alig várom, hogy itthon lehessek. De tényleg. Nem azért mert nehezemre esik dolgozni, vagy zavarna a meleg vagy idegesítenének a kollegák, vagy fáradékony lennék, hanem azért mert itthon akarok lenni. Sehol máshol. Annyira sehol máshol, hogy mikor tudom, hogy szabad lesz a késő délutánom (hattól nyolcig míg Krisz meg nem ígéri, hogy hazaér, de nem ér haza:)))) ), max megpróbálom kicsábítgatni a népeket hozzám, de eszem ágában sincs máshova menni. Mert itthon lenni jó. Ráadásul a fészekrakó ösztön is drasztikus szintre rúgott, már nem mindig felejtek el virágot locsolni például. Döbbenetes milyen változásokra képes a szervezet.
Ezen túlmenően még mindig 57 kg vagyok és most már nagyon pufók. Egyre éhesebb vagyok, úgyhogy beiktattam még egy napi étkezést az eddigi 5 mellé, a 6. sem főtt krumpli egyébként. A testsúlyom még mindig a minimálisan javasolt alatt van 1 kg-val, de a testmagasságom is a minimálisan javasolt alatt van vagy 10 centivel már vagy 17 éve és ezzel is remekül együtt lehet ám élni. Ami viszont érdekes, hogy a hiúsági faktor újabb szintre lépett, már nem az érdekel, hogy hogy nézek ki most (ahogy egy 7 hónapos terhes nyilván:) ), hanem hogy hogy fogok kinézni szülés után.
Viszont illogikus módon a szülés maga még mindig nem izgat túlságosan, elolvastam jó pár hete-hónapja már a Mongan-módszeres könyvet, elfogadtam, hogy nem fogok kézen fogva óceánzúgásra önhipnotizálni pasztell rózsaszín szülőszobában a hidegvérűen velem párhuzamosan relaxáló urammal, mert a helyszín és a szereplők adottságai ezt nem teszik lehetővé. De továbbra sem hiszem, hogy különösebben fájni fog vagy hogy halálfélelmem lenne. Abszolút nem. El fogok fáradni nyilván azt ennyi. De a Rékától is elfáradok - igaz viszont, hogy továbbra is 40 perces etapot nyomok abból is, ha jobban is lihegek a végére a pufiságom okán. Úgyhogy Johanna - ha jó kislány - 40 perc alatt kijön és téma lezárva, aznap sem kell már tornázzak legalább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése