többet állok négykézláb, mint hároméves koromban. Johanna későbbi megfelelő szórakoztatása egyáltalán nem fog gondot okozni, az már biztos. Miután kipusztítottam az emésztőrendszerem de úgy, hogy elértem odáig, hogy még a reszelt almát sem tudtam megemészteni, hétfőn a dokim engedélyezte az antibiotikum elhagyását. Tette mindezt azután, hogy konstatálta, a vesegyulladás meggyógyult, a baba szívhangja valamint a köldökzsinór áramlása a vénséges méhlepény ellenére tökéletes. Mindemellett a magzatvíz mennyisége is tovább nőtt, nem meglepő, ha egyszer a baba egy hete csak vizet fogyaszt. Úgyhogy nincs több antibiotikum, marad helyett a probiotikum és prebiotikum, az 5 liter víz valamint a sóhiány, de ezzel kapcsolatban az összes félelmem beigazolódni látszik. Hétfőn nálam volt Veronika, az ebédhez köretnek főztünk neki sós, magamnak sótlan krumplit. Délután doki, jövök haza, pár darab krumpli ott figyel az asztalon, egy hete bármit meg tudnék enni, hát bekaptam. Komolyan majdnem kiköptem, rettenetesen, borzalmasan sós volt. Hálisten maradt a sajátomból is, úgyhogy gyorsan megettem azt. Egyetlen hét és ízlelőbimbóknak kampec. Mondjuk van még három íz, amit érzek, az arány nem rossz.
Ami nagyon jó hír, hogy az egész kicsit több mint 1 hetes nulla evés alatt sikerült tartani a súlyomat (még akkor is ha a testem egy része főtt krumplivá változott) és még mindig 59 kg vagyok. Tény, hogy ezzel már 1.7 kg távolságra kerültem a javasolt minimálistól, de még nincs vége a versenynek, be fogom hozni. Egyébként Andi dokija szerint például a maximum ajánlott hízás terhesség alatt mindösszesen 8 kg, tehát tutira találok olyan álláspontot, ami szerint még mindig elhízott vagyok, remélem Johanna is.
Négykézláb állni pedig azért kell, hogy Jo kedves ne üldögéljen az egyébként is pangó vesémen, hanem szépen lógjon. Így van rá egy kis sanszom, hogy nem gyullad vissza a vesém. Krisztián és a dokim - bár egyébként mindketten a természetes szülés hívei - láthatóan bármit megadnának érte, ha Jo-t legálisan kiszedhetnék már lerobbant tokjából, de egyelőre erre még nem találtak maguknak igazán sürgető indokot. Ha így folytatják, szerintem leleteket is fognak hamisítani:) Persze az utolsó laboron már a májfunkcióm is elkezdett romlani (miután a vese már jó), szóval a szervezetemnek szemmel láthatóan elege van a betolakodóból. Jo viszont olyannyira jól van, hogy a dokit a heti háromszor feltett "Fájások???" bizakodó kérdésre egyetlen árva szóval sem tudom megnyugtatni, még a jóslófájások is teljesen elmúltak. Várja Apuci szülinapját, ahogy megbeszéltük, rendes kislány.
Akárhogy is döntene viszont Johanna, lássuk be, ahhoz még kicsi, hogy beleszóljon a dolgokba, na meg amúgy is világéletemben tartottam, hogy a demokrácia két fő felett működésképtelen, úgyhogy ha a doki azt mondja szülünk, hát szülünk. Nyilván a mesterségesen adagolt oxitocin nem az az indulás, amit egy kilégzéses szüléshez elképzel az ember, dehát ez van. Még mindig jobb, mint bennhagyni addig Jo-t, míg totál ki nem purcantja a vesémet, csak mert már előre féltékeny a leendő kistestvéreire. Persze állítólag én is megpofoztam Sárit, mikor hazahozták a kórházból, szóval volt kitől örökölnie a természetét.
A 38. hetet holnap fogom betölteni, de ezt most felteszem, biztos ami biztos. Holnap reggel 7h-re megyünk dokihoz, és ha egyszer is nem lesz tökéletes a CTG, egész biztos szülni fogunk, nem vállalhatom a kockázatot, hogy elveszik a bejegyzés, lássuk be.
2012. augusztus 14., kedd
2012. augusztus 12., vasárnap
A nyilatkozat
Még januárban, az egyik első bejegyzésben megígértem Mikinek, hogy írni fogok egy nyilatkozatot, hogy ha majd a szülés általi hormonsokknak köszönhetően átváltozom idióta anyukává, fel tudja nekem mutatni, hogy hülye vagyok, mit művelek, térjek már észhez. Mégsem kézzel írva, mert ha e módon nyilvánosságra hozom, akkor többen vissza tudnak vele élni, ami nekem hasznos, és időben közbe tudnak lépni valahogy úgy, ahogy az a barátoktól elvárható (http://www.youtube.com/watch?v=yTVsnK8RGvs sorry azoktól, akik nem tudnak angolul, nem találtam meg magyar felirattal, magyar szinkronnal viszont nézhetetlen a sorozat, tehát úgy nem is érdemes keresni).
Úgyhogy jöjjön aminek jönnie kell, a nyilatkozat, mit nem fogok csinálni anyukaként.
