2012. április 19., csütörtök

Te nyugodt típus vagy?

- kérdezte a védőnő a múltkori látogatásomnál. Igen, válaszoltam, gondolkozás nélkül, magabiztosan. Ó, az jó, mondta erre ő, akik nagyon pörgősek, azoknál a baba már a terhesség alatt megérzi a pörgést és később is nehezebb őket lenyugtatni.

UPSZ.

Inkább hanyagoltam ezután a témát, de azért egy gondolatmenetet elindított Szilvia barátnőnk. Én komolyan gondoltam, hogy nyugodt típus vagyok. Nagyon nehezen jövök ki a sodromból (igazából csak Anyuci, Sári és Krisztián képes kihozni az egész földkerekségen:))) ), nem szoktam felkapni a vizet, jól tűröm a stresszt. Igazából ez utóbbit kifejezetten igénylem. Pár kolleganő fog tudni azonosulni azzal, amit most írok, mert mindannyiunkra ez igaz a környéken, persze nem mindenki igényli ezt egyformán:)

Egyszer megmértem és egy nap 270-300 e-mailt kapok. Ennek a felét válaszolom meg, ennek a felének legalább a 85%-át tíz percen belül, hogy elolvastam. Amit nem válaszolok meg aznap, azt általában már soha nem teszem, tisztelet a kevés kivételnek. A magánlevelek ebben nincsenek benne, ez csak a céges e-mail.

Emellett 45-60 fogadott hívásom van egy nap a mobilomon, a vezetékest a cégnél nem számolom. Tény, hogy a tegnapelőtti 57-ben benne van például Jules és Veronika, akiket nem tudtam visszahívni két napja, mert csak éjjel egy után értem rá, akkor meg normális ember alszik. Én épp blogot írtam egyébként. 4.3 leütés/másodperc sebességgel gépelek és szinte soha nem olvasom végig amit írtam, azonnal küldöm, a vázlatok között nincs semmi - ami mégis ott van, azt januárban nyitottam meg és már soha többet nem fogom elküldeni.

VISZONT ez nekem így jó. Egyszer egy céges stresszszint-felmérésen döbbenten nyugtázták, hogy az egyik legstresszessebbnek nyilvánított részlegben dolgozva 100-ból 13-as az akkori stresszszintem (de szép szó). Hozzáteszem, ez majd két éve volt, éppen új munkakörbe kerülve, rutin nélkül. Érzésre ez azóta jelentősen lejjebb ment. Egy csapatépítésen tavaly meg kellett mondani egymásnak, mit szeretsz a legjobban a másikban. Én ilyeneket kaptam a többi supply chain-es vezetőtől: a humorát, azt, hogy hihetetlen vág az esze, hogy a legdurvább szituációkban is magabiztos, hogy a pániknak nyomát sem lehet látni rajta, hogy képes megnyugtatni a többieket ha gond van, hogy a legreménytelenebb helyzetben is feltalálja magát, hogy bármilyen szituban diplomatikus tud maradni. Mert nyugodt típus vagyok.

Egyszer megérkeztem Anyuciékhoz, bementem a nappaliba köszönni a többieknek, kimentem, levettem a kabátom, visszajöttem, leültem. Anyuci szólt, hogy szerinte puha lehet már a hús, nézzem már meg és ha kész, kapcsoljam le. Mondtam neki, hogy már lekapcsoltam. Mire döbbenten néztek Jankával, hisz nem voltam náluk kerek egy perce, Janka röhögött is kegyetlen, hogy szerinte lehet már meg is vacsoráztam. Nekem természetes, hogy ha befele menet látom, hogy rotyog valami a tűzhelyen, akkor kifele jövet a másik boltíven jövök ki, hogy útba essen a tűzhely, megkóstoltam, tényleg kész volt, lekapcsoltam, levettem a kabátom. Ettől valaki pörgős? Száz emberből százat megkérdezel, azt fogja mondani igen, Te pörgős vagy, iszonyatosan pörgős. Izgága, sajtkukac, Pörgőmókus, ahogy Krisztián szokott hívni. Vagy kolibri a cipősdobozban, ahogy Janka :)

Szerintem meg nyugodt vagyok. Sőt azt is gondolom, hogy a nyugodt nem a pörgős ellentéte.

Ha viszont mégis, akkor bajban vagyunk. Mert minimális biológiai ismereteim alapján azért azt állíthatom, hogy a kolibrinek a kislánya is kolibri. (Még talán akkor is ha apukája távolabb áll a kolibri nemzetségtől, mint Makó Jeruzsálemtől :) És akkor hogy lesz Johannából jó kislány? Hogy fogja átaludni az éjszakát? Hogy fogok én mellette mindenre ráírni, minden receptet megfőzni, amit elmentettem az elmúlt pár évben ráérősebb időszakokra? Hogy fogok elolvasni minden könyvet, amit el akartam?

Nem, nem lehet pörgős. Nem ez volt a terv.

8 megjegyzés:

  1. "A terv arra való, hogy legyen mitől eltérni..."

    VálaszTörlés
  2. igen, erre emlekszem, egy darabig fel is irtuk a flipchartomra:))))

    VálaszTörlés
  3. azt hittem mar sosem irsz en meg itt untam magam el tegnap is..

    amugy mindig ilyen voltal? marmint 60as vernyomassal csinalni 500 dolgot egyszerre es kozben falat maszni mondjuk?

    mert szerintem a stresszkezelessel nem szuletunk hanem tanuljuk, es gyanitom a kisasszony is porgosnek fog szuletni aztan megtanulja a tobbit :)

    VálaszTörlés
  4. Dorka nyugodj meg, Jonak nem lesz bátyja, sokkal normálisabb gyerekkora lesz, mint neked :D

    VálaszTörlés
  5. Pörgős gyerek előnyei:

    - nem hülye,
    - elsőre veszi a lapot
    - nem a jövő hónapban veszi le a cipőjét, rakja el a játékát, indul fürödni, leckét írni, nagymamának telefonálni, kistestvér játékát megkeresni - amit az nem lát a bőgéstől stb.
    - ja és nem kell 10 000 0000 elmondani, hogy nem külön indulunk el mindenért - mert a dolgok útba esnek - lásd a fenti példát a hússal

    Pörgős gyerek hátránya:
    - nem alszik el magától csak az Operaházba

    A hátrány komoly, de az anyákat nem érinti mivel a gyerek nehéz így apukának kell vele le és fel mászkálni az idők végezetéig, hogy elaludjon

    Dolog kipróbálva és működik, mindenkinek pörgős gyereket kívánok!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  6. anyuci, krisztian szerint a rosszdereku apukak sajnos nem tudnak atlosan setalni a kisbabaval a teraszon, ugyhogy ez is az anyukakra marad:)

    VálaszTörlés
  7. könyvet olvasni nem mindig fogsz tudni, de a főzés simán belefér. gyerek az ablakban vagy ha már üldögél majd, akkor az etetőben, vagy a földön pakol. olyan lesz, amilyen nektek a legjobb. na olvasok tovább.

    VálaszTörlés
  8. dorka, akkor jó, ha Johanna is pörgős lesz, mert valószínüleg Viven is az lesz (márha az anyukájából indulunk ki) és akkor pöröghetnek majd együtt. :))
    egyébként minden szó igaz, amiket írtál. tényleg ilyen vagy :)

    VálaszTörlés