kívánósság vagy mánia?

Több bejegyzésen keresztül állítottam, hogy nem vagyok kívánós. Na most ez így lehet, hogy igaz, nem jön rám az uborka-vadászat vagy az azonnali sajtburger-ehetnék, semmi hasonló eszement ötletem nincsen. Viszont lassan második hete megállás nélkül sütni akarok. Kenyeret. Vagy bármit, de leginkább kenyeret:) Ezzel csak két probléma van:

1. a kenyér hízlal, ezért évek óta próbálom leszorítani a fogyasztását, gyakorlatilag csak hétvégén eszem.

2. soha életemben nem dolgoztam kelt tésztával.

ezt a 2. pontot nem hittem volna, hogy valaha akár félnyilvánosan is bevallom, de ez az igazság, 16 éve sütök töretlen lelkesedéssel úgy, hogy soha életemben egyetlen élesztőt sem vettem kezembe, sőt valahogy félek is tőle. Atomfura, ráadásul öröklődik, Anyuci is fázni szokott mindentől ami élesztős, úgyhogy ha Jonathán lány lesz vagy fiú de szakács:) akkor jó eséllyel szintén ezzel lesz megverve. Ezzel együtt a mánia olyan mértékű, hogy múltkor a tescoban automatikusan bedobtam a kosárba 6 zacskó szárított élesztőt (azért hatot, mert semmiből nem veszek egyet vagy kettőt, elég fura szokás.). 

A mániámnak egész máig tudtam ellenállni, ma azonban túl korán távoztak az asztalosok, úgyhogy már kel a tészta, kiváncsi vagyok mi lesz belőle, kenyér helyett egyelőre rozmaringos-fokhagymás grissini-t sütök (az a duci hosszú rúd, amit az olasz éttermekben kell rágcsálni amíg a szakácsok kávéznak vacsorafőzés helyett), azért mert ebből lehet keveset sütni és akkor keveset is eszünk, meg azért, mert ennek csak egy órát kell kelnie.

és nem, minden kárörvendő mosoly ellenére SEM fogok átalakulni főzőbloggá, nem lesz kép meg recept sem meg semmi, csak a tény, hogy a szénhidrát-éhség azért előjött, nem is elhanyagolható mértékben.