1. Nem hiszem el, hogy ha a pár hónapos babámat öt órára egyedül hagyom, az aktuális bébiszitterek ki fogják purcantani. Hogy ez tényleg ne történhessen meg, ezért mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy Jo cumisüvegből is tudjon táplálkozni (hogy sikerül-e az már más kérdés:) ).
2. Nem fogok rászólni senkire, akinek valaha is volt már kisbaba a kezében, hogy Johannát így vagy úgy vagy amúgy kell tartani, különben ilyen meg olyan meg amolyan baja lesz.
3. Nem fogok kizárólagosan Johanna-posztokat tenni facebook-ra, három státuszomból max egy szólhat csak a babáról.
4. Nem kényszerítem lábujjhegyen járásra sem a férjemet, sem egyetlen vendégemet a földszinten, csak mert Jo fenn alszik, akkor sem ha rossz alvó lesz (amire minden esély megvan, lássuk be:) ).
5. Nem szabom meg egyetlen vendégemnek sem a nap pontosan melyik órájában érkezzen, tájékoztatni fogom őket a baba szokásairól, ha akkor jönnek amikor alszik, ők nem tudnak vele játszani, az ő bajuk, nem az enyém:)
6. Nem fogom azt hinni, hogy bármekkora gyermekem lelki fejlődését gátolja, ha sokszor szólok rá valamiért, amit nem illik/nem szabad csinálni, akkor sem, ha még kicsi hozzá, hogy biztosan megértse.
7. Nem fogom megváltoztatni az eddig bevált nagy családi szokásokat Johanna kedvéért, én fogok alkalmazkodni hozzájuk. Tehát például ezentúl sem fogunk sehova időben odaérni, hiszen Krisztiánt is vinni fogom, akit továbbra is lehetetlen lesz időre felöltöztetni:)))
8. Nem fogom hagyni, hogy az orvos férjem tizennyolc éves koráig sterilen tartsa a gyereket abban a hitben, hogy akkor kevesebb dologra lesz allergiás.
9. Nem őrjítem meg a barátaimat azzal, hogy hónapokig lemondok minden programot, csak mert kisbabám van. Jo szocializálódását elősegítendő, amint lehet mobilizálom magunkat.
10. Amint akkorára is zsugorodik a pocakom, hogy belefér bármilyen rendes saját pólómba, hát bele fogom gyömöszölni, és amellett, hogy mindent megteszek érte, hogy szétvált hasizmaim egyszer még egymásra találjanak, nem fogom tréningruhában és foltos pólóban tölteni az év hátralevő részét sem.
És utoljára, de nem utolsósorban ezúttal a blog összes rendszeres és nem rendszeres olvasóját feljogosítom rá, hogy AZONNALI beavatkozást tegyen avagy megfelelő személyes bátorság hiányában megbízotton keresztül intézkedjen, amint a fenti tíz pont bármelyikével szembesül.
Úgyhogy jöjjön aminek jönnie kell, a nyilatkozat, mit nem fogok csinálni anyukaként.
1. Nem hiszem el, hogy ha a pár hónapos babámat öt órára egyedül hagyom, az aktuális bébiszitterek ki fogják purcantani. Hogy ez tényleg ne történhessen meg, ezért mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy Jo cumisüvegből is tudjon táplálkozni (hogy sikerül-e az már más kérdés:) ).
2. Nem fogok rászólni senkire, akinek valaha is volt már kisbaba a kezében, hogy Johannát így vagy úgy vagy amúgy kell tartani, különben ilyen meg olyan meg amolyan baja lesz.
3. Nem fogok kizárólagosan Johanna-posztokat tenni facebook-ra, három státuszomból max egy szólhat csak a babáról.
4. Nem kényszerítem lábujjhegyen járásra sem a férjemet, sem egyetlen vendégemet a földszinten, csak mert Jo fenn alszik, akkor sem ha rossz alvó lesz (amire minden esély megvan, lássuk be:) ).
5. Nem szabom meg egyetlen vendégemnek sem a nap pontosan melyik órájában érkezzen, tájékoztatni fogom őket a baba szokásairól, ha akkor jönnek amikor alszik, ők nem tudnak vele játszani, az ő bajuk, nem az enyém:)
6. Nem fogom azt hinni, hogy bármekkora gyermekem lelki fejlődését gátolja, ha sokszor szólok rá valamiért, amit nem illik/nem szabad csinálni, akkor sem, ha még kicsi hozzá, hogy biztosan megértse.
7. Nem fogom megváltoztatni az eddig bevált nagy családi szokásokat Johanna kedvéért, én fogok alkalmazkodni hozzájuk. Tehát például ezentúl sem fogunk sehova időben odaérni, hiszen Krisztiánt is vinni fogom, akit továbbra is lehetetlen lesz időre felöltöztetni:)))
8. Nem fogom hagyni, hogy az orvos férjem tizennyolc éves koráig sterilen tartsa a gyereket abban a hitben, hogy akkor kevesebb dologra lesz allergiás.
9. Nem őrjítem meg a barátaimat azzal, hogy hónapokig lemondok minden programot, csak mert kisbabám van. Jo szocializálódását elősegítendő, amint lehet mobilizálom magunkat.
