Örömteli szülés?

Emlékszem, az egyik utolsó edzésen Orsikával az egy óra taposás közben végig arról dumáltunk, hogy kiváncsiak vagyunk, milyen lesz szülni. Semmilyen minimális félelemérzet nincsen (még) egyikünknél sem, csak színtiszta - de nagyon erős - kiváncsiság. Ráadásul egyikünk sem hiszi el, hogy ennyire fájhat, mint ahogy mondják. Benne van az emberben, hogy "ugyaaaan, túl van reagálva, NEKEM tuti nem fog fájni". Mert mint minden kihívás az életben, azt hozza elő az emberben (legalábbis bennem, de legalább Orsiban is:)) ), hogy ő neki simán fog menni. Lehet, hogy a többi millió szenved, de nekem meg sem fog kottyanni. Orsinak már csak pár hete van, szóval kiváncsian várom, hogy mi lesz, ha utána ugyanazt fogja ő is mondani mint Sári vagy Janka vagy bárki, akinek a szülését eddig meghallgattam, "iszonyatos, rettenetes, el sem tudod képzelni mennyire fáj, halál".

Mikor Sári borzalmas részleteit hallgattuk fél-egy nappal Léda megszületése után, akkor úgy mentünk ki a kórházból Jankával, hogy van még jó pár hónapunk, hogy ehelyett kitaláljunk valami működőképeset. Mert ez tuti nem az. Amikor aztán Janka megszült az említett jó pár hónappal később, jóval gyorsabban és könnyebben egyébként mint Matyek, és utána ugyanazt mondta brutál bevérzett szemekkel, hogy iszonyatos, borzalmas, stb, akkor talán épp Kuffyval beszéltük, hogy ezt a szülés-dolgot  na ezt még mindig nem találta ki senki, hogy kell rendesen csinálni. Sőt, ami a legrosszabb, hogy mint az úgy-ahogy működő dolgok legtöbbségénél - ezen a projekten sem dolgozik senki. Pár ezer éve remekül működik, azóta sem fejlődött semmit sem. Néha belenyúlnak egy kis szikével és vágnak picit, valaki ellenzi, valaki nem, de nagyjából ugyanúgy megy minden, max kevesebben halnak bele, mint korábban. De hogy nem jó, az egész biztos. Legalábbis ha a kedves anyákat meghallgatod aznap, hogy szültek. Másnap már enyhülnek, harmadnap meg jön a szokásos PR-duma, hogy nem is fájt. Nyilván nem, ha irdatlanul belerúgsz az ágy sarkába a kislábujjaddal, az fáj. Akkor és ott, később már nem emlékszem rá, sőt hetek múlva túlzott információ-értéke sincsen, ha elmeséled valakinek, belerúgtál az ágy sarkába. Hiszen nem emlékszel, hogy mennyire fájt, se te, se akinek meséled - hiába történt már veled ezerszer. 

Szóval úgy kell szülni, hogy ne fájjon, illetve ne fájjon jobban, mint az ágy sarkába rúgás. A feladat egyszerű, a megvalósítás még hátravan, de van rá 21 hetem. Legyen 18 inkább, hátha korábban jön a tökmag. Ezzel nem kellene úgy járni, mint az egyetemi vizsgák 100%-ával - "csak eeeegy nap kellett volna még, hogy tuti meglegyen". 

Ennek tükrében elkezdtem irodalmazni. Orgazmikus szülés, örömteli szülés, hipnoszülés, stb. Van tanfolyam (59 000 HUF kettőnknek, hátha később Krisztián is szeretne szülni...?) meg van könyv. A tanfolyamot inkább skippelem, egyszer drágállom (5 kismama-farmer!!! :)))) ), másszor meg még mindig nem szabadok a délelőttjeim (már ha nem vagyok beteg mint most, de betegen meg nincs kedvem tanfolyamra menni...), úgyhogy marad a könyv. 

Előtte persze fórumozok ezerrel és már találtam vagy ötven szimpatikus szüléstörténetet, szó nincsen bennük halálfélelemről meg irtózatról meg nemtudodelképzelnihogyfájhiddelnemtudod érzésekről, meg semmi hasonlóról. Bementem, megszültem, kijöttem. Na ez már tetszik. Még olyan is volt, aki vicceket mesélt közben. Na nem az orvos, a szülő hölgy. Ez is jó, bár viccmesélésben nem vagyok nyerő, de valami egyéb pörformansszal készülhetek azért :). 

Úgyhogy örömteli szülés, Mongan-módszer vagy mi, ez tetszik végre, megyek veszek könyvet és elkezdek felkészülni, aztán meglátjuk. 2805 HUF-ot megér a kérdés. Hátha olvasás közben még jobb módszert fundálok ki, és mégis ebből fogok meggazdagodni. Bár Zenttel még gimi alatt kitaláltuk, hogy miből (elmondom szívesen, mert úgyse valósítjátok meg, sehol egy vállalkozó szellemű olvasó!!:))) ) leszünk milliárdosak: akkora papírzacskót fogunk eladni az áruházaknak, amibe belefér egy kenyér! Na mit szóltok, ez tuti nem jutott még eszébe senkinek. Vagy ha igen, nem volt elég bátor, mert az fix, hogy a mai napig szétreped a papír, ha szép dagadt kenyeret gyömöszölsz bele.

A témával kapcsolatban eddig egyetlen kételyem merült fel: a szüléstörténeteket nem aznap írják a kedves kismamák. Márpedig - és erre most már rengeteg bizonyítékom van - később hazudoznak. Nem direkt persze, hanem hormonálisan, de ettől még mást állítanak pár nappal később, mint aznap. Szóval mi van, ha ezek a szüléstörténetek nem igazak. Bár végülis mindegy, ettől nekünk még nem kell fájjon Jo-val.