsit hasonló. Mire kiírod, hogy fáj a bal karod, a jobb karod fáj. Lehet, lassan venni kellene itthonra egy flipchart-ot és alakítok egy kis team-et, mint Dr. House. Én állok középen, gúnyolódom a többiekkel, ők meg mondják a tippeket, éppen mi bajom van. Szerintem, testhez álló szerep, bár sánta még nem vagyok, úgyhogy egyelőre a bot csak mutogatásra lesz hasznos, amihez viszont remekül értek.

A 37 hetes bejegyzést kedden írtam, csak mivel szerdán töltöm be mindig a hetet, ezért csak ma reggel posztoltam. De ma reggelre eltűnt rólam az összes víz. 59.8 kg vagyok és ÉN vagyok a tükörben, nem a dagi verzióm, tehát még az arcomról is lement a puffadás. Ez jó hír, mi? Csak hogy nem a víz megy, vagy nem csak, hanem a gyomromból is minden kifele. Ami lehet attól, hogy közeleg a szülés, vagy lehet attól, hogy tegnap megettem egy kiló almát és egy rakat sótlan barna rizst, hátha segít a vízvisszatartás leküzdésében, avagy attól, hogy egy hete antibiotikumot szedek, ami köztudomásúlag kinyírja a bélflórát. 

Akármitől is van, viszont terhesség folyamán nyilván nem jó, ergó meg kell fogni. Tehát mit kell csinálni? Diétázni, igen. És mit kell enni? Pirítós, sós krumpli, ropi. Ugye? Mert a só megköti a vizet. Na de a vesém miatt sómentesen kellene táplálkoznom, hogy esélye legyen meggyógyulni. Tegnap egész napközben semmi sót nem ettem (mármint SEMMIT, tehát nincs sajt, felvágott, semmi, csak amit én csinálok és tudom hogy nincs benne só, meg alma, meg joghurt), este Krisztián hozott Anyuka-féle házi májkrémet, ami az első étel volt egy hete, amiből még kedvem is lett volna enni, tehát ettem másfél szelet pirítóst, iszonyatosan kevés májkrémet rákenve. Akkor Krisztián rám szólt, hogy vékonyabban kenjem, mert ugye sós (persze a kenyér is, azt sem ettem napközben pont ezért). Ma reggel persze megkaptam a magamét, hogy megy a hasam és nem eszem elég sót. Hmm. Lehet, hogy őt nem veszem be a team-be, ő majd Wilson-t fogja játszani, ő aggódik értem a legjobban, de mindig kioktat nap végén mit kellene másképp csinálni. 

Aztán fáj a jobb oldalam. De nem a derekam és nem hátul. Az első vesegyulladás óta (tehát majd tíz éve) valahol ott a környéken szoktam érezni, ha nem iszom elég vizet, tehát ha betankoltam mondjuk 3 kávét éhgyomorra (legjobbakkal is megesik), akkor elkezdett ott szurkálni. Na de tegnap 5.5 litert ittam összesen és majdnem végig fájt. Ráadásul elég nehéz megállapítani, ugyanott fáj-e mint régen, mert régen nem volt nálam egy gyerek. Terhesség végén az oldalfájás normális, harmadik trimeszter végén meg gyakorlatilag BÁRMILYEN fájdalom normális, bocsi Jo, de az anya szervezete már alig várja a szülést. Az agya is egyébként, nem csak a szervezete:)

Na most, az oldalfájás néha enyhül, ha lefekszem a baloldalamra. De tegnap visszatérő fejfájás is gyötört, és ha lefeküdtem, jobban fájt, mint ha felültem. A fejfájás lehet magas vérnyomástól, a magas vérnyomás lehet a vizesedéstől. Sőt a vizesedés is lehet a magas vérnyomástól és mindkettő lehet a hírhedt terhességi toxémia tünete is, ami persze majd olyan gyakori mint a bubópestis, de volt nekem már 12 évesen Pfeiffer-féle mirigylázam is, úgyhogy hajlamom van rá, hogy különleges betegségeket szerezzek. A vérnyomásom a kórházban (Krisztián mérte, ne aggódjatok, nem ők!) 120/70 körül volt, tegnap a fejfájáskor felbaggyogtam az emeletre pár perc alatt, itt is 115/70. Ami normális. Tény, hogy pár hónapja még mértek 75/50-et is ugye, hát ha valakinek alapesetben 120 a vérnyomása és 160 már magasnak számít, akkor 115 is magas a 75-höz képest, nem? A harmadik trimeszterben viszont az emelkedő vérnyomás is full normális, ráadásul a fejfájás mára elmúlt. Sőt akkor is elmúlt, ha felültem, csak akkor visszatért az oldalfájás.

Úgyhogy a rák tudja most mi a terv. De alig várom a pénteki labort, hogy kiderüljön, mégis mi újság tulajdonképpen a vesémmel, mert ha még mindig beteg, akkor Krisztián úgy döntött megyünk egy következő dokihoz, nem nőgyógyászhoz, nephrológushoz. Ő foglalkozik a vesebetegekkel, volt már szerencsém, remélem ha nem lesz jó a labor, ő most már nekiáll megultrahangozni a vesémet is. Mert örülök, hogy a baba mindezalatt jól van és mocorog, de ha ilyen ütemben javul az állapotom, lassan a nekrológiára kell google-znem a nephrológia helyett. 

37 hetesen

rozzant Dumbo-vá változtam. Bár pont a füleim nem nőttek. 59 kilósan mentem be a kórházba és négy nap múlva 65 kilósan jöttem ki. A remek koszt. Reggel 62 kg körül vagyok, estére 65. És nyilván a reggelinek is a nagy része víz, hacsak nem feltételezzük, hogy egy hét alatt meghízott az arcom például. Ez borzalmas dolog ám, a hiúságot leszámítva a következők miatt is.

A vesegyulladás egyik fő tünete, az iszonyatos kimerültség és a láz mellett az étvágytalanság. Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor anno szenvedtem ugyanebben, akkor az első négy-öt nap nem ettem semmit. Egyáltalán semmit, pedig próbáltak mindent hozni nekem. Sőt a szemben fekvő öreg néni elit galériatulajdonos fiacskája mindennap hozott a néninek ebédet a Gundelből, amit este ellenőrzött, hogy a néni megevett-e. Ketten együtt sem bírtuk megenni a felét még a hét második felében sem, pedig sok nem volt a kaja, sőőőőt csak nagyon jó és szegény néninek nagyon próbáltam segíteni, hogy le ne csesszék estére. Szóval az étvágytalanság nem vicc. Márpedig ha terhes vagy, enned kell. Úgyhogy mindennap egyszer megpróbálok benyomni egy teljes tányér melegételt és legalább még kétszer eszem valamit. Hol van már a beiktatott hatodik étkezés. Csak baromi nehéz ám megállapítani, hogy ez tényleg elég-e a pöttömnek, ha a mérlegen nem tudom csekkolni nem-e fogyok.

Mindehhez tedd hozzá, hogy a vesegyulladás kezelésének része a diéta. 3 nap koplalás, ami nem-terhesen megy magától, aztán sómentes diéta, 3-4 hét antibiotikum emellé, majd visszatérés a sóhasználatra fokozatosan. Úgyhogy nem, nem rágcsálhatsz el egy EGÉSZ kekszet:) ha nagyon megéheztél volna:), mert tele van sóval. Mint minden más is egyébként. Ugye megmondtam, hogy sótlan héjában főtt krumplit kellett volna egyek végig a terhesség alatt? Nahát most ehetek. Bár igazából mindegy mit eszem, mert nem kívánok semmit, ugyanolyan szuperül hangzik egy nagy tál sótlan rizs, mint egy tatárbifsztek.

A lényeg viszont, hogy láztalan vagyok most már fixen, iszom az öt-hat litert, felpolcolt lábbal nézem az olimpiát, almát rágcsálok, mert nincs benne só de van némi tápértéke, valamint ez az egyik házipraktika a vizesedésen való segítésre és imádkozom, hogy Jo bennmaradjon, amíg a vesém helyre nem jön. Mert az energiaszintem arra az örök kedvenc tinikorunkbeli számítógépes játékra (The Sims1) emlékeztet, ahol Sári miután minden létező szintet elért, a kedvenc kis karakterét befalazta a saját házának a kertjébe, hogy megnézze mi történik vele. Hát táplálék hiányában kipurcant szegény, szellemé változott és kísértett a házban utána. Húúúúúúúúh!!!!!!


ui: kb 3 hét múlva így fogunk kinézni Johannával, még a hálóing is kb. stimmel:)

Kórházi zárójelentés

már otthonról. Köszönhetően a dokimnak - akiért hálánk síron túl is üldözni fogja Brittát most már biztos - és annak a masszív lobbitevékenységnek, amit folytattunk a kislánnyal.

A délelőtt 11h órás vizitnél az orvos akkora érdeklődést tanúsított, hogy be is jött és egyenként odament a betegekhez! Nálam is járt, megkérdezte miért vagyok ott. Mondtam, hogy láz, ami azóta elmúlt, két nap óta tünetmentes vagyok (mindeközben májashurkává dagadt lábacskáimat bedugtam a paplan alá, nehogy a vízivás hatására való vizesedést is tünetnek tekintse), mikor mehetek tehát haza? A kérdésre felnézett a mappáiból majd megkérdezte mitől voltam lázas, ezt a papírok között sajnos nem találta. Mondtam vesegyulladás, pénteken látott a dokim mert bejött, megvizsgált, megbeszéltük, hogy ha hétfőig tünetmentes vagyok, akkor hétfőn mehetek haza, antibiotikumot folytatjuk. Mondta, részéről rendben, hát ha jól vagyok, menjek haza persze, azért holnap reggel csináljunk egy labort, majd utána ha az is jó lett és ment tovább. Ment volna tovább.

Tényleg nem vagyok akadékoskodó, meg türelmetlen sem, de ez délelőtt 11h-kor volt úgy, hogy negyedik napja nem csináltak velem semmit, csak amit kötelező az osztályon (CTG és étel), úgyhogy rákérdeztem, nem-e lehetne azt a labort MA megcsinálni. Döbbenten kikerekedett a szeme, mondta, hogy labort csak reggel 10-ig szoktak csinálni, úgyhogy nem, majd holnap reggel. Ennyi. Na most már tényleg dühös voltam.

Felhívtam a dokimat, nem vette fel, írtam neki sms-t, hogy ha ő nem, hát senki nem fog engem innen hazaengedni. Tíz percen belül jött egy nővér, hogy menjek a szülőszobához az ultrahangra, kiderült hogy ott ügyeletes orvos a dokim, ezért nem vette fel a telefont. Mentem, kijött egy kismama, intett a dokim a háta mögül, besurrantam. Megultrahangozott, megbeszéltünk mindent, felhívott egy-két embert, egy óra múlva mehettem haza. Vízivás a vesém miatt, továbbra is 5 liter/nap, imádkozás a vizesedés csökkenésére és FEKVÉS. Na ez a része viszont szívás.

A méhlepény II-III. fázisú, magyarán öregszik, gyorsabban mint kellene, úgyhogy vigyáznom kell rá, ha azt szeretném, hogy Johannával együtt még benn maradjon Kispapa szülinapjáig. Hiszen, hogy öregszik az rendben, küldetését nagyjából befejezte, de nem ártana még három hetet kitartania. Úgyhogy Johanna öreg háza miatt heti két CTG is lesz, ez jó hír, mert így legalább gyakrabban meglátogathatom a kórházban szerzett rengeteg barátomat. Bár a szobatársaim végülis tuti benn lesznek még, 5 lányból 2 szülni fog a héten, 3-nak meg két hét szabit kezdett a dokija ma, de előtte még múlt pénteken 2-t beküldték a kórházba valamiért, 1 meg óvatlanul bejött magától valami panasszal (vérnyomás), azt azóta kezelik, vérnyomásmérés nélkül. Van ezeknek az orvosoknak mégiscsak sütnivalója, valami történik a kismamákkal odakinn, még jöhetnek haza a pecázásból.

Fekvés ide vagy oda, mi azért nagyon örülünk Johannával, hogy itthon vagyunk, lássuk be a mi dokink az egyetlen igazán jó arc a kórházban, most hogy mi hazajöttünk. Utánaolvasva mást nem nagyon tehetünk mint fekszünk és próbáljuk nem terhelni szegény lepénykét. Hogy miért történt mindez? Az egyetlen bizonyított ok a dohányzás, valamint gyanú van rá, de bizonyíték nincs, hogy a mozgásszegény életmód és a sok cukorbevitel is árthat, ezeket már a terhesség előtt abba kell hagyni. Nem írják mennyivel előtte mondjuk. A cukorbevitel rendben, sosem voltam édességmániás, sőt, de sajnos a rendszeres mozgást csak négyévesen kezdtem el, ráadásul 2009-ben elszívtam egy szivart. Kár volt.

Kórház vs Sziget

4 nap kórházi tartózkodás után, ha MOST kérdezné meg tőlem mondjuk Szilvi barátnőm (nem a védőnő!:)), hogy mit vigyen magával ha kórházba indul, azt mondanám neki: 

ugyanazt mint a Szigetre, csak kevesebb óvszert.

