Kórházi zárójelentés

már otthonról. Köszönhetően a dokimnak - akiért hálánk síron túl is üldözni fogja Brittát most már biztos - és annak a masszív lobbitevékenységnek, amit folytattunk a kislánnyal.

A délelőtt 11h órás vizitnél az orvos akkora érdeklődést tanúsított, hogy be is jött és egyenként odament a betegekhez! Nálam is járt, megkérdezte miért vagyok ott. Mondtam, hogy láz, ami azóta elmúlt, két nap óta tünetmentes vagyok (mindeközben májashurkává dagadt lábacskáimat bedugtam a paplan alá, nehogy a vízivás hatására való vizesedést is tünetnek tekintse), mikor mehetek tehát haza? A kérdésre felnézett a mappáiból majd megkérdezte mitől voltam lázas, ezt a papírok között sajnos nem találta. Mondtam vesegyulladás, pénteken látott a dokim mert bejött, megvizsgált, megbeszéltük, hogy ha hétfőig tünetmentes vagyok, akkor hétfőn mehetek haza, antibiotikumot folytatjuk. Mondta, részéről rendben, hát ha jól vagyok, menjek haza persze, azért holnap reggel csináljunk egy labort, majd utána ha az is jó lett és ment tovább. Ment volna tovább.

Tényleg nem vagyok akadékoskodó, meg türelmetlen sem, de ez délelőtt 11h-kor volt úgy, hogy negyedik napja nem csináltak velem semmit, csak amit kötelező az osztályon (CTG és étel), úgyhogy rákérdeztem, nem-e lehetne azt a labort MA megcsinálni. Döbbenten kikerekedett a szeme, mondta, hogy labort csak reggel 10-ig szoktak csinálni, úgyhogy nem, majd holnap reggel. Ennyi. Na most már tényleg dühös voltam.

Felhívtam a dokimat, nem vette fel, írtam neki sms-t, hogy ha ő nem, hát senki nem fog engem innen hazaengedni. Tíz percen belül jött egy nővér, hogy menjek a szülőszobához az ultrahangra, kiderült hogy ott ügyeletes orvos a dokim, ezért nem vette fel a telefont. Mentem, kijött egy kismama, intett a dokim a háta mögül, besurrantam. Megultrahangozott, megbeszéltünk mindent, felhívott egy-két embert, egy óra múlva mehettem haza. Vízivás a vesém miatt, továbbra is 5 liter/nap, imádkozás a vizesedés csökkenésére és FEKVÉS. Na ez a része viszont szívás.

A méhlepény II-III. fázisú, magyarán öregszik, gyorsabban mint kellene, úgyhogy vigyáznom kell rá, ha azt szeretném, hogy Johannával együtt még benn maradjon Kispapa szülinapjáig. Hiszen, hogy öregszik az rendben, küldetését nagyjából befejezte, de nem ártana még három hetet kitartania. Úgyhogy Johanna öreg háza miatt heti két CTG is lesz, ez jó hír, mert így legalább gyakrabban meglátogathatom a kórházban szerzett rengeteg barátomat. Bár a szobatársaim végülis tuti benn lesznek még, 5 lányból 2 szülni fog a héten, 3-nak meg két hét szabit kezdett a dokija ma, de előtte még múlt pénteken 2-t beküldték a kórházba valamiért, 1 meg óvatlanul bejött magától valami panasszal (vérnyomás), azt azóta kezelik, vérnyomásmérés nélkül. Van ezeknek az orvosoknak mégiscsak sütnivalója, valami történik a kismamákkal odakinn, még jöhetnek haza a pecázásból.

Fekvés ide vagy oda, mi azért nagyon örülünk Johannával, hogy itthon vagyunk, lássuk be a mi dokink az egyetlen igazán jó arc a kórházban, most hogy mi hazajöttünk. Utánaolvasva mást nem nagyon tehetünk mint fekszünk és próbáljuk nem terhelni szegény lepénykét. Hogy miért történt mindez? Az egyetlen bizonyított ok a dohányzás, valamint gyanú van rá, de bizonyíték nincs, hogy a mozgásszegény életmód és a sok cukorbevitel is árthat, ezeket már a terhesség előtt abba kell hagyni. Nem írják mennyivel előtte mondjuk. A cukorbevitel rendben, sosem voltam édességmániás, sőt, de sajnos a rendszeres mozgást csak négyévesen kezdtem el, ráadásul 2009-ben elszívtam egy szivart. Kár volt.