10. Amint akkorára is zsugorodik a pocakom, hogy belefér bármilyen rendes saját pólómba, hát bele fogom gyömöszölni, és amellett, hogy mindent megteszek érte, hogy szétvált hasizmaim egyszer még egymásra találjanak, nem fogom tréningruhában és foltos pólóban tölteni az év hátralevő részét sem.
És utoljára, de nem utolsósorban ezúttal a blog összes rendszeres és nem rendszeres olvasóját feljogosítom rá, hogy AZONNALI beavatkozást tegyen avagy megfelelő személyes bátorság hiányában megbízotton keresztül intézkedjen, amint a fenti tíz pont bármelyikével szembesül.
A-terv, B-terv, C-terv, ...?
Lassan dietetika bloggá fogok alakulni, de a táplálkozásom egyre érdekesebb irányokat vesz. A terhesség egész a 8. hónapjáig jól elvoltunk a napi sokszor eszem rengetegfélét, sok zöldség, gyümölcs, tejtermék (ami nem volt az erősségem sose), édesség ha még Jonathán nassolni kívánt. Némi gyomorégés útközben megjelent ugye, de ez hamarabb elmúlt, minthogy valóban működő módszert találjak ellene. Aztán a 9. hónapra jött a vesebetegség, és hogy kerüljem a sót. Úgyhogy most nincs só. Helyette probiotikum, prebiotikum az antibiotikum ellen, rengeteg rost, csak teljeskiőrlésű cuccok, de kenyérből is minimális a nátriumtartalma miatt, müzlik, zabpelyhek, mindenből csak natúr mert az összes többi tele van sóval. És továbbra is sok zöldség, gyümölcs, hiszen azokban nincsen (hozzáadott) só.
Kedden elindult a hasam negatív reakciója az életében nem látott antibiotikum mennyiségre, ezt bírtam türelmesen a fenti p*biotikumok fogyasztása mellett egész szombat reggelig. Addig bármit megettem (értsd BÁRMIT), legyen az pre- vagy probiotikum, teljeskiőrlésű vagy éppen görögdinnye, az azonnal távozott belőlem. Krisztián aggódik, hogy nem hízik a baba, hát van benne ráció, én sem bírom átlépni a 60-as álomhatárt jelenleg, de hogy kellene hízzak, ha semmi nem marad a gyomromban?
Úgyhogy tegnap megpróbáltam félretenni a fentebbi módszert későbbre és gyerünk a házipraktikákkal. Reggeli sótlan barnarizs, ebédre sótlan barnarizs és siker, egyik sem ment sehova. A tápértéke szerintem még mindig hagy maga után kívánnivalót, de legalább tényleg megettem. Délutánra ezen felbátorodva héjában sült sótlan krumpli. Igen, a krumpli héja nehezen emészthető, de ez az apróság bizony kiment a fejemből, szerettem volna valami nem teljesen ehetetlent fogyasztani. Hát a szervezetemnek beugrott viszont, úgyhogy a krumpli is távozott, ezúttal felül. Úgy kell nekünk, megúsztuk az első trimesztert efféle rosszullétek nélkül, hát most két hét alatt behozunk mindent:). Utána persze kutya bajom* nem volt, este üres barna kifli, az is távozott.
Szóval eddig a sótlan rizs az egyetlen, ami maradt, tehát most éppen eszegetem az első adagot, mint reggelit, aztán ebédre héj- és sómentes főtt krumplit fogok enni Anyukánál, aki ezzel a kiváló étekkel várja a kislányát vasárnap ebédre:))), este meg megint rizst. És ha esetleg ma minden marad és holnap is, akkor mondjuk keddtől újraindítjuk a B-tervet, ha nem, akkor jön a D-terv. Mindeközben nassolok is, Anyósom javaslatára 86%-os étcsokit, 1 kockát egyelőre alkalmanként, ezt még nem vette észre a gyomrom se pro se kontra. Anyuci javaslata volt még a reszelt alma, talán ahhoz is összeszedem a bátorságomat, csak nem akarom felborítani szegény szervezetemet a rengeteg fajta étellel.
Végülis az egyetlen, ami minden terhesnek egységesen javasolt, a kiegyensúlyozott táplálkozás. Ha valaki csak rizst eszik, az mi ha nem kiegyensúlyozott, nem dől se balra, se jobbra. De hogy Johannának ferde szeme lesz, mire kibújik, az fix.
*Kristóf felhívta a szíves figyelmemet rá, az előző blogbejegyzés után, hogy tényleg nem vagyok jól, "iszonyatosan" nézek ki, ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom, mindenesetre szerintem lényegesen jobban vagyok, mint mondjuk egy hete voltam és klasszisokkal jobban, mint tíz éve amikor makkegészségesen, baba nélkül volt vesegyulladásom, szóval minden relatív.
2012. augusztus 10., péntek
Vesemedence-tágulat
ez az új szerzemény kérem szépen. Emiatt volt/van a vesegyulladás és emiatt fáj a vesém. Ha ülök, vagy ha jobb oldalt fekszem. A megoldás pont olyan kézenfekvő, ahogy hangzik, nem kell ülni és jobb oldalt feküdni. Emellett marad a napi 5 liter víz és az antibiotikum, amíg a "kiváltó ok"-ot meg nem szülöm.