A higiéniai körülmények kísértetiesen hasonlóak. A WC-papírt, szappant, kéztörlőt, kézmosót, kézfertőtlenítő-szert itt penészgombákkal, rozsdákkal és pókokkal helyettesítik. Nem jöttem rá a használatukra, de négy nap után a legnagyobb elővigyázatosság mellett is biztos hagytak rajtam nyomot, szóval majd utólag meglátjuk mit kell velük csinálni.

A kajafelhozatal itt lényegesen rosszabb. Ha én olyan kismama lennék, akinek nincs pénze a büfére (ahol egy 1.5 literes víz 390HUF) és nem látogat senki - mert van ilyen is, akkor a négy nap alatt summa ezt fogyasztottam volna csütörtök estétől vasárnap estig:

csütörtök: 2 szerdai zsemle, 3g light vaj, 1 kefír

péntek: 2 csütörtöki zsemle, 1 tejföl, 1 fél szelet párolt sertéscomb porkrumplipürével, 2 csütörtöki zsemle, 1 light vaj, 1 szelet sajt

szombat: 2 pénteki zsemle, borsós húsleves hús nélkül, rakott krumpli-gyanús egytálétel kolbász nélkül, 2 zsemle, 1 paradicsom, 1 szelet sonka

vasárnap: 2 szombati zsemle, 1 méz, piros színű leves, 1/2 szelet rántott hús porkrumplipürével, almapüré?, 2 zsemle, 1 szelet felvágottszerűség

ez summa úgy 3200 kalória. A négy nap alatt egy átlag 36 hetes kismamának meg kellene ennie mondjuk 10000-t. De lehet többet is, ha nagy darab. Vagy ha túl pici a gyerek mondjuk, ami itt igaz 4 kismamából 3-ra. Az egyéb tápanyagtartalmat hagyjuk, a Hot-Dog-ot meg a Töki Pompost sem a vitamintartalmáért esszük, de legalább finomak!

A kiszolgálószemélyzet hasonló, sőt itt az sem segít a helyzeten, ha Te a többi szigetlakóval ellentétben nem kétnapos hulla kinézettel vagy megáldva. Egyenpólóban vannak, borravaló reményében kedvesek, buták, csinálni nem csinálnak semmit, de legalább ember legyen a talpán, aki életben marad, amíg odaérnek valahova. Ahogy a Közös Többszörös című nagy családi klasszikusban mondják: "Rosszul dolgozik, de azt legalább tetű lassan csinálja." Azt még nem próbáltam vizezik-e az Unicumot, holnap kérek egyet. Lázmérőjük nincs, hátha ez van helyette.

Pihenési körülmények ugyanolyanok, aludni lehet ha részeg vagy vagy nem aludtál négy napja. Ha hoztam volna polifoam-ot még a hátam sem fájna, ágyrács nincs, a matracok vékonyak és nem tett nekik jót a II. világháború sem. A III.-ban viszont jó szolgálatot tehetnek még, ha bekuporodsz a gödörbe a közepén, egész biztos elmennek a fejed felett a lövedékek. 

Koncertek nincsenek, de éjjel kiabálást lehet hallani az Üllői útról, úgyhogy szabadidős program reményében kár idejönni, éjszakai romantikus összebújásra tökéletesen alkalmas, a kutya nem fog megzavarni, éjjel nincs itt senki. Csak a társaság ha lehet még a Szigetnél is vegyesebb, úgyhogy sok jóra azért nem kell számítani.

5:3 a Szigetnek tehát, jobb a kaja és koncertek is vannak. Jövőre inkább oda viszem Johannát. 

Egészségügyi szaklogisztikus

képzést fogok indítani. És ha valakivel sikerül elhitetnem, hogy ennek van értelme, meggazdagszom de kegyetlen és nyithatom végre az éttermemet. Még csak két éjszakát töltöttem itt, ebből is az egyiket egyágyasban, tehát az nem számít (hiszen fizetős lenne amúgy), úgyhogy gyakorlatilag inkább egyet. Az alábbiak építő jellegű kritikával szolgálnak és itt szeretném leszögezni, hogy MINDENKI (!), akivel mindez idáig ebben a kórházban találkoztam kedves volt és barátságos, amivel nagyon messze túlszárnyalták bármelyik eddig általam meglátogatott - nem fizetős - egészségügyi intézmény dolgozóit. Szeretném továbbá azt is leszögezni, hogy nem volt könnyű azt a három pontot kiválasztani a rengeteg hibából, amely nem kell, hogy feltételezze a dolgozók nemtörődömségét - mert az is tény, hogy nekem két napja nem mért lázat senki és hogy az egyik ügyeletes szülésznő megkérdezte, honnan tudom, hogy vesegyulladásom van... De ez a bejegyzés most tényleg nem erről szólna.

A nővérek, az orvosok és a szülésznők sem tudják követni, hogy melyik ágyon ki fekszik. Nem azért, mert rossz a memóriájuk, hanem mert ötletük nincs arról melyik ágy, hányas. Odáig eljutottak, mint bármelyik harmadosztályú motelben már, hogy az egyes emeletekkel kezdődjenek a szobaszámok, azaz 1. emeleten 101, 102, 2. emeleten 201, 202 stb, de annyi eszük nem volt, hogy az ágyakat is ennek megfelelően számozzák. Helytől függően az első emeleten, vagy az osztály elején elkezdték számozni és vége az épület tetején. Csakhogy a kórtermek mindenhol változó ágyszámmal rendelkeznek, tehát a legmagasabb IQ szinttel rendelkező (és még itthon praktizáló...?) orvostól sem várható el, hogy rájöjjön, a 104-es kórteremhez a 42-47 ágyak tartoznak, ahelyett hogy például a 1041-1046 számú ágyakat találnák itt, így némi vaslogikával megáldva rájönnének, hogy a szobaszám után rakunk még egy számjegyet és készen vagyunk. 8 ágyasnál nagyobb kórterem nincs az épületben, tehát semmiféle mentség nincsen a helytelen ágyszámhasználatra. Úgyhogy a hatágyas kórteremre jutó 2 perces vizitből 1.9 perc elmegy a beteg beazonosításra, az egyágyasból való átköltöztetésem meg azért vett el fél órát egy nővér életéből, mert ágyszámot kapott ugyan, csak ötlete nem volt, az melyik szobában lehet a száz méter hosszú osztályon.

A CTG (babaszívhangot figyelő kütyü, hazánkban 36. terhességi héttől hetente kötelező, itt benn nyilván naponta, hiszen éppen veszélyeztetett fázisban vagy itt) a folyosó legeslegvégén van. Ott, ahol vége a kórtermeknek is, tehát a madár sem jár. 20 percet töltesz a CTG-n, ami alatt fontos, hogy a baba ébren legyen. Ez úgy történik, hogy az icipici zuhanyzó méretű helységben felmászol egy kb. 1 méter magas ágyra, ott oldaladra fekszel, a pocakodra szíjaznak egy kütyüt és békén maradsz, amíg a kütyü rajzolja ki a szívhangot. 20 perc múlva leszednek. A baba szívhangjának görbéjéből a fentebbi laikus terhes is 30 másodperc alatt meg tudja állapítani, hogy a baba alszik-e. A nővér is megtudná, de nem teszi, hanem otthagy és távozik. Legjobb esetben visszajön 20 perc múlva (de ilyen még egyszer sem történt sem velem, sem egyik szobatársnőmmel sem), de mivel általában rohan valahova, ezt elfelejti. Tehát visszajön úgy 40 perc múlva és megállapítja, hogy nicsak a baba alszik. Szóval felébreszti a babát némi böködéssel és további 20 percet töltesz a CTG alatt, ez alatt nyilván megint elfelejt. Ha a kütyü felhelyezése előtt egyetlen percet is töltene a szívhang figyelésével, ennek a második 20-40 percnek egyáltalán nem kellene megtörténnie. Vagy ha a nővérpulton lenne egy hamburgeróra, amit beállítana húsz percre, hogy csengjen, akkor alapból spórolna magának húsz perc elfelejtést betegenként. És ha egyik megoldás sem lenne szimpatikus az elfoglalt nővéreknek, akkor ha summa lenne annyi eszük, hogy a CTG-szoba a nővérpulttal szemben lenne, akkor 1) a kismama szólna, hogy a baba alszik, 2) látnák, hogy van ott valaki, tehát nem felejtenék el. De egyikhez sincs itt elég sütnivalója senkinek, viszont a CTG-kkel végezni kell a délelőtt 11h-es "nagy"vizitre.

Megoldás: a CTG-k hajnali ötkor kezdődnek. A stewardessnek is örülsz, amikor fél ötkor megrázza a válladat, hogy fogyaszd el a három négyzetcentis uborkás szendvicset, mert itt bizony leszállás előtt reggeli van, hát ez ugyanaz az érzés. Úgyhogy 5-től egy kismama aludhat további 1 órát a CTG-ben. Aztán 6-tól a következő és ha a nővérek szerencsések és aznap kevés kismama van az osztályon, akkor nem lesznek lecseszve, hogy nincsenek kész a vizitre. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a CTG az egyetlen hely az épületben, ahol nincs nővércsengő, és mivel a világ végére helyezték el, hát ha felpakoltak az ágyra és rajtad van a kütyü 1 órát - 1.5-et - have fun. Ha akarsz, sem bírsz meglógni. Azt azért megkérdeztem az egyiktől, hogy mi a rákért raktak ide ilyen magas ágyat. Kedves volt, de látszott rajta, hogy full hülyének néz, nem is érti a kérdést, mondta, hogy hát azért, hogy a nővéreknek ne kelljen lehajolni, amikor felhelyezik a szíjat a derekadra. Ismétlem, terhespatológia, koraszülött veszély, fekvőbetegek és 36-41. hetet betöltő kismamák. Nagy szerencse, hogy a fodrásznál nem fejjel lefele kell ülni a székben, pedig tutira könnyebb lenne úgy ugyanolyan hosszúra vágni a hajszálakat.

Utoljára de nem utolsósorban, a hatágyas kórtermeket a társalgó felől töltik fel, mert arra rájöttek, hogy az sem árt, ha a nővérekhez közel vannak az ágyak. Csakhogy a rendszerben egyetlen tényezőt vizsgálnak: melyik a legközelebbi szabad ágy? És oda beteszik a kismamát. Akkor is ha előreláthatólag legalább 4 hetet fog ott tölteni. De annyira azért jófejek, hogy már meglévő kismamát nem költöztetnek. Szóval első szobában vagyunk hatan, másodikban ketten, harmadikban egyedül, negyedikben egyedül. Miért? Mert a mi szobánkat töltik fel. A másodikat csak ha lenne elég beteg. A harmadikat szintén. A negyedikben két hónapja dekkol a kismama és még fog itt tölteni egyet és ezt jósolták már akkor is, amikor behozták. Tehát a vizit ÉS a nővérek is mindig megnézik az összes szobát, így egy árva métert sem spórolnak a saját futkosásukból, viszont azt elérik, hogy a betegek nagyobb %-a legyen elégedetlen a túlzsúfolt közeli szobákkal, valamint hogy a szélső szobákból lopjanak, hiszen ott ha kimegy az egyetlen ott lakó kismama, hát senki nincs, aki tud vigyázni a cuccaira.

Őszintén szólva, ha alhatnék otthon, szívesen töltenék még pár hetet jegyzeteléssel, egészen elképesztő ami itt folyik. És az eddig szembe jött idiotizmusok 99%-a nem pénzhiányra vezethető vissza, ezek kivétel nélkül szervezési kérdések, semmi más.

Kész is az elefánt.

Megittam ma kb. 5 liter folyadékot eddig és nehezebb vagyok 4 kg-val, mint tegnap reggel voltam, vajon mi történik? Jelzem, nem vagyok orvos, soha nem is akartam az lenni, mint laikus terhes viszont azt gondolom, hogy ha meg kell igyak X liter folyadékot egy nap, majd X-1 kg-val leszek nehezebb, mint voltam, akkor a szervezetemből 1 kg folyadék távozott. Nyilván a táplálék még bezavarhat az okfejtésbe, de mivel ma summa annyit bírtam megenni, mint amit kb Johannának illene majd három hónapos korában, ezt most nagyvonalúan kizárnám.

Ráadásul tegyük hozzá, hogy a kórteremben 35 fok van, és én megint belázasodtam délutánra, úgyhogy eddig háromszor öltöztem ma át - nyilván mert kegyetlenül izzadok, mikor lemegy a lázam. Szóval ha 1 kg vizet vesztek egy nap összesen és ennek mondjuk felét izzadtság formájában, akkor mit csinálnak a veséim? A kérdés szerintem logikus, csak az a kellemetlen, hogy nincs kivel megbeszélni. Legalábbis itt a kórházban nincs. T.i. ma dél óta nem látott orvos.

