többet állok négykézláb, mint hároméves koromban. Johanna későbbi megfelelő szórakoztatása egyáltalán nem fog gondot okozni, az már biztos. Miután kipusztítottam az emésztőrendszerem de úgy, hogy elértem odáig, hogy még a reszelt almát sem tudtam megemészteni, hétfőn a dokim engedélyezte az antibiotikum elhagyását. Tette mindezt azután, hogy konstatálta, a vesegyulladás meggyógyult, a baba szívhangja valamint a köldökzsinór áramlása a vénséges méhlepény ellenére tökéletes. Mindemellett a magzatvíz mennyisége is tovább nőtt, nem meglepő, ha egyszer a baba egy hete csak vizet fogyaszt. Úgyhogy nincs több antibiotikum, marad helyett a probiotikum és prebiotikum, az 5 liter víz valamint a sóhiány, de ezzel kapcsolatban az összes félelmem beigazolódni látszik. Hétfőn nálam volt Veronika, az ebédhez köretnek főztünk neki sós, magamnak sótlan krumplit. Délután doki, jövök haza, pár darab krumpli ott figyel az asztalon, egy hete bármit meg tudnék enni, hát bekaptam. Komolyan majdnem kiköptem, rettenetesen, borzalmasan sós volt. Hálisten maradt a sajátomból is, úgyhogy gyorsan megettem azt. Egyetlen hét és ízlelőbimbóknak kampec. Mondjuk van még három íz, amit érzek, az arány nem rossz.
Ami nagyon jó hír, hogy az egész kicsit több mint 1 hetes nulla evés alatt sikerült tartani a súlyomat (még akkor is ha a testem egy része főtt krumplivá változott) és még mindig 59 kg vagyok. Tény, hogy ezzel már 1.7 kg távolságra kerültem a javasolt minimálistól, de még nincs vége a versenynek, be fogom hozni. Egyébként Andi dokija szerint például a maximum ajánlott hízás terhesség alatt mindösszesen 8 kg, tehát tutira találok olyan álláspontot, ami szerint még mindig elhízott vagyok, remélem Johanna is.
Négykézláb állni pedig azért kell, hogy Jo kedves ne üldögéljen az egyébként is pangó vesémen, hanem szépen lógjon. Így van rá egy kis sanszom, hogy nem gyullad vissza a vesém. Krisztián és a dokim - bár egyébként mindketten a természetes szülés hívei - láthatóan bármit megadnának érte, ha Jo-t legálisan kiszedhetnék már lerobbant tokjából, de egyelőre erre még nem találtak maguknak igazán sürgető indokot. Ha így folytatják, szerintem leleteket is fognak hamisítani:) Persze az utolsó laboron már a májfunkcióm is elkezdett romlani (miután a vese már jó), szóval a szervezetemnek szemmel láthatóan elege van a betolakodóból. Jo viszont olyannyira jól van, hogy a dokit a heti háromszor feltett "Fájások???" bizakodó kérdésre egyetlen árva szóval sem tudom megnyugtatni, még a jóslófájások is teljesen elmúltak. Várja Apuci szülinapját, ahogy megbeszéltük, rendes kislány.
Akárhogy is döntene viszont Johanna, lássuk be, ahhoz még kicsi, hogy beleszóljon a dolgokba, na meg amúgy is világéletemben tartottam, hogy a demokrácia két fő felett működésképtelen, úgyhogy ha a doki azt mondja szülünk, hát szülünk. Nyilván a mesterségesen adagolt oxitocin nem az az indulás, amit egy kilégzéses szüléshez elképzel az ember, dehát ez van. Még mindig jobb, mint bennhagyni addig Jo-t, míg totál ki nem purcantja a vesémet, csak mert már előre féltékeny a leendő kistestvéreire. Persze állítólag én is megpofoztam Sárit, mikor hazahozták a kórházból, szóval volt kitől örökölnie a természetét.
A 38. hetet holnap fogom betölteni, de ezt most felteszem, biztos ami biztos. Holnap reggel 7h-re megyünk dokihoz, és ha egyszer is nem lesz tökéletes a CTG, egész biztos szülni fogunk, nem vállalhatom a kockázatot, hogy elveszik a bejegyzés, lássuk be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése