Tényleg, Te fogsz kérni fájdalomcsillapítót?

kérdezte ma hazafele a kocsiban az uram. Döbbenten fogtuk fel a kérdést Johannával, "NEM, hát nem fog fájni mondom, mire kérjek csillapítást???", válaszoltuk, mire csak nevetett és bólogatott. Nyilván elhitte, hogy nekünk nem fog fájni, ezzel együtt a kérdése elindított egy gondolatmenetet.

A fenti kérdést minden kismamának felteszik ezerszer, és várom azokat, akik már félidősen igent válaszoltak. Ilyen kismama kb. annyi lehet, mint ahány Anyák Lapját vásárol úgy, hogy nem terhes. Magyarán nincs. A kérdés már csak a miért. Hát nem tudom, mert nem!, válaszolják a legtöbben, esetleg még egy hasonló nézést azért mellélő az ember, mint amit a "teténylegnemmészbabaelsősegélytanfolyamra?" mellé szokás kapni.

A kismamák körében ugyanis nem dívik fájdalomcsillapítót kérni, aki ilyet csinál az gyenge, fél a szüléstől, fél a fájdalomtól, rosszat akar a gyerekének vagy egyszerűen egy aktuális hasonlattal élve gyáva, mint a nyúl. További faggatódzás eredményeképpen pár érdekes okfejtést azért kaphatsz bárkitől a témában, ezeknek a lényege, hogy a babád nyilván keni-vágja beszorulva egy tízcentis résbe, hogy anyának most ez jó vagy rossz és szerez némi kineziológus által évtizedeken keresztül oldandó lelki sérülést mikor két órás korában rádöbben, hogy anya egész jól van, lehet, hogy nem is fájt neki!

De miért, miért nem akarunk csillapítást? Fogalmazódott meg bennem a következő kérdés. Ha hazajönnék a fogorvostól és elmesélném egy barátnőmnek, hogy gyökérkezelésen voltam és el nem hiszed, hogy fájt atyaisten, majd meghaltam, nem lehet rá felkészülni, mi lenne a kérdése? De miért??? Nem kértél fájdalomcsillapítót, noormális vagy? Ugye, hogy fel sem merül? Sőt, nincs az a fogorvos, aki megkérdezné, kérsz-e fájdalomcsillapítást, holott annak is vannak veszélyei. Ha utánaolvasol, nem is lényegesen kevesebb vagy veszélyesebb, mint az epidurális. Ez utóbbi következménye lehet például az, ha soha többet nem fogod érezni, mikor kell WCre menni. Igencsak ijesztő. Nem elhanyagolandó az sem viszont, hogy ennek pontosan annyi sansza van, minthogy beléd csapjon a villám, ha kimész az utcára - nem viharban, bármikor! Ez is ijesztő mondjuk, a rák szeretne hirtelen szénné égni a járda szélén.

Jöhet erre még egy halom érv, minthogy "van, aki szerint meghosszabbítja a kitolási szakaszt". No és? De őszintén, NO ÉS? Bizonyítékok amúgy sincsenek rá, de azok szerint, akik szerint igaz, ez kérem szépen rossz a babának. Ugyanezek szerint az is rossz a babának, ha NEM természetes módon születik, hiszen a császármetszés által nem esik át a szülés élményén, ami pedig kell a kis lelkének és blablabla.

Tehát a babának
- rossz, ha a szülés hosszú
- rossz, ha a szülés műtéti segítséggel történik
- rossz, ha a mama be van kábítózva, mert akkor lélekben nincs teljesen vele, hiszen csak 10%-ban fáj neki, ami nem túl fair egy szülőtől, ha már nem lőtte be a picit is.

A babák kérem szépen a rövid, természetes és fájdalmas szülés hívei. Nem tudom hány babát és milyen mintavételezési eljárással vontak be a panelbe, de ez így van és kész.

Olvasva a pro-kat és a kontrákat a fájdalomcsillapítás témájában arra jutottam, hogy az előző bejegyzésemben tévedtem. Ez most biztos sok feminista (nálam nem nehéz persze feministábbnak lenni:))) ) zokon veszi majd, de azt kell mondjam, ezen a projekten kérem szépen dolgoztak. Nem is keveset. A gond az, hogy szerintem mi nők, ennek nem örülünk. T.i. a szülés a világon az egyetlen olyan dolog, amit CSAK mi tudunk, hogy milyen. Hogy, hogy fáj. Csak mi mondhatjuk, hogy belehalsz, úgy fáj, nem lehet rá felkészülni. Hősök vagyunk, átesünk ezen egyszer-kétszer, szenvedünk mint a kutya, de megcsináljuk. Ha elfogadnánk, hogy van módszer, ami által ez az egész dolog nem is fáj, mikor lehetnénk hősök? Pelenkát cserélni napi tizenkétszer, szoptatni, mellet fertőtleníteni, cumisüveget melegíteni napi nyolcszor, vérző térdeken mikiegeres ragtapaszokat cserélgetni 24 órában éveken keresztül - na, ez nem túl hősies kérem szépen. Úgyhogy inkább szülünk előtte és mindehhez nem, nem kérünk fájdalomcsillapítót, minek az nekünk? HŐSÖK vagyunk.