Reggel van egy gyors vizit, 11h-kor nagyvizit, este meg még egy. Ez itt a rendszer, nagyon helyes, háromszor nézzenek azért is meg egy nap - na nem engem, mert én egyedül is remekül vagyok lázas, de a többi kismama minimum 40. hetét tölti és kimeríti a veszélyeztetett fogalmát. A reggeli vizit a lányok szerint "nem volt sajnos ma sem", a 11 óráson már volt szerencsém részt venni, igen hatékonynak nevezném. 6 beteg, 1 orvos, 3 szülésznő-nővér, 2 perc. Nekem annyit mondtak ugye, igyak. Esti vizit szintén nem volt, ezért Krisztián szelíd unszolására úgy döntöttem megkörnyékezek egy pultot törölgető szülésznőt, hogy mi újság van vizit témában.

Vizit, akkor van, ha a doktorok ráérnek. Most nem érnek rá, tehát valószínűleg nem lesz. Ha valakinek 5 percesnél gyakoribb görcsei vannak, mindenképp szóljon azért, akkor a szülésznők leviszik a szülészetre, doki fel nem jön magától az osztályra. 

Mondtam neki, hogy távol álljon tőlem, hogy görcsökkel zaklassam, mindösszesen csak szeretném megkérdezni, hogy ha vesegyulladásom van és a szervezetem a fenti okfejtés miatt visszatartja a vizet, akkor vajon lehet-e összefüggés és mi a teendő? Hát kérem szépen, nincs összefüggés! A terhesség miatt vagyok vizes, a vízvisszatartásnak semmi köze (!) a vesékhez, próbáljak meg nem sétálni feleslegesen és polcoljam fel a lábaimat. Értem. Amúgy sem tudnék hova sétálni, mert ha így folytatom a folyadék"pótlást", holnap már nem tudok cipőt húzni, mivel ma fél nap alatt kinőttem a gumipapucsom. Azt mondta, amúgy sem látja a lábamon, hogy vizesednék. Mutattam neki a kezemet, hogy akkor nézze meg azon, bár azt a két krumpli amit alul lát sem pont így mutatott tegnap. Azt mondta, a kezemmel nincs teendő, azon a felpolcolás sem segít. Na itt vesztettem el végleg a fonalat, nem mintha bármimet fel akarnám polcolni, de ha mégis, hát mi a rossebb különbség lenne a 4 végtagom között? 

A beszélgetést azzal zártuk rövidre, hogy a kismama ne aggódjon, mert 

1) más jobban vizesedik, nézzen csak körül az osztályon

2) a vesémnek kutya baja, ahogy az előbb is mondta

3) a vizesedésen csak a szülés fog segíteni, addig továbbra is igyam a napi 5 liter folyadékot, ahogy az orvos ajánlotta.

A szülés augusztus 26-ra van most tervezve ugye. Addig 23 napom van. Ha továbbra is tartom a ma felvett ütemet, ekkorra 155 kg leszek. Ezt majd legalább dokumentáltatom és akkor mehet az ingyen TB-műtét a hasi sérvre. Addig meg remélem lesz akkora szerencsében részem, hogy találkozom itt még egy-két írástudóval, bár hétvégén hivatalos nagyvizit nincs. Csak a reggeli, meg az esti. Ha ráérnek. 

A diagnoszták gyöngye

vagyok, lássuk be. Vesemedence-gyulladás. Ezt már anno is én diagnosztizáltam egyébként magamon, miután két ügyeletes háziorvos mondta a három napja 41 fokos lázamra és a hátfájásomra, hogy torokgyulladás. Akkor meguntam a kérdést és felmentem régi barátunk segítségét kérni, akkor az "egyoldalú deréktáji fájdalom - nagyon magas láz" kifejezésekre az első találat a bubópestis volt. Rosszabb, mint a Wilson-kór:) Az összes többi viszont vesegyulladást jelzett, úgyhogy Apucival önkényesen besétáltunk a János kórházba, mondtuk, hogy vesegyulladásom van, vegyenek vizeletmintát. Levették, majd jöttek másnap, hogy fejlett stádiumú vesegyulladás, miért nem jöttünk korábban. Hogy mik vannak.

Úgyhogy a tünetek ismerősek, meg a kezelés is hálisten, a szülésznő szerint minimum 4 litert, a dokim szerint 5 litert, a vizitelő doki szerint meg 6 litert kell igyak egy nap, úgyhogy jól állunk. Lehet korán posztoltam az elefántlábakon című bejegyzést, ha valamitől hát a 30 fokos kórteremben egész nap fekve, napi 6 kg vizet fogyasztva, igazán csinos vízhólyaggá fogok változni.

De lényeg, hogy a baba egyelőre rendben van, szóval ha láztalan vagyok hétfőig és a hétfő reggeli ultrahangon is minden okay, akkor mehetünk haza a kislánnyal. Egyébként Jo jól viselkedik, nem rugdos annyit, mint régen, de nyilván neki sem százas, hogy vagy gyógyszert kap vagy lázcsillapítót vagy épp lázas a tokja, de az összes vizsgálat szerint teljesen rendben van amúgy, szóval aggodalomra semmi ok, egyelőre marad az augusztus 26-os céldátum, aztán meglátjuk.

Nem ez volt a terv!!!

Reggelre belázasodtam. Grrr. Érettségem mutatja az a meglepő tény, hogy ahelyett, hogy ezt ügyesen elhallgattam volna, szóltam Krisztiánnak is, ráadásul nyilván ez alkalommal a baba is úgy döntött, hogy inkább alszik, ahelyett hogy velem kelne a reggeli kávéra, sőt utánra kajára-cukrosra sem mozdult, hát azonnal irány a doki.

Persze a kisliba a kocsiban már megmozdult, úgyhogy ezzel az ijedtség el is múlt hálisten, sőt az ultrahang szerint őnagysága majd 3 kg, rendben van a szívhangja és a méhszájam is zárt. A doki egyébként azt mondta, hogy ha nincs utána szülés, akkor nincs jelentősége a jóslófájások gyakoriságának, úgyhogy bárkinek majd lesz, ne higgye el, hogy óránként négyszer lehet csak ilyesmije. Ez a jó hír. A rossz az, hogy a normálisnál kevesebb a magzatvíz, úgyhogy jöhettünk tovább a kórházba, hogy CTG-vel is megnézzék a bébit, meg hogy lefussuk a szokásos vér- és vizeletvizsgálatokat. A doki szokás szerint egy tündér volt egyébként, már reggel a telefonban is olyan volt a hangja, hogy talán még Anyucit is képes lenne megnyugtatni, ha mondjuk elveszne a macskája 12 órára :)

Annyit viszont azért megemlített, hogy mivel nem tudjuk mi okozza a lázat, ráadásul kicsit kevés a magzatvíz is, a baba meg amúgy készen van, lehet hogy az lesz a döntés, hogy jobb lenne Johannának itt kinn, mint ott benn a kényelmes kis pocakomban. Igazán személyeskedő megjegyzés, nem tudom járt-e már kórházban. Mindenesetre felteszem zárt méhszájjal lélegezhetek egy darabig, mire kibújik a hölgy, szóval a hír nem túl jó lássuk be. Bár legalább nem veszteném el a reményt, hogy amúgy nekem van igazam, csak a körülmények nem voltak túl kedvezőek a módszer teszteléséhez, majd a következőnél.

Szóval itt vagyok a klinikán, elkezdtek antibiotikumozni, hogy kipurcantsák a fertőzést és várom a leletek eredményeit, az biztos, hogy valami gyulladás, csak nem tudjuk milyen. A fejemet tenném rá, hogy a vesém hülyéskedik egyébként, egyrészt volt már vesegyulladásom ezelőtt pár évvel, másrészt úgy fájt a derekam két napja, hogy csak állni tudtam, így legalább Jo összes ruhája bevasalva várja őt a szekrényben:) Akkor a derékfájást nyilván a terhességnek tulajdonítottam, de simán lehet, hogy gyanúm alaptalan volt és szegény kislány ez esetben ártatlan. Egy éjszakát biztos itt tartanak, aztán majd meglátják.

Matyek mindig azt mondta, hogy én a meggyet is magozva szedem le a fáról, hát lehet benne valami. Még át sem vettem az ágyamat, már szóltak, hogy az ügyeletes orvos kérésére áthelyeztetnek egy egyágyas szobába, mert hátha fertőző vagyok. Király. Nyilván ez az idilli állapot a saját fürdővel/WC-vel és a cirka 15nm-es szobával egész addig tart, amíg meg nem jönnek a leletek, de akkor is. Abban legalább biztos vagyok, hogy ha Jo megszületik és van szabad szoba, én bizony erre nem fogom sajnálni a 10.000 HUF-ot éjszakánként. Korzikán aludtunk lepukkantabban 50EUR-ért is, és ott kefírt, light vajat és 2 zsemlét sem adtak vacsira, szóval biztos vagyok benne, hogy a költségvetési bizottságnak sem lesz ellenvetése.