2012. július 4., szerda

32 hetesen


vizes törülközővel a fejemen ülök a ventillátor előtt és fél karomat adnám egy stubai-i szezonnyitó csúszásért.

A kánikula első pár napján még egész jól voltam, Johanna is szép rendben pakolta reggeltől estig a saját szobáját, ahogy az egy tényleg Jókislánytól elvárható. Aztán ma éjszakára úgy döntött, hogy részéről neki ebből elege van. Hajnali kettőkor ébresztett, majd úgy negyed hétig voltunk ébren. Ezalatt a következőket csinálta:

- Ha a jobb oldalamra fekszem, feltolja a tüdőmet és nem kapok levegőt
- Ha a hátamra fekszem, ugyanez.
- Ha felülök, bekeményít.
- Ha a baloldalamra fekszem, akkor megpróbál felállni. Nem vicc. Egész brutál érzés, ahogy leér a pocakom a lepedőre, tappog. Mintha kis hörcsögök masíroznának az oldalam alatt. Elvettem az alvótárs derékfájás elleni párnáját, arra ráhelyeztem, akkor bekeményített megint, igaza is van, harminc fokos hálóban más sem tömköd maga alá melegítőegységeket.
- Hason nem feküdtem 5 hónapja. Úgyhogy maradt a masírozás.

Öt körülre minden ismerősöm adatlapját bemagoltam facebookon, hatra kiolvastam a könyvemet. Remélem ez volt élete első és utolsó ilyen hadművelete, nem szándékszom rossz gyerekek miatt ezentúl olvasással tölteni az éjszakáimat.

Azóta változó gyakorisággal, de folyamatosan bekeményít, ha csinálok valamit. Reggel még elkezdtem kipakolni a maradék pár dobozt a szobájából, de fel is adtam szinte azonnal, Jo nem bírja ha patakokban folyik rajta az izzadtság, ez tisztán látszik. Valószínűleg lusta kislány lesz, ha jól nevelt is. Mint apukája:)

Úgyhogy most ágynyugalom, fekszem, ülök, fekszem, ülök, hat liter vizet iszom naponta és a vizes törülközővel, a harmadik trimeszterben különösen fontos vitamingazdag táplálkozás jegyében ma bezabált lángossal és a tegnapi sült hekkel együtt is alulról súrolom az 58 kg-t, úgyhogy még mindig nem bírtam elérni a rohadvány bertengo súlykalkulátorának a minimumgörbéjét.

Holnap megyünk dokihoz, alig várom, hogy közölje, hogy minden a legnagyobb rendben, nem kell elhinni, hogy óránként négy keményedésnél többet nem illik produkálni és nyugodtan fessem ki Jo szobáját, mert tényleg nincs most idő egész nap lebzselni egy kanapén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése