megfáztam, DE NAGYON. Már szombat óta nem kapok levegőt az orromon, próbáltam már mindent, bár infralámpám még nincs, valamint az egyik kollegám azt javasolta álljak fejen, neki az szokott segíteni - na ennek sem álltam még neki. Nem tudom Jo mit szólna hozzá (többen kérdeztétek, hogy ejtik a Jo-t, hát nyilván Dzsónak:) ), bár annak idején nagyon sokat gyakoroltam és így sokáig és szép egyenesen tudok fejen állni fal nélkül. Ha holnapra nem múlik el, mindenesetre megpróbálom ezt is. Ezt leszámítva egész jól lennék, csak mivel be van állva az arcom, úgy fáj a fejem napok óta, hogy csak átmenetileg 1-2 órára hagyja abba, ráadásul nem vehetek be semmit. Sokan javasolták a homeopátiás bogyókat, na most én nem hiszek a homeopátiában. Ettől persze még hathat, viszont kérdezem én, HA hat, honnan tudjuk, hogy nem ugyanúgy káros a babának, mint bármi más? A tengervizes orrspray-t meg a ráolvasást már próbáltam, előbbinek érdekes tulajdonsága, hogy akkorát bírok vele lőni, hogy az egész (2x1 méter!) fürdőszoba-tükrön megmarad a nyoma, ezt még semmivel nem sikerült reprodukálni.
Jo egyébként full jól van, sőt megfigyeltem, hogy ha fáj a fejem, többet mozog. Lehet, hogy szimpátia, vagy épp a kamaszkori anya-lánya konfliktusok első jele, mindenesetre az elmúlt két-három napban nagyon sokat ficánkolt, este már Krisztián is érezte. Az is lehet, szólni szeretne csak, hogy még egyetlen főzőműsor és inkább süketen jön világra.
Ami még újság, hogy felhívtam ma Krisz Britta barátnőjének orvosát, aki nagyon szimpatikus volt telefonban, sőt szabadságon sem lesz augusztusban, úgyhogy nála fogunk szülni. Azt nem tudom, ilyenkor a leleteimet hogy kell elhozzam az előző dokitól, persze nem úgy értem, NYILVÁN meg van minden leletem szép kis rózsaszín mappába lefűzve időrendben... Genetikai ultrahangra (kötelező? - I) is bejelentkeztem hozzá. Az asszisztensnőjéről már olvastam kedveseket neten, most felhívtam, mondtam a nevemet és hogy szeretnék bejelentkezni genetikai ultrahangra, azt mondta májusra van időpontja. Mondtam, hogy értem, most beszéltem a doktor úrral telefonon, mire azt mondta holnap reggel jöjjek tízre. Érdekes. Lényeg, hogy a doki tutinak tűnik, szóval a II. Bel-en fogok szülni és Sára Leventénél.
mézes tea, mézes tea, mézes tea...sajna mást nagyon nem tudsz tenni.
VálaszTörlésHa nagyon nem bírod a fejfájást nekem a migrénre azt mondták Algopyrint lehet enni, de csak módjával, és ha nagyon muszáj.
Homeopátiás bogyókat is meg lehet próbálni, én a szoptatás alatt ettem, de igazából soha nem tudtam eldönteni, hogy használtak-e valamit.
Illetve pont most olvastam, hogy a medvehagyma milyen jó hatással van a felső légúti megbetegedésekre! Szóval, gyertek,most rengeteg van az erdőben, és a Kisbence úgyis mindig mondja, hogy menjunk megint a Titiékkel medvehagymát szedni:)
mi az hogy " II.Bel-en fogok szülni"?
VálaszTörlésa medvehagymat alig varjuk!!!:))) tegnap volt a farkasreti zoldsegesnel, 500 HUF volt egy csomo...
VálaszTörlésnem vettem be vegul semmit, este fujtam 1-1 orrsprayt, az kidugitott vegre es igy elmult a fejfajas is.
Matyek, nyilvan nem a Bel-en fogok szulni, csak ezt sikerult megjegyeznem a korhaz nevebol. a II. szuleszeten szulok - remelem!!:)