A kiváltó ok egyébként jól érzi magát benn, remek a szívhangja, jó az egyébként azóta teljesen megöregedett méhlepény áramlása is (öreg lepény, nem vén lepény, hahaha...:)) ), sőt a magzatvíz mennyisége is több lett, köszönhetően a vízivásnak. Ezt egyébként mondta a szülésznő is, de ki lett röhögve - mindkettőnk által összhangban egyébként. Úgyhogy a hivatalos javaslat, hogy úgy pihenjek, hogy közben nem nagyon fekszem, illetve fekvés közben tehetek-vehetek, de tevés-vevés közben azért feküdjek. Álljak még négykézláb is sokat, mert az a legjobb a bébinek, éjjel alvás és minden tevés-vevés közbeni fekvés szigorúan baloldalon. Szerintem sokan zokon vették, amikor majd mindenkinek azt javasoltam, ne jöjjenek látogatni, mert tényleg beteg vagyok. Hát most már nem érzem magam betegnek, de ezután sem szeretnék sok vendéget fogadni négykézláb. Igazából ha szereznék pár szívószálat, akkor meg sem kellene mozdulnom egész nap, szépen négykézláb iszogatom az öt liter vizemet, aztán lefekszem a baloldalamra és pihenek kicsit.
Amúgy tényleg meggyógyultam, még az étvágyam is visszajött, bár persze enni felesleges, mert
a) minden kijön belőlem, viszont erre további teendő nem nagyon van és az antibiotikum mellékhatása
b) nem ehetek sót
A sómentes étkezés egyébként meglepően jól megy. Olyannyira, hogy az egyetlen félelmem, hogy a bébi még sokáig nem kíváncsi az időközben elkészült és gyönyörű szobájára, akkor elfelejtek majd főzni. Ami hiba lenne, mert feccöltem a kérdésbe eddig 16 évet, de ha nem fog hiányozni a sós íz, hát nehéz lesz normális embernek valót összeütni. De komolyan, még csak talán három napja nem eszem sót, de máris olyannyira nem hiányzik, hogy az egyébként sótlan sült krumpliról is elsőre megkóstolva azt hittem, hogy sós. Úgyhogy só nincs, van helyette sok joghurt, meg müzli meg zabkorpa meg zöldség meg gyümölcs meg hús mindenféle fűszerrel. Érdekességképp egyébként, még a nestle fitness natúr gabonapehelyben is van só, nem is kevés egyébként, több mint a sima kenyérben. A túrórudiban viszont nincs, van benne helyette 0.4% hamu. De hamut ehetek szerintem.
Úgyhogy így állunk. Az energiám visszatérőben, bár Kristóf épp tegnap állapította meg, hogy úgy le vagyok lassulva, mintha be lennék drogozva. A kórházban kaphattam bármit, ki tudja, de az adagolást tuti benézték, hogy még három napig érződik a hatása. Szerintem jól vagyok és a lényeg hogy a tökmag is jól van, úgyhogy hétfőn megint kontroll, jövő pénteken meg szintén, de akkor azt is megnézzük, tágult-e tovább a vesém. Mert ha a poronty tovább tágítja, akkor a vesém érdekében lehet, az lesz a döntés, nőjön tovább idekinn, mert amúgy kész van, csak még lehetne kicsit dagibb. Lehet jobban is járna egyébként, ha idekinn hízna, akkor mindketten kaphatnánk sót is:)
A kiváltó ok egyébként jól érzi magát benn, remek a szívhangja, jó az egyébként azóta teljesen megöregedett méhlepény áramlása is (öreg lepény, nem vén lepény, hahaha...:)) ), sőt a magzatvíz mennyisége is több lett, köszönhetően a vízivásnak. Ezt egyébként mondta a szülésznő is, de ki lett röhögve - mindkettőnk által összhangban egyébként. Úgyhogy a hivatalos javaslat, hogy úgy pihenjek, hogy közben nem nagyon fekszem, illetve fekvés közben tehetek-vehetek, de tevés-vevés közben azért feküdjek. Álljak még négykézláb is sokat, mert az a legjobb a bébinek, éjjel alvás és minden tevés-vevés közbeni fekvés szigorúan baloldalon. Szerintem sokan zokon vették, amikor majd mindenkinek azt javasoltam, ne jöjjenek látogatni, mert tényleg beteg vagyok. Hát most már nem érzem magam betegnek, de ezután sem szeretnék sok vendéget fogadni négykézláb. Igazából ha szereznék pár szívószálat, akkor meg sem kellene mozdulnom egész nap, szépen négykézláb iszogatom az öt liter vizemet, aztán lefekszem a baloldalamra és pihenek kicsit.
Amúgy tényleg meggyógyultam, még az étvágyam is visszajött, bár persze enni felesleges, mert
a) minden kijön belőlem, viszont erre további teendő nem nagyon van és az antibiotikum mellékhatása
b) nem ehetek sót
A sómentes étkezés egyébként meglepően jól megy. Olyannyira, hogy az egyetlen félelmem, hogy a bébi még sokáig nem kíváncsi az időközben elkészült és gyönyörű szobájára, akkor elfelejtek majd főzni. Ami hiba lenne, mert feccöltem a kérdésbe eddig 16 évet, de ha nem fog hiányozni a sós íz, hát nehéz lesz normális embernek valót összeütni. De komolyan, még csak talán három napja nem eszem sót, de máris olyannyira nem hiányzik, hogy az egyébként sótlan sült krumpliról is elsőre megkóstolva azt hittem, hogy sós. Úgyhogy só nincs, van helyette sok joghurt, meg müzli meg zabkorpa meg zöldség meg gyümölcs meg hús mindenféle fűszerrel. Érdekességképp egyébként, még a nestle fitness natúr gabonapehelyben is van só, nem is kevés egyébként, több mint a sima kenyérben. A túrórudiban viszont nincs, van benne helyette 0.4% hamu. De hamut ehetek szerintem.
Úgyhogy így állunk. Az energiám visszatérőben, bár Kristóf épp tegnap állapította meg, hogy úgy le vagyok lassulva, mintha be lennék drogozva. A kórházban kaphattam bármit, ki tudja, de az adagolást tuti benézték, hogy még három napig érződik a hatása. Szerintem jól vagyok és a lényeg hogy a tökmag is jól van, úgyhogy hétfőn megint kontroll, jövő pénteken meg szintén, de akkor azt is megnézzük, tágult-e tovább a vesém. Mert ha a poronty tovább tágítja, akkor a vesém érdekében lehet, az lesz a döntés, nőjön tovább idekinn, mert amúgy kész van, csak még lehetne kicsit dagibb. Lehet jobban is járna egyébként, ha idekinn hízna, akkor mindketten kaphatnánk sót is:)
2012. augusztus 7., kedd
Dr. House
Kicsi koromban szerettem volna sportriporter lenni, aztán lemondtam róla. A frász tud percenként képbe kerülni mindenről, mondasz valamit, kiderül, hogy tegnap éjjel tőled huszonháromezer kilométerre valaki, akiről sosem hallottál vett egy nagy levegőt és kéttized másodpercet javított a világcsúcson. Úgyhogy amit te mondtál a tévében reggel, az sültbaromságnak bizonyul utólag. Na a terhes-blogolás kicsit hasonló. Mire kiírod, hogy fáj a bal karod, a jobb karod fáj. Lehet, lassan venni kellene itthonra egy flipchart-ot és alakítok egy kis team-et, mint Dr. House. Én állok középen, gúnyolódom a többiekkel, ők meg mondják a tippeket, éppen mi bajom van. Szerintem, testhez álló szerep, bár sánta még nem vagyok, úgyhogy egyelőre a bot csak mutogatásra lesz hasznos, amihez viszont remekül értek.
A 37 hetes bejegyzést kedden írtam, csak mivel szerdán töltöm be mindig a hetet, ezért csak ma reggel posztoltam. De ma reggelre eltűnt rólam az összes víz. 59.8 kg vagyok és ÉN vagyok a tükörben, nem a dagi verzióm, tehát még az arcomról is lement a puffadás. Ez jó hír, mi? Csak hogy nem a víz megy, vagy nem csak, hanem a gyomromból is minden kifele. Ami lehet attól, hogy közeleg a szülés, vagy lehet attól, hogy tegnap megettem egy kiló almát és egy rakat sótlan barna rizst, hátha segít a vízvisszatartás leküzdésében, avagy attól, hogy egy hete antibiotikumot szedek, ami köztudomásúlag kinyírja a bélflórát.
Akármitől is van, viszont terhesség folyamán nyilván nem jó, ergó meg kell fogni. Tehát mit kell csinálni? Diétázni, igen. És mit kell enni? Pirítós, sós krumpli, ropi. Ugye? Mert a só megköti a vizet. Na de a vesém miatt sómentesen kellene táplálkoznom, hogy esélye legyen meggyógyulni. Tegnap egész napközben semmi sót nem ettem (mármint SEMMIT, tehát nincs sajt, felvágott, semmi, csak amit én csinálok és tudom hogy nincs benne só, meg alma, meg joghurt), este Krisztián hozott Anyuka-féle házi májkrémet, ami az első étel volt egy hete, amiből még kedvem is lett volna enni, tehát ettem másfél szelet pirítóst, iszonyatosan kevés májkrémet rákenve. Akkor Krisztián rám szólt, hogy vékonyabban kenjem, mert ugye sós (persze a kenyér is, azt sem ettem napközben pont ezért). Ma reggel persze megkaptam a magamét, hogy megy a hasam és nem eszem elég sót. Hmm. Lehet, hogy őt nem veszem be a team-be, ő majd Wilson-t fogja játszani, ő aggódik értem a legjobban, de mindig kioktat nap végén mit kellene másképp csinálni.
Aztán fáj a jobb oldalam. De nem a derekam és nem hátul. Az első vesegyulladás óta (tehát majd tíz éve) valahol ott a környéken szoktam érezni, ha nem iszom elég vizet, tehát ha betankoltam mondjuk 3 kávét éhgyomorra (legjobbakkal is megesik), akkor elkezdett ott szurkálni. Na de tegnap 5.5 litert ittam összesen és majdnem végig fájt. Ráadásul elég nehéz megállapítani, ugyanott fáj-e mint régen, mert régen nem volt nálam egy gyerek. Terhesség végén az oldalfájás normális, harmadik trimeszter végén meg gyakorlatilag BÁRMILYEN fájdalom normális, bocsi Jo, de az anya szervezete már alig várja a szülést. Az agya is egyébként, nem csak a szervezete:)
Na most, az oldalfájás néha enyhül, ha lefekszem a baloldalamra. De tegnap visszatérő fejfájás is gyötört, és ha lefeküdtem, jobban fájt, mint ha felültem. A fejfájás lehet magas vérnyomástól, a magas vérnyomás lehet a vizesedéstől. Sőt a vizesedés is lehet a magas vérnyomástól és mindkettő lehet a hírhedt terhességi toxémia tünete is, ami persze majd olyan gyakori mint a bubópestis, de volt nekem már 12 évesen Pfeiffer-féle mirigylázam is, úgyhogy hajlamom van rá, hogy különleges betegségeket szerezzek. A vérnyomásom a kórházban (Krisztián mérte, ne aggódjatok, nem ők!) 120/70 körül volt, tegnap a fejfájáskor felbaggyogtam az emeletre pár perc alatt, itt is 115/70. Ami normális. Tény, hogy pár hónapja még mértek 75/50-et is ugye, hát ha valakinek alapesetben 120 a vérnyomása és 160 már magasnak számít, akkor 115 is magas a 75-höz képest, nem? A harmadik trimeszterben viszont az emelkedő vérnyomás is full normális, ráadásul a fejfájás mára elmúlt. Sőt akkor is elmúlt, ha felültem, csak akkor visszatért az oldalfájás.
Úgyhogy a rák tudja most mi a terv. De alig várom a pénteki labort, hogy kiderüljön, mégis mi újság tulajdonképpen a vesémmel, mert ha még mindig beteg, akkor Krisztián úgy döntött megyünk egy következő dokihoz, nem nőgyógyászhoz, nephrológushoz. Ő foglalkozik a vesebetegekkel, volt már szerencsém, remélem ha nem lesz jó a labor, ő most már nekiáll megultrahangozni a vesémet is. Mert örülök, hogy a baba mindezalatt jól van és mocorog, de ha ilyen ütemben javul az állapotom, lassan a nekrológiára kell google-znem a nephrológia helyett.
37 hetesen
rozzant Dumbo-vá változtam. Bár pont a füleim nem nőttek. 59 kilósan mentem be a kórházba és négy nap múlva 65 kilósan jöttem ki. A remek koszt. Reggel 62 kg körül vagyok, estére 65. És nyilván a reggelinek is a nagy része víz, hacsak nem feltételezzük, hogy egy hét alatt meghízott az arcom például. Ez borzalmas dolog ám, a hiúságot leszámítva a következők miatt is.
A vesegyulladás egyik fő tünete, az iszonyatos kimerültség és a láz mellett az étvágytalanság. Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor anno szenvedtem ugyanebben, akkor az első négy-öt nap nem ettem semmit. Egyáltalán semmit, pedig próbáltak mindent hozni nekem. Sőt a szemben fekvő öreg néni elit galériatulajdonos fiacskája mindennap hozott a néninek ebédet a Gundelből, amit este ellenőrzött, hogy a néni megevett-e. Ketten együtt sem bírtuk megenni a felét még a hét második felében sem, pedig sok nem volt a kaja, sőőőőt csak nagyon jó és szegény néninek nagyon próbáltam segíteni, hogy le ne csesszék estére. Szóval az étvágytalanság nem vicc. Márpedig ha terhes vagy, enned kell. Úgyhogy mindennap egyszer megpróbálok benyomni egy teljes tányér melegételt és legalább még kétszer eszem valamit. Hol van már a beiktatott hatodik étkezés. Csak baromi nehéz ám megállapítani, hogy ez tényleg elég-e a pöttömnek, ha a mérlegen nem tudom csekkolni nem-e fogyok.
A vesegyulladás egyik fő tünete, az iszonyatos kimerültség és a láz mellett az étvágytalanság. Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor anno szenvedtem ugyanebben, akkor az első négy-öt nap nem ettem semmit. Egyáltalán semmit, pedig próbáltak mindent hozni nekem. Sőt a szemben fekvő öreg néni elit galériatulajdonos fiacskája mindennap hozott a néninek ebédet a Gundelből, amit este ellenőrzött, hogy a néni megevett-e. Ketten együtt sem bírtuk megenni a felét még a hét második felében sem, pedig sok nem volt a kaja, sőőőőt csak nagyon jó és szegény néninek nagyon próbáltam segíteni, hogy le ne csesszék estére. Szóval az étvágytalanság nem vicc. Márpedig ha terhes vagy, enned kell. Úgyhogy mindennap egyszer megpróbálok benyomni egy teljes tányér melegételt és legalább még kétszer eszem valamit. Hol van már a beiktatott hatodik étkezés. Csak baromi nehéz ám megállapítani, hogy ez tényleg elég-e a pöttömnek, ha a mérlegen nem tudom csekkolni nem-e fogyok.
Mindehhez tedd hozzá, hogy a vesegyulladás kezelésének része a diéta. 3 nap koplalás, ami nem-terhesen megy magától, aztán sómentes diéta, 3-4 hét antibiotikum emellé, majd visszatérés a sóhasználatra fokozatosan. Úgyhogy nem, nem rágcsálhatsz el egy EGÉSZ kekszet:) ha nagyon megéheztél volna:), mert tele van sóval. Mint minden más is egyébként. Ugye megmondtam, hogy sótlan héjában főtt krumplit kellett volna egyek végig a terhesség alatt? Nahát most ehetek. Bár igazából mindegy mit eszem, mert nem kívánok semmit, ugyanolyan szuperül hangzik egy nagy tál sótlan rizs, mint egy tatárbifsztek.
A lényeg viszont, hogy láztalan vagyok most már fixen, iszom az öt-hat litert, felpolcolt lábbal nézem az olimpiát, almát rágcsálok, mert nincs benne só de van némi tápértéke, valamint ez az egyik házipraktika a vizesedésen való segítésre és imádkozom, hogy Jo bennmaradjon, amíg a vesém helyre nem jön. Mert az energiaszintem arra az örök kedvenc tinikorunkbeli számítógépes játékra (The Sims1) emlékeztet, ahol Sári miután minden létező szintet elért, a kedvenc kis karakterét befalazta a saját házának a kertjébe, hogy megnézze mi történik vele. Hát táplálék hiányában kipurcant szegény, szellemé változott és kísértett a házban utána. Húúúúúúúúh!!!!!!
ui: kb 3 hét múlva így fogunk kinézni Johannával, még a hálóing is kb. stimmel:)
ui: kb 3 hét múlva így fogunk kinézni Johannával, még a hálóing is kb. stimmel:)
2012. augusztus 6., hétfő
Kórházi zárójelentés
már otthonról. Köszönhetően a dokimnak - akiért hálánk síron túl is üldözni fogja Brittát most már biztos - és annak a masszív lobbitevékenységnek, amit folytattunk a kislánnyal.
A délelőtt 11h órás vizitnél az orvos akkora érdeklődést tanúsított, hogy be is jött és egyenként odament a betegekhez! Nálam is járt, megkérdezte miért vagyok ott. Mondtam, hogy láz, ami azóta elmúlt, két nap óta tünetmentes vagyok (mindeközben májashurkává dagadt lábacskáimat bedugtam a paplan alá, nehogy a vízivás hatására való vizesedést is tünetnek tekintse), mikor mehetek tehát haza? A kérdésre felnézett a mappáiból majd megkérdezte mitől voltam lázas, ezt a papírok között sajnos nem találta. Mondtam vesegyulladás, pénteken látott a dokim mert bejött, megvizsgált, megbeszéltük, hogy ha hétfőig tünetmentes vagyok, akkor hétfőn mehetek haza, antibiotikumot folytatjuk. Mondta, részéről rendben, hát ha jól vagyok, menjek haza persze, azért holnap reggel csináljunk egy labort, majd utána ha az is jó lett és ment tovább. Ment volna tovább.
Tényleg nem vagyok akadékoskodó, meg türelmetlen sem, de ez délelőtt 11h-kor volt úgy, hogy negyedik napja nem csináltak velem semmit, csak amit kötelező az osztályon (CTG és étel), úgyhogy rákérdeztem, nem-e lehetne azt a labort MA megcsinálni. Döbbenten kikerekedett a szeme, mondta, hogy labort csak reggel 10-ig szoktak csinálni, úgyhogy nem, majd holnap reggel. Ennyi. Na most már tényleg dühös voltam.
Felhívtam a dokimat, nem vette fel, írtam neki sms-t, hogy ha ő nem, hát senki nem fog engem innen hazaengedni. Tíz percen belül jött egy nővér, hogy menjek a szülőszobához az ultrahangra, kiderült hogy ott ügyeletes orvos a dokim, ezért nem vette fel a telefont. Mentem, kijött egy kismama, intett a dokim a háta mögül, besurrantam. Megultrahangozott, megbeszéltünk mindent, felhívott egy-két embert, egy óra múlva mehettem haza. Vízivás a vesém miatt, továbbra is 5 liter/nap, imádkozás a vizesedés csökkenésére és FEKVÉS. Na ez a része viszont szívás.
A méhlepény II-III. fázisú, magyarán öregszik, gyorsabban mint kellene, úgyhogy vigyáznom kell rá, ha azt szeretném, hogy Johannával együtt még benn maradjon Kispapa szülinapjáig. Hiszen, hogy öregszik az rendben, küldetését nagyjából befejezte, de nem ártana még három hetet kitartania. Úgyhogy Johanna öreg háza miatt heti két CTG is lesz, ez jó hír, mert így legalább gyakrabban meglátogathatom a kórházban szerzett rengeteg barátomat. Bár a szobatársaim végülis tuti benn lesznek még, 5 lányból 2 szülni fog a héten, 3-nak meg két hét szabit kezdett a dokija ma, de előtte még múlt pénteken 2-t beküldték a kórházba valamiért, 1 meg óvatlanul bejött magától valami panasszal (vérnyomás), azt azóta kezelik, vérnyomásmérés nélkül. Van ezeknek az orvosoknak mégiscsak sütnivalója, valami történik a kismamákkal odakinn, még jöhetnek haza a pecázásból.
Fekvés ide vagy oda, mi azért nagyon örülünk Johannával, hogy itthon vagyunk, lássuk be a mi dokink az egyetlen igazán jó arc a kórházban, most hogy mi hazajöttünk. Utánaolvasva mást nem nagyon tehetünk mint fekszünk és próbáljuk nem terhelni szegény lepénykét. Hogy miért történt mindez? Az egyetlen bizonyított ok a dohányzás, valamint gyanú van rá, de bizonyíték nincs, hogy a mozgásszegény életmód és a sok cukorbevitel is árthat, ezeket már a terhesség előtt abba kell hagyni. Nem írják mennyivel előtte mondjuk. A cukorbevitel rendben, sosem voltam édességmániás, sőt, de sajnos a rendszeres mozgást csak négyévesen kezdtem el, ráadásul 2009-ben elszívtam egy szivart. Kár volt.
A délelőtt 11h órás vizitnél az orvos akkora érdeklődést tanúsított, hogy be is jött és egyenként odament a betegekhez! Nálam is járt, megkérdezte miért vagyok ott. Mondtam, hogy láz, ami azóta elmúlt, két nap óta tünetmentes vagyok (mindeközben májashurkává dagadt lábacskáimat bedugtam a paplan alá, nehogy a vízivás hatására való vizesedést is tünetnek tekintse), mikor mehetek tehát haza? A kérdésre felnézett a mappáiból majd megkérdezte mitől voltam lázas, ezt a papírok között sajnos nem találta. Mondtam vesegyulladás, pénteken látott a dokim mert bejött, megvizsgált, megbeszéltük, hogy ha hétfőig tünetmentes vagyok, akkor hétfőn mehetek haza, antibiotikumot folytatjuk. Mondta, részéről rendben, hát ha jól vagyok, menjek haza persze, azért holnap reggel csináljunk egy labort, majd utána ha az is jó lett és ment tovább. Ment volna tovább.
Tényleg nem vagyok akadékoskodó, meg türelmetlen sem, de ez délelőtt 11h-kor volt úgy, hogy negyedik napja nem csináltak velem semmit, csak amit kötelező az osztályon (CTG és étel), úgyhogy rákérdeztem, nem-e lehetne azt a labort MA megcsinálni. Döbbenten kikerekedett a szeme, mondta, hogy labort csak reggel 10-ig szoktak csinálni, úgyhogy nem, majd holnap reggel. Ennyi. Na most már tényleg dühös voltam.
Felhívtam a dokimat, nem vette fel, írtam neki sms-t, hogy ha ő nem, hát senki nem fog engem innen hazaengedni. Tíz percen belül jött egy nővér, hogy menjek a szülőszobához az ultrahangra, kiderült hogy ott ügyeletes orvos a dokim, ezért nem vette fel a telefont. Mentem, kijött egy kismama, intett a dokim a háta mögül, besurrantam. Megultrahangozott, megbeszéltünk mindent, felhívott egy-két embert, egy óra múlva mehettem haza. Vízivás a vesém miatt, továbbra is 5 liter/nap, imádkozás a vizesedés csökkenésére és FEKVÉS. Na ez a része viszont szívás.
A méhlepény II-III. fázisú, magyarán öregszik, gyorsabban mint kellene, úgyhogy vigyáznom kell rá, ha azt szeretném, hogy Johannával együtt még benn maradjon Kispapa szülinapjáig. Hiszen, hogy öregszik az rendben, küldetését nagyjából befejezte, de nem ártana még három hetet kitartania. Úgyhogy Johanna öreg háza miatt heti két CTG is lesz, ez jó hír, mert így legalább gyakrabban meglátogathatom a kórházban szerzett rengeteg barátomat. Bár a szobatársaim végülis tuti benn lesznek még, 5 lányból 2 szülni fog a héten, 3-nak meg két hét szabit kezdett a dokija ma, de előtte még múlt pénteken 2-t beküldték a kórházba valamiért, 1 meg óvatlanul bejött magától valami panasszal (vérnyomás), azt azóta kezelik, vérnyomásmérés nélkül. Van ezeknek az orvosoknak mégiscsak sütnivalója, valami történik a kismamákkal odakinn, még jöhetnek haza a pecázásból.
Fekvés ide vagy oda, mi azért nagyon örülünk Johannával, hogy itthon vagyunk, lássuk be a mi dokink az egyetlen igazán jó arc a kórházban, most hogy mi hazajöttünk. Utánaolvasva mást nem nagyon tehetünk mint fekszünk és próbáljuk nem terhelni szegény lepénykét. Hogy miért történt mindez? Az egyetlen bizonyított ok a dohányzás, valamint gyanú van rá, de bizonyíték nincs, hogy a mozgásszegény életmód és a sok cukorbevitel is árthat, ezeket már a terhesség előtt abba kell hagyni. Nem írják mennyivel előtte mondjuk. A cukorbevitel rendben, sosem voltam édességmániás, sőt, de sajnos a rendszeres mozgást csak négyévesen kezdtem el, ráadásul 2009-ben elszívtam egy szivart. Kár volt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)